Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1949. április 7.
mellyel az állami pedagógusoknak a vallástanításban s az egyház missziói munkájában való aktív részvételét engedélyezte. Ezekben számoltam be azokról az eseményekről, mélyreható személyi és dologi változásokról, amelyek a legutóbbi rendes egyetemes közgyűlés óta egyházunkban végbementek. 1948. évi november hó 3-án bekövetkezett beiktatásom óta a mi napig, mint szolgálatára nézve legidősebb egyházkerületi felügyelő, az egyetemes felügyelő-helyettesi tisztet Isten rendeléséből én töltöttem be. Szolgálatom rövid idejét arra igyekeztem felhasználni, hogy addigi egyházi szolgálatom irányának szellemében főképp azokon a területeken segítsem elő a kérdések jobb megoldását, amelyek a lelki élet minél hatékonyabb elmélyítését szolgálják. Ezért az illető kérdésben különleges karizmákkal megáldott és különös buzgósággal forgolódó egyházi munkások bevonásával ankétsorozatot tartottam a teológiai és lelkészképzés, a misszió, az egyházi irodalom és sajtó, valamint a vallástanítás ügyében. Reményem szerint ezek az ankétok a már elért konkrét eredményeken túlmenően gazdag indításokat adnak az általuk felölelt kérdések rendezésére. Megköszönöm ma itt mindazoknak, akik bizalmukkal, tanácsaikkal, imádságaikkal támogattak, hogy a szolgálat terhét számomra könnyebbé tették. Sok áldott testvért kellene itt megemlítenem. Gyakran elmondtam nevüket hálaadások közepette az Úrnak. Maradjanak itt említetlenek. Valakit azonban mégis ki kell emelnem, akinek munkáját és áldozatát nemigen lehet emberi szavakba foglalni. A főtitkári teendők elvégzésével megbízott Kuthy Dezső nyugalmazott püspök úrra gondolok, aki törékeny és beteg testtel egészsége legkomolyabb kockáztatásával mérhetetlen szeretettel állott mellettem és viselte a munka igazi terhét. Az, aki mindeneket számon tart és mérlegel, bizonyosan megáldja őt szolgálatáért. Ugyancsak őszinte hálával kell megemlékeznem az egyházegyetem tisztviselőnőiről, akiknek odaadó buzgóságánál csak hűségük volt nagyobb. Egyházunkat pünkösdi szél zendülése tölti meg, a Szentlélek újjászüli a lelkeket, soha nem látott lelki megújhodás félreérthetetlen bizonyságai állnak előttünk. Ezért, mikor hálát adva Uramnak a végzett szolgálat alkalmáért és az ahhoz tőle vett erőért, a szolgálatot átadom, bízva reménységgel nézek egyházunk jövője elé.” Az egyetemes közgyűlés tudomásul veszi az egyetemes felügyelő-helyettes jelentését, s köszönetet mond önfeláldozó fáradozásáért. 12. (J. O.) Túróczy Zoltán püspök, a közgyűlés egyházi elnöke, beterjeszti az egyház lelki munkájáról szóló jelentést. Máté evangéliumának 9. fejezete végén a szentíró leírja, hogy Jézus körüljárja az országot, a városokat és falvakat, meglátogatja a zsinagógákat, ma nyugodtan ezt mondhatná, hogy az egész országra kiterjedő püspöki egyházlátogatást tart s annak befejeztével összehívja legszűkebb munkatársi gárdáját, a tanítványokat s elmondja nekik a benyomásait. Két képben örökíti meg azt, amit tapasztalt: olyan a nép, mint a meggyötört, szétszórt, pásztor nélkül való nyáj és olyan a nép, mint az aratásra megérett, fehér gabonatábla, mely csak az arató munkába állására vár már. A két kép látszólag teljesen ellentétes. Az egyik a halál leheletét terjeszti, a másik az élet ígéretéről beszél.
