Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-03-24 / 13. szám
J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 129 nagy s áldott hatása szerint szinte kiszámíthatatlan értékű munkát, a melyet e valóban evangeliomi lelkű egylet végez, s ha csak egy-két lélek akad mi közöttünk is, a kiket az itt adott halvány kép hazai gyámintézeti ügyünk felvirágoztatása érdekében tettre lelkesít, munkánk nem volt hiábavaló. EGYHÁZI ÉLET. Székesfehérvár. Az évi jelentést Gáncs Jenő lelkész alesperesi székfoglalója nyitja meg, a melyet a komáromi esperességi gyűlésen 1904. jón. 20-án mondott el. A gyülekezet mindössze ötven esztendős s ma is még küzködik a fennmaradásért. A lélekszám a messze kiterjedő szórvány nyal együtt 832; magában az anyaegyházban 517- A kis gyülekezet tagjai nagy áldozatokat hoznak templomukért s egyházi közintézményeikért. Saját egyházuk fentartására fizetett járulékokon kívül minden egyházi célnak perselye megtelik évről-évre: gyámintézet, Luther-Társaság, Prot, Irodalmi Társaság, Árvaház, Theol. otthon, leányiskola stb. sorban megkapja a maga ajándékát. A jótékonyság címén 216 kor. 32 fillért adott ki, a mivel sok nagy és gazdag gyülekezetet megszégyenít. Összes kiadása 5877 kor. 82 fii., ugyanannyi bevétellel. A gyülekezet jövedelmének jelentékeny részét az adósságtörlesztés foglalja le. Székesfehérvár, mely kivált a gyámintézetnek mindenha hű szolgáló leánya és szorgalmatos Márthája volt, méltán érdemli meg egyházi hatóságaink és a közadakozás gyámolító pártfogását. A gyülekezetnek van munkás nőegylete és buzgó, Lorántfy Zsuzsánnáról nevezett leányegyesülete. A lelkész a télen át felolvasásokat tart híveinek történelmi, vallásos és erkölcsi tárgyakról. A születések száma 25, a haláleseteké 11, konfirmáltatott 6 gyermek. Házasságot kötött 1 tiszta és 3 vegyes pár. Az Ur szent vacsorájával élt 263 egvháztag. Protestáns esték. A pozsonyi Protestáns kör márc. 18-án kezdte meg a böjti esték sorozatát a theol. akadémia termében. Megnyitóul dr. Dobrovits Mátyás egyházfelügyelő, a kör elnöke ismertette tömör s lelkes beszédben a Magyar Prot. Irodalmi Társaság hivatását, kiadványait s előadta a Pozsonyi kör megalakulásának történetét. Felolvasott Stromp László theol. akad. tanár „A reformáció hivatása" címen. Az értékes tanulmány a Theol. Szaklapban fog megjelenni s akkor bővebben fogjuk ismertetni. Ifj. Perlaky Istvánné úrnő 2 dalt énekelt Baliga A. k. a. zongora kísérete mellett, nagy hatással. A theologusok kara egy-egy szép böjti chorállal kezdte ós fejezte be a nagy sikerű estét, a melyen nagy közönség jelent meg. A következő este 25-én lesz, a mikor Raffay Sándor olvas fel Pilátusról és Albert József újabb verseiből mutat be szemelvényeket. Puchó. A puchói egyház 1905. évi költségelőirányzat 13,385 koronára rúg, a mivel szemben a feclezet 3553 kor. Az egyházat rengeteg adósság nyomja s reászorul a könyörülő szeretet filléreire. Ajáljuk az irgalmas szívek jóindulatába. Halálozások. Nyíregyházán f. hó 13-án húnyta be szemét örök álomra dr. Trajtler Sámuel városi orvosfőnök s az evang. egyházközségeknek két év óta másodfeliigyelője. Az élete delén, 55-ik évében elköltözött testvér egyike volt egyházunk legodaadóbb tagjainak. Hosszú éveken át mint presbiter, majd mint másodfelügyelő se időt, se fáradságot nem kímélt, ha arról volt szó, hogy egyháza javát munkálja. Temetése 15-én óriási részvét mellett ment végbe. - Schulek Vilmos a budapesti tud. egyetem orvosi karának egyik kitűnősége, a ki a szemgyógyítás