Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1942. november 20

4S 4-5. Egyházunknak céltudatos lelkimunkával mindent el kell követnie^, hogy a háború által kiformált embertípus felett diadalra vigye az élő r személyes Istenben hívő, Krisztust urának valló, az evangélikus egy­házban hívő evangélikus életet élő ember típusát. Jelentésem tárgyalás alá vételét és tudomásulvételét tisztelettel kérem. Az egyetemes közgyűlés a.z egyházi elnök megrázó és egyben meggyőző erejű bizonyságtételét a magáénak vallja és a lelkimunka terén végzett hatalmas teljesítményekről szóló jelentést köszönettel,, jóváhagyólag, a megnyugvás bizakodással párosult érzésével tudo­másul veszi. 5. (K.) Az egyetemes presbitérium beterjeszti a Luther-szobor ügyé­re vonatkozó, következő jelentést, A Luther-szobor-bizottság és annak végrehajtóbizottsága az 1941. évi egyetemes közgyűlés óta egy-egy ülést tartott. A Luther-szobor-bizottság 1942. évi február hó 3.-i ülésében a végre­íiajtóbizottság javaslata alapján a Gregersenné Lux Alice által 1/3 nagyság­ban elkészített domborműsorozat-tervezetet általánosságban elfogadta és­annak felnagyításával a művésznőt megbízta azzal, hogy a dombormű­sorozatra eredetileg felvett, történelmi alakok közül, túlzsúfoltság elke­rülése céljából, a bizottság által megjelölt liárom alak kihagyandó. Kö­szönetét fejezte ki lic. Thulin Oszkár professzorral szemben, aki a há­borús nehézségek ellenére is ismét Budapestre fáradt, hogy a szobor­kérdés minél tökéletesebb megoldása érclekében kiváló szaktudását a bi­zottság rendelkezésére bocsássa. Tudomásul vette továbbá a bizottság, hogy Lux Elek szobrászművész özvegye a szoboralak elhúnyt férje által készített, kicsinyített mását sokszorosíttatni óhajtja és a jövedelem 15 o/o-át a Luther-szobor-bizottságnak, 25 o/o-át pedig a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Evangélikus Ágának ajánlja fel, amely a terjesztés körül szolgálatát felajánlotta. Ezzel kapcsolatban megállapította a bizottság, hogy a Luther-szobor kicsinyített másának előállítására és forgalomba­hozatalára csak a tervező szobrászművész jogutóda, özv. Lux Elekmé jogosult, aki egyedül és kizárólag bírja az egyháznak ahhoz való hozzá­járulását, Végül hat tagú albizottságot küldött ki a bizottság azzal a megbízással, hogy az elfogadott tervezet felnagyításának munkálatai során a művésznővel állandó érintkezésben álljon, neki kötelező erejű utasításokat- adjon és általában minden tekintetben, ideértve a kőanyag kiválasztását és alkalmazását is, végérvényesen döntsön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom