Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-03-10 / 11. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 109 s az övéket sem ócsárlás, hanem tanulság kedvéért említjük. íme egyik oka és magyarázata minduntalan panaszolt gyermekveszteségeinknek. A mi egyházunk ügyet sem vetett eddig erre a munkatérre, noha fogytonfogy. Hiába, itt is áll, a hódító egyház leleményes, a védekező bátortalan, fásult és ügyetlen. Ahhoz azonban a belügyminiszternek is hozzá kellene szólni, hogy szabad-e az anyakönyvesnek a nála megjelent felek figyelmét az egyesületre irányítani ? Vájjon nem teszik-e ezzel rideg pártatlanságunak alkotott hivatalukat a léleknyerés eszközévé? Egyébiránt a bajon nem volna nehéz segíteni hasonló célú egyesület vagy gyülekezeti diaconusok alkalmazása s — egy kis áldozatkészség révén. Az ügyet ajáljuk a papi értekezletek figyelmébe. Megbeszélni nem árt, valamit cselekedni is mellette — használ. Leányiskolánk nem végezhetnek haszontalan munkát. Nemcsak növendékeik tanúságtétele alapján állítjuk ezt, hanem a szomszéd r. kath. egyház aggodalmas intézkedéseiből is kitetszik. Alig épült föl Modorban a dunáninneni kerület leánynevelő intézete, alig kezdte szerte szórni sugarait belőle a világosság, — a város főutcáján megnyílt Vaszary prímás bőkezűségéből a Claudianum, a melyben apácák próbálják ellensúlyozni az evangelikus szellem hatását. Kőszegen a dunántúli egyházak tartanak fenn lázas erőlködéssel felsőbb leányiskolát, a mely közel és messze eső vármegyék úri osztályából toborozza tanítványait. Hogy a vidék életerejét egészen föl ne szívja, — István Vilmos püspök domonkosrendi apácákat telepít Szombathelyre leánynevelés végett. Ez a két intézkedés azt is bizonyítja, hogy a r. kathj egyháznak fölötte éber őrszemei vannak. Az ellenfél legcsekélyebb mozdulatát észreveszik, nyomban hírül adják s íziben ott terem egy csapat a veszély távoztatására. A mi seregünk fürgeségben árnyéka sem lehet. A veszélyt vagy föl nem ismerjük, vagy kicsinyeljük és szemünkben fontosabb egy szabályrendelet a lelkészi postakönyvről, mint a gátemelés az ostromló áradat ellen. Rendszerint elkésünk az intézkedéssel vagy takarékoskodunk ott, a hol nincsen helyén. Vajha eltanulnánk ezt a mozgékonyságot és céltudatos leleményességet, nem kellene annyi veszteségről panaszkodnunk. Hazánkat ellepik a Franciaországból kiszorúlt szerzetek, körűihálózzák híveinket s észre sem veszszük, családaink tűzhelyéhez is belopóznak s konkolyt hintenek a tiszta búza közé. Különösen Budapestet fenyegeti az eláradás veszedelme. A jobb- és balparton egyiránt szükség volna egy-egy kitűnő, evangeliumi szellemű leánynevelőre, hogy ne csak a mi gyermekeinket mentse meg az ölyük hatalmától, hanem éppen pápista példán okulva a mi szellemünkkel, tiszta keresztyén életirányunkkal kívül is hódítson. Ez oly sürgős feladat, hogy még holnapra sem lehet halasztani, ezt még tegnap kellett volna elvégezni. TÁRCA. Egy halhatatlan ember halhatatlan munkája. ín. A mennyi út, mind a Szerencse vára előtti nagy térbe szakad, s rajtok seregestől rohan, özönlik a nép, taszigálva egymást s ostromolva a vár bejáratát. Ám a bejárat felette fáradságos. Magas, keskeny kapu, kőfala mohos, omlatag, alapjától tetejéig bozóttal, tövissel benőve. Homlokzatán e szó: „Virtus." Azért hát a tömeg inkább