Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1952. április 17.
amelyet hazánk felvirágoztatásában, újjáépítésében és új világunk felépítésében végzett. Én annak a reményemnek, annak a meggyőződésemnek szeretnék kifejezést adni az új választás alkalmával, hogy az a viszony, amely az evangélikus egyház és a magyar állam között az elmúlt esztendőben kialakult, a jövőben újabb, egymás iránti támogatásokhoz, együttműködésben még jobban ki fog mélyülni és szorosabb lesz a kapcsolat az egyház és az állam között. A Magyar Népköztársaság kormánya nem támaszt az evangélikus egyházzal szemben semmiféle politikai igényt, a mi kormányunk azt kívánja, hogy élje életét, erősítse egyházát és az egyház tagjainak, híveinek magyarázza meg azokat a kérdéseket, magyarázza meg azokat a problémákat, amelyek hazánk felépítésében, hazánk felvirágoztatásában, hazánk dolgozóinak szebb és boldogabb jövőjének építésében felmerülnek. Ez azt jelenti, hogy az evangélikus egyház megmagyarázza híveinek ezeket a kérdéseket, ezzel elősegíti nemcsak az ország építését, hanem egyháza helyzetének megjobbulását, egyháza tagjainak boldog és szebb életét. Azt szeretném kérni, hogy magyarázzák meg az egyház tagjainak azokat a problémákat, amelyek a háború és béke kérdésében felmerülnek, mert népünk felvirágoztatásának megteremtése nem igen képzelhető el háborúval. Kormányunk tervei békét kívánnak. És ha mi a terveinket meg akarjuk valósítani, csak úgy tudjuk, ha harcolunk és követeljük a békét és a nemzetközi helyzetben nem túlzott követelmény, ha azt kérjük, hogy ma hangosabban kell követelni a békét, mert a nemzetközi helyzetben látjuk, hogy az amerikai háborús uszítók Koreában és Észak-Kínában már a baktériumháborút alkalmazzák és a világ különböző pontjain készítik az új háborút. Mi, magyar nép, részei vagyunk annak a béketábornak, amelyet a Szovjetunió vezet és csak akkor lesz eredményes, ha mindenki a maga munkaterületén jól végzi munkáját és többet ad az ország felépítésében és saját helyzetében felelősségben él. Arra szeretném kérni az új felügyelőt megválasztása alkalmával és az egyetemes közgyűlést, hogy ebben munkálkodjanak és akkor fogja elmélyíteni a legjobban az evangélikus egyház és az állam közötti jó viszonyt.” Bereczky Albert református püspök üdvözlőbeszéde: „Nagy öröm számunkra, hogy kifejezhetjük előtted, hogy az a bizalom, amely a magyarországi ágostai hitvallású evangélikus egyház gyülekezetei részéről feléd irányult, nem csupán az ágostai evangélikus egyház bizalma, hanem egyben a magyar protestantizmus bizalma is és a magyarországi református egyház s vele együtt a magyarországi protestáns egyházak valamennyien hálásak vagyunk Istennek azért, hogy az evangélikus egyház megtalálta a megfelelő időben a megfelelő embert a megfelelő helyre. Amikor kifejezzük bizalmunkat irántad, székfoglaló beszédednek egyik mondatához kapcsolódon, ahol kifejezted azt, hogy a kétfelé tekintgetés, a kétfelé orientálódás szomorúságából és vergődéséből ki kellett hogy lépjen az egyház és egyöntetűnek, határozottnak kell lenni minden állásfoglalásában. Legyen szabad nyomatékosan hangsúlyoznom azt, hogy mi, az egyház emberei, a magyar protestantizmus szolgái és őrállói, nem a döntés előtt, hanem a döntés után vagyunk. Mi döntöttünk, nem most, hanem évekkel ezelőtt és pedig két világos, konkrét és határozott kérdésben döntöttünk. Az egyik döntésünk az, hogy mi a nagy döntés után magyar történelmünknek ezt az új korszakát, amelyet a felszabadulás hozott, a magunkénak vállaljuk, érezzük és ebben mint egyház is boldogan végezzük a magunk szolgálatát. Döntöttünk az új mellett, döntöttünk a szocializmust építő magyar hazánk mellett, mert mindenestől, testestől–lelkestől nemcsak hívő keresztyének vagyunk, hanem
