Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1943. december 3

•26 7 arról az iskolafenntartóknak kell gondoskodniok. Ez a tanárokkal szem­ben méltányos rendelkezés a fenntartókat nehéz feladat elé állítja. örömmel jelenthetem, hogy közép- és középfokú iskoláink érték­állománya a háborús viszonyok között is gyarapodott. A dunántúli egyházkerület a soproni lioeumi diákotthont új épületszárnnyal bőví­tette ki és 100 tanuló befogadására tette alkalmassá. Az avatási ünne­pélyre meleg áldáskívánatokat küldtem. A muraszombati diákotthon is új épület emelésére készül. Ide tartozik annak megemlítése, hogy a falusi tehetségmentés szép eredménnyel folyik. Ebben a tanévben már 5 intézetünkben 23 tanulót nevelünk az alap terhére, amelynek szabályzata közgyűlésünk asztalán fekszik. A tehetségmentés ügyében dr. Ruhmann Jenő egyetemes tan­ügyi bizottsági előadó volt a vallás- és közoktatásügyi miniszter ren­dezte értekezleten egyházunk képviselője. Ugyanő látta el képviseletünket az Országos Evangélikus Tanár­egyesület közgyűlésén is. Népiskolai vonatkozásban a kormány 3230/1943. M. E. számú ren­deletét emelem ki, aimely a tanítói és kántori javadalom különválasz­tásáról intézkedik. Évtizedek óta többször megismételt kérés teljesü­lését jelenti ez a kormányrendelet. Arra való tekintettel azonban, hogyi a tanítói és kántori javadalom megállapítása a javadalmi jegyzőkönyv alapján történik, az érdekeltek számos esetben hátrányos helyzetbe ke­rülnek. Kívánatos volna ezeknek a hátrányoknak kiküszöbölése, amire bizonnyal meg is lesz a mód és lehetőség. A hadba vonult tanítók családi pótlékának biztosítása, valamint a tanítók munkaszolgálatra való behívásának mellőzése érdekében a val­lás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjesztést intéztem. Ugyancsak felterjesztésben kértem tanítóinknak az 1943/44. tan­évre szóló tanmenetek kötelező bemutatása alóli felmentését, amit a vallás- és közoktatásügyi miniszter meg is adott. A mult ovi egyetemes közgyűlés 56. jegyzőkönyvi pontban foglalt határozatával elrendelte Tessedik Sámuel szolgálatainak nép- és kö­zépiskoláinkban kiosztandó emlékfüzetben való megörökítését. A túlnagyi nyomdaköltségek miatt ezt a határozatot oly módon hajtottam végre, liogy dr. Nádor Jenő Tessedik-élet rajzából 500 példányt megvettem és szétoszlattam. Kérem enne< ióvabagyó tudomásulvételét. A Herczeg Ferenc-jubiláris bizottság kérése alapján felkértem egy­házkerületeink püspökeit, hogy a nagy író 80. születésnapjának iskolá­inkban való megünneplését rendeljék el. Az Oktatófilmek Kirendeltségébe evangélikus vallástani tárgyú ok­tatófilmek elbírálására egyházunk képviselőiül a következőket nevez­tem be: D. D. Raffay Sándor, Kemény Lajos, dr. Gaudy László, dr. Bélay István, Grünvalszky Károly és Dezséry László.

Next

/
Oldalképek
Tartalom