Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1947. április 25
116 népnek a jövendőjére. Bizony, bizony mondom néktek, azt kell érezn> mindnyájunknak, hogy ezen a gyalázatos és nyomorúságos háborún keresztül, amelyik úgy megszégyenítette a keresztyénséget itt a földi világban, Isten kegyelméből az a nagy kapu nyílott meg előtte, hogy min J den vonatkozásban hitvalló egyház legyen, — hitvalló egyház; hasznod kapu, amelybe nekem is a saját személyemben oda kell állnom és egész élettel és bizonyságtétellel kiáltanom kell: Nincs ezen a világon semmi, amiéit én letagadnám, vagy elhallgatnám azt, hogy én az én evangélikus egyházamba tartozom és büszke vagyok arra, hogy az én evangélikus egyházamnak Magyarországon ma is ugyanaz a mondanivalója van, amit a mohácsi vész óta mindig egyformán szólt. Ez a mondanivaló ennyi: Istentelen népnek nincsen jövendője, Istenfélő népnek van holnapja, van ereje, van béketűrése és elérkezik a jutalma. Sok az ellenség? Mindig! volt. Jobb is, hogy van. Az ellenség is hasznos. Felhagysz a közönnyel, megmarkolod az ekét is, szorosabban fogod az írótollat is, örömmel futsz a viadalra, megtanulsz Istenre nézni és a szívedben elkezd énekelni, mint teljes és valóságos igazság: »Ha Krisztus maga oltalma Anyaszentegyházának, Nem árthat néki hatalma Világ gonoszságának«. Hála Istennek, az ébredés mezői megnyíltak Magyarországon, vetések zöldelnek, tavaszi eső hull rájuk ós az aratás nyarát el fogja hozni rá az: aratás Ura De ezen az istentiszteleten nemcsak ezzel a megvilágosodott tekintettel nézzél evangéliumi anyaszentegyházunkra. Ősi szokás az is, hogy* országos evangélikus gyűlésünk megnyitásakor az országos gyámintézet is megszólal és figyelmeztet mindnyájunkat arra, hogy szerte-szétszórt evangélikus gyülekezeteink között is mennyi sok gyenge, erőtlen, testvéri segítésre szoruló gyülekezet van. Nézzünk szét most a háború után a gyámintézet szemével is! Ahol a megrongált templomok nem tudnak felépülni, ahol nincsenek énekeskönyvek, ahova nem jut el prédikáló lelkipásztor, ahol kallódó juhok teszik a Krisztus nyáját; nem kell-e oda Bibliát, énekeskönyvet, testvéri szívet, imádságot küldeni? Nem szíved szerint való kötelességednek kell-e lenni, hogy tudjál róluk, segítsed őket, érezzed, hogy ebben Isten a segítő szeretetnek és a hittestvéri áldozathozó kötelességnek a nagy kapuját nyitja meg előtted? Óh, mennyi sok ellenség veszi őket körül! Segíts neki^, hogy hitükért* való háborújukban is megmaradjanak és el ne vesszenek! Magyarországon az evangélikus egyházban a szegény és küzködő hittestvéreket megsegítő szeretetnek olyan hatalmasnak kellene lenni, mint amilyen gyenge és közönyös volt eddig és ennek a bizonyságtételnek a kapuja elől nen\ szabad közülünk senkinek visszafordulni. Megáldjuk mindazok emlékét, akik legutóbb még itt voltak közöttünk és most már alusznak az Úrban. Amit nem tudtak elvégezni, készségesen és alázatosan átvesszük. Kérjük Istent;, hogy áldja meg emlékezetüket, minket pedig segítsen helyüket méltón betölteni. Álljunk a bizonyságtétel nagy és hasznos kapujába, vegyük számba ellenségeinket^ de ne féljünk tőlük. Isten igéjét mé|gj soha senki le nem győzte ezen ct világon. Hitünk és győzelmünk bizonyosságával kezdjük el magyarországi evangélikus egyetemes egyházunkban az építő és harcoló munkások minden szent munkáját. Isten megsegít és rajtunk is megmutatja, hogy az O szent Fiának anyaszentegyházán a poklok kapui sem vesznek diadalmat. i Ámen.
