Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1947. április 25
35 egyház nemzeti szolgálata szabadságának védelmében. A reformátu- 7. sokkal többször közös beadványban, a római katholikus egyházzal különkülön, de azonos szellemben juttattuk álláspontunkat kifejezésre. A gyakorlati keresztyénség területén az egyházak harmonikus együttmunkálkodással vették fel a küzdelmet a nyomor, éhinség és járványok leküzdésére. A téli inségakció keretében az Actio Catholica vezetősége a budapesti protestáns népkonyháknak élelmiszerekkel sietett segítségére. A két protestáns egyház viszont az Egyházak Világtanácsa útján kapott élelmiszerekből, ha szerény mértékben is, de jószívvel viszonozta a testvériségnek ezt a nemes megnyilatkozását a római katholikus népkonyhákkal szemben. Ez utóbbiról a vatikáni rádió s több külföldi napilap megemlékezett. Az egyházközi helyzetről nincs több jelenteni valóm ennél, de hiszen ez a legtöbb, amit ebből a tárgykörből az adott helyzetben egyáltalán jelenthetek. Több annál, amit a rendkívüli háborús helyzet előállta előtt valaha is remélhettünk. Vajha ez a helyzet állandósulna s oda fejlődnék, hogy kiküszöbölődnék az egyházak viszonyából a hozzájuk és hivatásukhoz méltatlan álláspontoknak és eljárásoknak az a komplexuma, mely azt elmérgesíti s ne csak a közös veszély idején s a mindnyájukat érő közös támadásokkal szemben, de az építő munkában is kialakulna közöttük az a nyugodt, békés légkör, amelynek hiánya eredményes hivatásteljesítésüket s így Krisztus ügyének diadalát a világon károsan befolyásolja. Ezt az elvet vallja, ezt a vágyat osztja és ezt a célt szolgálja a Dunamelléki Református Egyházkerület új főgondnoka, Dr. Lázár Andor is, akinek beiktatásán résztvettem, s akit a Tiszántúli Református Egyházkerület új főgondnokával, Dr. Szentpéteri Kun Bélával, egyházunk régi barátjával együtt erről a helyről is szeretettel köszöntök. Az egyházak egymáshoz való viszonyán kívül mindkettő szempontjából fontos kérdés az is, hogy milyen K az egyház és állam közötti viszony. Ez az utolsó két évben, tekintettel arra, hogy koalíciós kormányok voltak, a kormányban tömörült pártok magatartásától vált függővé. A kormányt alkotó pártoknak az egyházakkal szemben elfoglalt elvi álláspontja s ebből következő, időnként erőteljesebben hangsúlyozott gyakorlati törekvései az egyház és állam viszonyát nem egyszer kedvezőtlenül befolyásolták. í Ennél a pontnál az egyházunk által a miniszterelnöknél is kifogás tárgyává tett arra a sajtóhadjáratra gondolok, melyet egyes napilapok az egyházi iskolák ellen indítottak. Ez egyházunk széles köreiben jogos ellenérzést váltott ki, hiszen egyházunk 950 pedagógusa és 30.000 növendéke közül egy sem szolgáltatott okot hirlapi meghurcolásra, mert iskoláink, mint a múltban évszázadok óta, a jelenben is az igazi evangéliumi szellemmel telitett demokrácia ápolói. Erre alkalmas sajtó hiányában a közvélemény kellő tájékoztatásárai nincs lehetőségünk. Annál megkapóbb a közvéleménynek az egyházi is w kólák melletti egyöntetű megnyilatkozása. Nem hinném, hogy alakulhatna hazánkban olyan a demokrácia elveit valló és módszereit alkalmazó kormány, amely az egyházat megfosztaná isteni és emberi törvényeken nyugvó birtokállományától: az egyházi iskolától! Ugyanilyen elvitathatatlan joga az egyháznak a hitoktatás, amelynek fakultatívvá tétele elütné az egyházat Krisztus-rendelte kötelességer hiánytalan teljesítésének lehetőségétől.
