Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1959. június 26.
hogy 1953 és 1958 között, tehát öt év alatt könyvtári és levéltári építkezésekre rendkívüli beruházások formájában mennyit fordított. Az összeg 290.106 Ft. Minden pártatlan megfigyelő megállapíthatja, hogy egyházunk valóban sokat áldozott két kulturális intézményére. Most ezek feladata, hogy a megteremtett széles kereteket munkával kitöltsék és olyasféle kutatóintézetté fejlődjenek, amilyen a Levéltár megalapítását megelőző években, immár másfél évszázad előtt, egyházunk – nemcsak a vezetők, hanem a lelkészek – szeme előtt is lebegett. A Levéltár dolgozói készek kivenni részüket a munkából, azonban az eredmény nem egyedül tőlük függ. Szükség van kutatókra, elsősorban egyháziakra, de világiakra is, akik a magyar evangélikusság múltjában észreveszik a tudományos kutatásra méltó és megoldást igénylő problémákat s azokat jövő magatartásunk kialakulására alkalmas anyag gyanánt kezelik. Tudományos kutatók képzése aránytalanul hosszú időt igényel. Az Akadémia professzorainak feladata, hogy a kutató, elmélyedő hajlamot felismerjék a fiatalokban, két püspökünk elhatározásán múlik, – legalább így képzelem – hogy a tehetségeseket, a már régebben végzettek közül is, kiválasszák és lehetővé tegyék számukra a kutatómunkába való bekapcsolódást. A Levéltár eleget fog tenni kötelességének, hogy előmozdítson minden egyéni komoly tudományos törekvést. A Levéltár feladatai közé tartozik a gyülekezeti levéltárak, lelkészi irattárak felett felügyeletet gyakorolni, őrködni azok épségben maradásán, szorgalmazni pontos leltárba foglalásukat, megakadályozni megcsonkulásukat vagy elkallódásukat. Költségvetésünk nem teszi lehetővé, hogy a levéltáros felkereshesse az egyes gyülekezeteket és személyesen tanácsokat adhasson. Célszerű megoldásnak az látszik, ha egyházmegyénként egy levéltári felelőst bízunk meg a levéltárak szemmel tartásával. Az illető azon lelkészek közül kerülne ki, akiknek érzékük van a levéltári munka iránt, talán maguk is kutatnak. A szükséges ismereteket, amelyeket továbbadnának lelkésztársaiknak, Levéltárunkban néhány órai közvetlen instruálás alapján szerezhetnék meg, amikor, egyéb hivatalos ügyeik intézésére, Budapestre úgy is feljönnének. Az így kiépülő hálózat segítségével mód nyílna arra, hogy a lelkészi munkaközösségi üléseken ismeretesekké legyenek a levéltári rendezés elvei s általában a forrásanyag megőrzésének kötelessége megrögzítődjék lelkészeink tudatában. Mindez társadalmi munka keretében történne anélkül, hogy a munka, amely könnyítene az esperesek helyzetén, különösebb terhet jelentene az önként vállalkozókra. Kérem jelentésem tudomásulvételét és azon javaslatom elfogadását, hogy a közgyűlés engedélyezze az egyházmegyei levéltári felelősek munkájának megszervezését. Dr. Szalatnai Rezső déli ker. presbiter a levéltári és könyvtári jelentéshez szól hozzá. A régi egyház nem gondolt múltja dokumentumainak összegyűjtésére, tudományos feldolgozására, ilyen intézménye az egyháznak nem volt. Az elhangzott két jelentés nagy értékű, mert két csírázó intézmény fejlődéséről számol be. Általános gondolattá kell tenni, hogy az egyház életének minden emlékét, írását meg kell őrizni és össze kell gyűjteni. Javasolja, hogy az egyetemes egyház a könyvtár és levéltár bővítésén kívül gondoskodjék anyagilag a két intézmény komoly fejlesztési lehetőségéről. Ennek első lépéseként szükségesnek látja, hogy a két intézmény közös igazgatás alá kerüljön, mint az a református egyháznál is van. Különös köszöntet érdemel Dr. Mályusz Elemér professzor úr, aki a magyar középkor mai ismerőinek legkiválóbbja.
