Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1952. április 17.
Az egyetemes közgyűlés a szavazás eredményét örömmel tudomásul vette s már csak az van hátra, hogy tisztségedre letedd a hivatalos esküt. Előbb azonban hadd szóljak néhány szót hozzád, mint hivatalára nézve idősebb püspök. Mindenekelőtt hadd mondjam meg, hogy egyházunk népe, híveinek serege, papjai és világi vezető tényezői nagy várakozással néznek egyetemes felügyelői ténykedésed elé. Egyházunk 400 éves történetében ez az első eset, hogy papfiú lett az egyház legfőbb világi tisztségének viselője. Tehát olyan valaki, aki gyermek- és ifjúkorában megtapasztalta, mit jelent evangélikus papi család tagjának lenni. Emlékezetedből bizonyára nem mosódtak el azok az emlékek, amelyek azzal kapcsolatban maradtak meg benned, hogy láttad áldott emlékű, jó atyádat, a melegszívű és igazságszerető nógrádi esperest, miként hordozta gyülekezetének és egyházának, népének gondjait. Mondhatnám, közvetlen közelről szerzett tapasztalatok alapján tudod, micsoda kérdések és problémák foglalkoztatják az egyházat s az egyházban azokat, akiken minden időben a legnagyobb a felelősség, akik egész életüket, a maguk és családjuk egzisztenciáját az egyházhoz kapcsolják, a lelkészeket. De érdeklődéssel és várakozással néz egyházunk népe feléd azért is, mert noha nem ritka, sőt szinte természetes dolog az, hogy az evangélikus papi házat a haladás szelleme hatja át a belőle haladó szellemű emberek kerülnek ki, te a mai magyar evangélikus papi házból származottak közül a leghaladóbb hagyományokat és eszméket képviseled, s éppen ezért a Magyar Népköztársaság vezetésében a felszabadulás óta megszakítás nélkül fontos tisztséget töltesz be. Azonban, mint népművelési miniszterhelyettes is s mint az Országos Béketanács főtitkára is olyan munkát végzel, amely a népünk szolgálatában álló, néphez hű lelkészeinknek szívügye. Hiszen ma nem lehet szebb is igazibb feladata sem magyar embernek általában véve, sem magyar lelkésznek különösen, mint az, hogy a népért és a néppel békében és a békéért éljen és dolgozzon. És mert ilyen érintkezési pontok vannak személyes életed a jelenlegi egyházon kívüli munkád között és az evangélikus egyház között, azért nemcsak várakozással, hanem bizalommal is néz egyházunk népe és papsága feléd és egyházi ténykedésed felé. Nem titkoljuk, sok munka vár rád egyházi téren is, és pedig fontos munka. Előttünk van mindenekelőtt a zsinat, amelynek olyan munkát kell elvégeznie, mivel évtizedek óta nem sok eredménnyel viaskodott egyházunk. Hozzá kell arányosítanunk egyházunk szervezetét valóságos belső és külső méreteihez. S ugyanakkor előbbre kell vinnünk azt a munkát, amelynek célja, hogy egyházunk megtalálja Istentől rendelt helyét az épülő szocialista társadalmi rendben s benne minden erejével szolgálhassa népünk felemelkedését s az építő munka eddigi és ezutáni eredményeinek védelmét, a béke nagy ügyét. Mindezt pedig úgy, hogy őrizze és ápolja azokat az értékes hagyományokat, amelyek miatt népünk ma is annyira ragaszkodik hozzá és annyira szereti. Komoly feladatok és komoly problémák ezek, de ki ismerné őket jobban, mint a nógrádi evangélikus papi ház gyermeke és ki ismerné jobban az utakat és módokat, amelyek segítségével ezek a problémák és feladatok sikeresen megoldódhatnak, ha nem az, aki olyan felelős és fontos munkát végez Népköztársaságunk életében, mint te? Én Isten különös kegyelmét látom abban, hogy személyedben így gondoskodott egyházunkról. Öt kérem tehát, áldjon és segítsen
