Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1950. szeptember 29.
Ezzel kapcsolatban az ügyrend értelmében jegyzőkönyv-hitelesítő bizottság lévén kiküldendő az egyetemes közgyűlés, az elnökség elnöklete alatt, a jegyzői karon, a főügyészen és a főtitkáron kívül a jegyzőkönyv-hitelesítő bizottságba Dr. Vető Lajos, Szabó József, Cserháti Sándor, Krepuska István, Dezséry László, Dr. Fekete Zoltánt küldi ki. 3. Az egyetemes felügyelő beterjeszti következő jelentését. Tisztelt Egyetemes Közgyűlés! Az egyházkormányzat szolgálat. Amikor tehát egyházkormányzatról bármiféle összefüggésben szólok, mindig erre a szolgálatra gondolok, amelyet szeretnék Urunk intése értelmében vállalni: Aki első akar lenni köztetek, legyen mindenki szolgája. Egyházunk mostani életében két látszólag egymással ellentétes, valójában párhuzamosan futó egyházkormányzati elv érvényesítését látom szükségesnek. Az egyik a centralizáció elve. Az egyház egy test, a Jézus Krisztus teste, szerves, organikus egység. Éppen ezért az egyház nem egyesek, vagy kisebb-nagyobb csoportok versengési területe, hanem az együtt szenvedő és örvendő, együtt munkálkodó, a fővel egymással szorosan egységbe fűzött tagok közössége. Ennek a közösségnek és egységnek a hangsúlyozása ma rendkívül időszerű. Az egyesületi, mozgalmi keresztyénség ideje lejárt. A magára talált egyház sajátjának ismerte fel azokat az életfunkciókat, amiket eddig sokszor hívő emberek lelkes csoportjai, de nem maga az egyház közössége végzett. Az egyháznak ma inkább, mint valaha, egyszerre kell megmozdulnia és lépnie s egyféle hangot adnia. A trombitának nem szabad bizonytalan zengést tennie. Ezért van az egyháznak szüksége elhatározásaiban, vállalkozásaiban, teherhordozásában, szolgálatában egységes és központi vezetésre, amely összefog minden erőt, egyesít minden törekvést. A szolgálat és a felelősség terhének megnövekedése kívánja ezt így. A másik elv a decentralizáció elve. Az egyház egy test, és ez a test, ez a szerves egység tagjaiban a gyülekezetekben él. A gyülekezetekben hirdetik az igét, szolgáltatják ki a szentségeket, a gyülekezet tagjai alkotnak hit- és szeretetközösséget. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy minden egyházi munka voltaképpen gyülekezeti munka és hogy minden munkát az egyházban az egyes gyülekezeti munka és hogy minden munkát az egyházban az egyes gyülekezeteknek kell hordozniok és végezniök. Ez pedig roppant módon megnöveli a gyülekezetek jelentőségét és felelősségét. A gyülekezet teremti meg az egyház anyagi önfenntartásának alapjait, a gyülekezetekben találkozik az egyház a világgal, amelyben él, a gyülekezet végzi a misszió szolgálatát. Azok a döntések, amelyeket az egyház meghoz az egyes gyülekezetek megtartásában válnak valósággá