terén úgy sikerült műtéteivel, mint tudományos irodalmi munkásságával is európai hírt szerzett, hosszas, kínos szenvedés után meghalt március 14-én. Schulek egyházunk fia volt, testvérje Schulek Frigyesnek, a Mátyás-templom s több országos műemlékünk újjáépítőjének. Papi családból származott s ez a származás az egész Schulek család vallásosságán megérzik. Selmeczbánya. A selmeczbányai ág. hitv. evang. Lyceum kormányzó tanácsa f. évi március hó 11-én tartotta tavaszi közgyűlését Farbaky István nyugalmazott akadémiai igazgató s lyceumi felügyelő elnöklete alatt. Az elnöklő lelkész legelsőben bemutatta a közgyűlés két új tagját: Zsámbor Pált a selmeczbányai evang. egyház új lelkészét és Oszvald Gusztávot. Ezután a különböző folyamodványok kerültek sorra. Az iskolai tanács az alumneumi dijakból 2370 koronát meghaladó összeget engedett el vallásfelekezeti különbség nélkül a szorgalmas és jó magaviseletű tanulóknak. A tandíjból hasonlóan sok törekvő ifjúnak engedett. E gyűlés rendezte a Csemez-féle hagyományt és a Breznyik-féle csabai birtokot. Ez utóbbit a rajt átvonuló csatorna megvétele és szabályozása révén 6 holdnyi területtel nagyobbította. Tárgyalta Baltik Frigyes dunáninneni püspök levelét ; melyben hivatalos látogatását a Lyceumban f. é. május 22-ikére tűzte ki. A terv szerint a látogatás második napján felszenteli a selmeczbányai lyceumi ifjúság új zászlaját. Végül egyhangú lelkesedéssel elfogadta Osztroluczky Gyula lyceumi tanár azon indítványát, hogy a Lyceum saját költségén festesse meg jótevőjének, boldogult Csemez Miklósnak arcképét s fiiggeszsze fel dísztermének falára, nagyjai sorába. A gecsei ev. egyház f. hó 12-én tartotta közgyűlését. Az 1903-ban leégett tanítólakás felépítésére 300 kor. segélyt kapott, — a gyülekezeti tagok adományai a múlt évben 130 kor.-ra rúgtak. Adósságának törlesztésére 800 koronát fordíthatott az egyház. 1906-ban lesz 120 éve, hogy a gecsei gyülekezet a József-féle türelmi rendelet után új életre ébredt — s ez évfordulóra a lelkész indítványára a meglevő nagyobb harang mellé még egy harangot öntet az egyház. E célra ott a gyűlésen mindjárt megajánlottak 188 koronát a hívek. 1 A gyülekezetet 1895-ben anyásították s azóta 10 ezer koronát fordított adósságtörlesztésre, építésre. Az áldozatkészség megvan még a hívekben ! Március 15. Ujabban a következő ünnepélyekről értesültünk: a selmeczbányai ácj. hitv. ev. Lyceum a városi szálló nagytermében rendezett jól sikerült ünnepélyt, melynek műsora a következő volt: A hymnust énekelte az egész tanuló ifjúság. A nemzeti dalt szavalta Hulin Béla VIII. o. t. Előszó: írta és felolvasta Jeszenszky Károly VIII. o. t. Magyar népdalegyveleget adott elő a lyceumi vegyeskar; Jakab Ödön „Március. 15." c. versét szavalta Fischer Henrik VIII. o. t. Újjászületésünk: írta és előadta Schmidt Imre VIII. o. t. Á honfidalt előadta a lyceumi vegyeskar; Damjanich János, írta Jamriska Péter VIII. o. t., előadta Fischer Henrik VIII. o. t. Farkas Imre Cinka Panna c. versét szavalta Belcsák Károly VIII. o. t. Végül elénekelte az egész ifjúság a Szózatot. A gecsei ev. gyülekezet ünnepén a lelkész emlékbeszédet, a tanító 1848 márc. 15-ére emlékeztető felolvasást tartott, több iskolás gyermek szavalt és hazafias dalokat énekeltek. A gyülekezet teljes számban ott volt az ünnepségen. A magyar országgyűlés evang. vallású tagjai. A lapunk 9. számában közölt adatokat olvasóink szívességéből kiegészítve újra közöljük. A képviselőház tagjai 1 A részletes kimutatás a Hiv. Közleményekben.