Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1943. december 3
.72 58. Collegium Hungáriáim tagságával járó ösztöndíjban. Tanulmányi kirándulásokat a báborús viszonyok miatt a legtöbb intézet csak az iskola székhelyén, vagy közeli környékére tudott rendezni, a budapesti fiúgimnázium azonban módját ejtette, hogy elvigye tanulóinak egy-egy csoportját az Erdélyi Havasokba, Miskolcra és Egerbe, a nyíregyházi leánygimnázium Debrecenbe és Ungvárra, az orosházi gimnázium Kolozsvárra, Nagyváradra, Újvidékre és Szabadkára, az aszódi leánynevelő intézet Kassára, Lillafüredre és Görömbölytapolcára. A háborús korlátozások közt is sikerült felépítenie a soproni gimnáziumnak Diákotthona új szárnyát, s ez lehetővé teszi, hogy a korábbi 50 helyett most már 93 tanuló találjon helyet benne. Felépült a soproni tanítóképző-intézet 120 személyes internátusa is; a központi fűtés berendezése azonban az anyaghiány miatt egyelőre nem lehetséges, úgyhogy a f. tanévben nem lehet átadni rendeltetésének a szép, modern épületet. A. békéscsabai gimnázium internátusa fejlesztésére a fenntartó hatóság házat vett, s azt az internátus már használatba vette. Továbbfejlesztette internátusát a rozsnyói kereskedelmi középiskola is. Az orosházi gimnázium a jövő tanévre tervezi internátusa megnyitását, egyelőre 30 személynek való felszerelést szerzett, Az iskolák fenntartás ara az állam és a fenntartó hatóság segélyén kívül többnyire csak a tandíjból befolyó jövedelem szolgál legtöbb intézetünknél, a békéscsabai gimnázium azonban 8000 P évi támogatást kap a várostól. Legfiatalabb gimnáziumunk, a létéért és jogaiért szívós kitartással küzdő orosházi gimnázium egy nemeslelkű egyháztag, Kúnos József végrendeleti hagyományából értékes ingatlanokat örökölt. A rimaszombati gimnáziumban Gömör vármegye 2500 P-vel támogatta a falusi tehetségmentés ügyét. A szociális szellem ébrentartása és erősítése érdekében is eredményes munkát fejtettek ki iskoláink, s igyekeznek ránevelni az ifjúságot a jótékonyság gyakorlására. Minden iskolában rendeztek gyűjtést háborús jótékony célok javára, a budapesti leánygimnázium azonkívül a Nyomorék Gyermekek Otthonának is juttatott 1653 P-t, továbbá gondoskodik két erdélyi magyar parasztlány nevelésének költségeiről. A nyíregyházi leánygimnázium egyik osztályának keresztgyermeke van, akiről gondoskodik, a budapesti fiúgimnázium VIII. osztályának tanulói az érettségi bankett megváltásából zászlót vettek egy erdélyi leventecsapatnak, a: budapesti leánygimnázium ugyanilyen címen 300 P-t adott a Prot. Árvaháznak, a nyíregyházi leánygimnázium pedig vásárt rendezett a Vöröskereszt javára. A közösségi szellem ápolásának szép példáját adta az aszódi gimnázium ifjúsága, amelynek ú. n. népművelő csoportja tanári vezetéssel kijárt a szomszédos falvakba s szórakoztató előadásokat tartott a falusi nép számára. Hasonló munkát fejtett ki az orosházi gimnázium regős csoportja a környék falvaiban és tanyáin, ugyan-