Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1947. április 25
91 osztálya útján kb. 50.000.— P. értékű élelmiszert és tüzianyagot ingye- 48*49. nesen juttatott az Otthonnak. Az 1945—46. évi zárszámadást is tételről tételre megvizsgálta a bizottság, de a változó pénznemek következtében egységes számadást összeállítani lehetetlen volt. A számadás bevételi és kiadási oldala minden pénznemnél egyensúlyban találtatott. Az intézet túlkiadásait időről-időre az egyetemes egyház segélye fedezte, mint már fentebb is említettük. Költségvetés a rendkívüli viszonyok miatt nem készülhetett. Ezek előterjesztése után kérjük Istent, 'aki az idők vészei között oltalmának szárnyait kiterjesztette az intézet fölé s kegyelmesen megtartotta azt, ne,vonja meg megsegítő áldását a jövőben se tőle, hogyi hivatásteljesítése az új világ'bian is szíve szerint való lehessen s az ifjúságnak olyan nemzedékeit bocsáthassa ki 'továbbra is falai közül, melyek haza s egyház iránti kötelességüket híven teljesítik, Istent szolgálják, üdvüket munkálják, s eb Női az Otthonból elindulva, a mennyei hajlékokban egykor örök otthonra lelnek. Az egyetemes közgyűlés Isten iránti mélységes hálával veszi a jelentésből tudomásul, hogy Isten a Luther-Otthont a háború vészei között megóvta a pusztulástól s megengedte, hogy hivatását az új időkben is a régi szellemben tölthesse be. Köszönetét nyilvánítja az intézetről való szüntelen gondoskodásért az egyetemes felügyelőnek, valamint Purgly Lajos egyházkerületi felügyelőnek is mindazért, amit az ostrom előtt a LutherOtthon érdekében tett. Hálával emlékezik meg a Svéd Vöröskeresztről és mindazokról a külföldi segélyszervekről, amelyeknek segítsége lehetővé tette, hogy az intézet a legnagyobb inség idejét szerencsésen átvészelte. Elismeréssel és hálával adózik Kuthy Dezsőnek 12 esztendei igazgatói szolgálatáért, amelynek emléke az intézet helyiségeinek és berendezésének korszerűsítése s az ifjúság lelki életének elmélyülése. Örömmel és bizalommal üdvözli az igazgatói székben Vargha Sándort, aki az intézetnek az összeomlás s a megindult újjáépítés idején már eddig is igen értékes szolgálatokat tett. Kegyelettel örökíti meg Dr. Zsigmondy Zoltán főorvos emlékét, aki évtizedeken át önzetlenül látta 'el a Luther-Otthon háziorvosi) teendőit s aki az ostrom alatt tragikus körülmények között fejezte be földi pályafutását. Ugyancsak áldást mond Dr. Scholtz Oszkár és Dr. Bélák Sándor kisbi^ottsági tagok emlékére, akiknek elhunyta az intézet számára nehezen pótolható veszteség. Tudomásul veszi Dr. Blaskovich Andornak és Dr. Jugovics Lajosnak a kisbizottság tagjaivá, Dr. Wallner Emilnek pedig az intézet háziorvosává történt megválasztását. A számadásokat jóváhagyja, 1 s a < f elmen tvéijyt a szokásos fenntartással megadja, tudomásulvéve egyben, hogy a rendkivüli viszo-i nyokra való tekintettel költségvetés nem készült. 49. (K.) A Dunáninneni Egyházkerület kéfi a konfirmáció egységes liturgiájának elkészítését és egységes konfirmációi tankönyvek kiadását. Az egyetemes közgyűlés felkéri a Lelkészegyesületet a kérdés-