Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1942. november 20

ö mi érhette, ós töretlen erővel el tudja vezetni a nemzetet a jobb jövő ígé- \ retföldjérc, amelyért hős fiának élete is áldozat volt. Áldozat, mint azoké a névteleneké, akik a harcok mezején testük -épségét, és életüket kockáztatják, Áldozat, mint azoké, akik fiút, test­vért, apát, hitvest búcsúztatnak, nélkülöznek, várnak, siratnak és gyá­szolnak. Csupa áldozat a remélt jobb jövőért. Hála azoknak, akik hozzák. Ezek az idők mindenkitől, nemcsak az egyesektől, de a közösségektől is minden viszonylatban áldozatot követelnek. Kizárja magát a sors­közösségből, aki e követelés elől meghátrál. Áldozatot követelnek az 'államtól is. Nemcsak arról a nagy, szinte -erején felül való áldozatról szólok, amelyet a hadviselés és mindaz, mi azzal összefügg, ró reá. De főképp arról az áldozatról, amelyet az -egyházzal szemben kell az államnak az idők kívánta, fokozott mérték­ben vállalnia. E részben megértés, jóindulat és készség tekintetében nincs hiány ,sőt anyagiakban is csak annyi, amennyit az adott viszonyok között meg kell értenünk. Van azonban ennek a kérdésnek más vonatkozása is. Az állam szu­verén s természetesen maga szabja meg azt a szellemet, amelytől magát vezetteti, de mint keresztyén államnak, a különböző világnézetek ostromá­éban a jövendőben is magától értetődően a keresztyén szellemet kell az élet minden viszonylatában érvényesítenie. Kétségtelen, hogy az állam is joggal vár az egyházak részéről ál­dozatot. Az állam áldozata voltaképpen csak alaptörvényekben lefekte­tett kötelességének teljesítése és a maga legjobban értelmezett érdekei­nek szolgálata, mert legfőbb támasza az egyház. Kérdem azonban, vájjon nem teszi-e törvény is az egyházak kötelességévé azt az áldozatot, ame­lyet az idők tőlük az állammal, sőt saját létérdekükből önma­gukkal szemben is fokozott mértékben megkívánnak, azt, hogy •egymással békességben éljenek és ne szaggassák részekre, hanem istenfélelemben, emberszeretetben, hazaszolgálatban forrasszák szoros ^egységbe a nemzetet?! Hiszen az egyház nem magáért van, ha­nem Istenéért, akit szolgálnia s a lelkekért és közösségekért, amelye­ket Istenhez vezetnie, tehát jobbá, nemesebbé, szeretetten gazdagabbá, hitben erősebbé tennie hivatása. Ez egyben a legszentebb értelemben vett nemzetszolgálat is. Nem öncél, hanem áldozat. Hogy ennek az áldozatnak a lángja az idők viliarában ki ne alud­jék és tiszta legyen, annak érdekében az egyházon belül minden le­hetőnek meg kell történnie. Azoknak, akik a tüzet őrzik, az egyház hi­vatalos,, szolgáinak, lelkészeknek és világiaknak egyaránt azon kell len­njök, hogy az egyház oltárán az érzések és gondolatok legjava égjen eltakaríttassék az oltár körül minden, ami nem odavaló. Népi, nyelvi,

Next

/
Oldalképek
Tartalom