Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1950. március 3.
Erre azt válaszolják: az új oltár fiainak számára építettük, akiket a távolság elszakít a ti oltárotoktól. A felolvasott rövid ige közgyűlési felszólalás feszült légkörben – folytatta a püspök. Szenvedélyek csapnak össze, a többség harcra készül, s eközben hangzik el ez a mondat, amely a kisebbség hangja. Célja: az álláspontjuknak esküvel való bizonyítása. A vita az oltár körül folyik. A kisebbség azt mondja: nem akarunk új egyházat, csak a jövőre vonatkozó látásunk más. Mi a gyermekeinknek akarjuk megőrizni az igaz hitet. Mi kockázatosabb helyen élünk és ezért bizonyság ez az oltár a mi hitünkről, arról, hogy a ti Istenetek a mi Istenünk is. A vita vége csodálatos harmónia. – Világiak és egyháziak együtt áldják az Istent. A többség belátja, az a baj, hogy nem ismerték egymást. Ez az igen nem szorul alkalmazásra – fejezte be a püspök. Amit hozzáteszek, egy mondat csupán: adjon az Isten nekünk is ilyen közgyűlési befejezést. –.–.–.– Túróczy Zoltán püspök mélyenszántó és mindenkit megragadó igehirdetése után Dr. Reök Iván egyetemes felügyelő tartotta meg megnyitóbeszédét. Tisztelt Közgyűlés! Egyházunk egyetemes közgyűlése mindig áldott alkalom arra, hogy visszatekintsünk és felmérjük a megtett utat, számot vessünk jelenlegi helyzetünkkel és megvizsgáljuk a jövő feladatait. Legutolsó közgyűlésünkön beiktató beszédemet Isten igéjével fejeztem be. Felolvastam Márk evangéliumának 10. részéből a 43. verset: „Aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgátok.” És Lukács evangéliumából az 1. részből: „Monda pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója, legyen nékem a te beszéded szerint.” Ezt Mária akkor mondotta, amikor az angyal elhordozhatatlan feladat végzésére hívta fel. Kedves Testvéreim! Isten látja a lelkemet, hogy minden emberi erőmmel akartam és próbáltam és akarom most is, hogy szolga legyek, alázatos szolga. És hiszem, hogy Isten ezt a szándékomat meg fogja erősíteni, hiszem, hogy megadja a lehetőséget ahhoz, hogy az Ő egyházának szolgája legyek és az Ő szolgája az Ő útján járjon. Nem a vocatio interna állított engem ide, hanem a megbízatás és akik kaptunk megbízatást tudjuk, hogy az Ő elhordozhatatlan felelősséget ad az embernek és ez az embert arra sarkallja, hogy körülnézzen, munkatársakat keressen és milyen jó, amikor megtapasztalhatják, hogy Isten közösségre rendelte az embert és hogy az Új Jézus az ő tanítványait sohasem egyesével, hanem mindig kettesével küldte el. Éppen ezért van az az én ítéletem szerint, hogy a mi egyházunknak az élén kettős elnökségek vannak. Ez nem véletlen és nem a történelmi fejlődésnek a következménye, hanem Istennek az akarata, egy olyan akarat, amit én örömmel fogadtam és fogadok és éppen ezért elnöktársammal, Túróczy püspök úrral minden kérdést mindig meg akartam beszélni és meg is akarok, és hálát adok Istennek, hogy olyan elnököt állított az egyház élére, akinek hitet adott. Munkámat egy férfi intelligencia evangelizálásával kezdtem el a Fébében, amelynek a címe az volt: Jó úton járunk-e? Az ige fényében tusakodtunk, vizsgáltuk az utakat és az Úr erőt és bizonyságot adott akkor nekünk, hogy csak egyetlenegy út, egyetlenegy igazság, egyetlenegy élet van és ez az Úr Jézus Krisztus. Az evangelizáció befejezése után az volt a legfontosabb feladatom, hogy Túróczy püspök úrhoz fordultam, engedje meg, hogy én és az egyetemes főtitkár részt vehessünk a püspöki értekezleteken. Attól kezdve részt vettünk és közösen beszéltük a dolgokat. Összesen 11 püspöki konferenciát tartottunk, püspöki értekezlet 6 alkalommal volt. Presbiteri ülés 3 alkalommal volt. Részt vettem az egyházkerületek közgyűlésein, és minden egyes alkalmat megragadtam arra, hogy keressem azoknak a kezét, akiket Isten az egyház élére állított, mert ő nem azt akarja, hogy ember, vagy egy kis csoport irányítsa az Ő egyházát, hanem Isten azt akarja, hogy a hívőknek a gyülekezete, a hittestvérek közössége legyen, akik az ige fényében és szeretetben keresik a szolgálat útját. Az események mindannyiatok előtt ismeretesek, csak a rend kedvéért felsorolom, hogy anyagi téren egyházunk államsegély címén 757.000 forintot kapott. Ebből 192.000 forintot a bányakerület, 190.000 forintot a dunántúli, 85.000 forintot a dunáninneni, 94.000 forintot a tiszai egyházkerület,