a mellékutakat ostromolta s melléknyilásokon igyekezett a várba. E melléknyilások feliratai: „Képmutatás„Hazugság", „Gonoszság", „Fortély", „EröszaW stb Még a kik a „Virtus" kapuján igyekeztek is eleinte bejutni, javarészt visszafordultak s a mellékkapukon osontak be. Ám még egyik sem érte el magát a fellegvárat, csakis annak előudvarát, a hol egy szüntelen forgó nagy kerék állott, s a ki felakart jutni a magasba, ennek fogaiba kellett kapaszkodnia. A legnagyobb rész persze megint a mélységbe pottyant és csak keveseknek sikerült feljutni, ekkor is csak Fortuna istennő s a vár ura udvarmesternőjének, „ Véletlen" úrnő ő kegyelmességének szívességéből, ki e kegyet teljesen önkényesen és szeszélyesen gyakorolta. Bujdosónknak az ő vezetői társaságában nem volt nehéz feljutnia s így alkalma nyílt, hogy a várat közelebbről szemügyre vehesse. Ott állott „Fortuna" asszony, körüle kegyeltjei, a kiknek különféle ajándékokat osztogatott: koronát, uradalmakat, rendjeleket, címeket és méltóságokat, aranyat, mézet, marcipánt stb... A kiket aztán megajándékozott, azok külön emeleteken kaptak szállást. Az első emeleten azok laktak, a kiknek Fortuna aranyat osztott jutalmúl. íme, hogy rajzolja ez állapotot Komenius. „Beléptünk legelsőben az alsó emeletbe, a mely egészben sötét és pinceszerű volt, úgy, hogy eleinte mit sem láttunk, csak a fülünket ostromolta valami erős pengés, kongás s az orrunkat ingerelte valami kellemetlen dohos szag, Majd a mint pár perc múlva szemeim a homályhoz szoktak, észrevettem, hogy a tágas pinceszerű teremben emberek élnek és mozognak; egyik ott hever a padlón, a másik fel s alá járkál, a harmadiknak keze lába békóban, a nagyediknek hátán súlyos teher és így tovább. Azt hittem, hogy valami börtönbe jutottam. — Isten ments! veté ellen mosolygó arccal Hitető, nem foglyok ezek itt, hanem Fortuna kegyeltjei, a kik a kegyelmes úrnő adományait élvezik. Közelebb léptem hát embereimhez s láttam, hogy abékók tagjaikon, a teher vállaikon — mind-mind ragyogó színarany. A ki lót-fut, azt rejtegeti; a ki a földön fekszik, abban vájkál, azt pengeti, csörgeti. A ki békót visel, dehogy válnék meg tőle, sőt azt szerelmesen ölelgeti, csókolgatja. A ki pedig teher alatt görnyedez, még több után sóvárog s verejtéke alól kivigyorog a nagy boldogsága, a mely pedig majd megfojtja. Nem is volt itt. szomorú senki, csak az, a kinek a terhe kisebb volt a másénál. Aztán, hogy rejtegették, dugdosták, óvták, féltették drága kincsöket — egymással szemben ! Mennyi bizalmatlanság, irigység és káröröm a szívekben, a szemekben ! Valóban boldogtalanabb, nyomorúltabb embereket aligha láttam még egész bujdosásom alatt! Hitető arcomról olvasta le gondolatomat, mert mintegy magyarázólag így szólt: — Bizonyos igaz, hogy kincsekkel bírni s azoknak rabszolgájává lenni: teher és nem élvezet. Ámde erről Fortuna nem tehet. Másrészt meg ne feledd, hogy ezeknek éppen a rabság — élvezet..." íme — így filozofál a mi Komeniusunk az ő mélységesen bölcs keresztyén humorával — a Mammon felett. Természetesen Bujdosó hasonló tapasztalatot szerez a többi emeleteken is. A jólét és testi élvezetek tanyáján; — a hol valamennyinek arcán ott ül a ki nem elégített kívánság vagy a fáradt lehangoltság... „Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kergett" — mondja hasonló