Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1940. november 3

43 57. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság bejelenti, hogy Somogyi Béla népiskolai előadó jelentése kapcsán tárgyalta a tantervi utasítások kiadásának ügyét. Az egyetemes közgyűlés kimondja, hogy a mult évi egyetemes közgyűlés jegyző­könyvének 48. pontjában foglalt határozatát egyelőre nem kívánja végrehajtani, hanem minden iskolafaj számára együttesen, közös kötetben akarja kidolgoztatni a tantervi utasí­tásokat. Ezekben majd rá fog mutatni arra, hogy az egyes tantárgyak keretében miképpen érvényesíthető az evangélikus szellem. A népiskolai tantervi utasításokat tantárgyankint egy-egy tanítóval és az illető szaktárgy egy-egy tanárával fogja kidolgoztatni. Az utasításo­kat még ebben a tanévben elkészítteti s jövőre használatba adja. 58. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság jelentése alapján tudomásul veszi a közgyűlés, hogy az evangélikus iskolák igazgatóinak az állami ellenőrző hatósággal szemben való viselkedését szabályozó utasítás munkában van. 59. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság a mult évi jegyzőkönyv 54. pontjával kapcsolat­ban bejelenti, hogy tárgyalta a vallástanítási albizottság jelentését a megírandó új vallástani tan­könyvek előkészítő munkálatairól. A bizottság megállapította, hogy minden fajta iskola minden osztályában új tankönyvekre van szükség, s megírásuknál tekintettel kell lenni a hazai egyházi és iskolai viszonyokra. Az összes tankönyvek szellemére a hitvallásosságnak kell rányomnia bélyegét. A theológiai tudományok legújabb eredményeit is fel kell használni s egységes szóhasználat szükséges a tankönyvekben. A tanügyi bizottság kimondotta, hogy a tankönyvek megírására nem bocsát ki pályázati hirdetményt, hanem csak egyszerű tájékoztatást. Ennek alapján a munkában való rész­vétel bárkinek lehetővé válik. A tankönyv egyedüli és kötelező használatának elrendelését nem tartja kívánatosnak. A tankönyvek megírására vonatkozó kívánalmakról a tankönyvírásban résztvevők tájékoztatót kapnak. Tiszteletdíjak kitűzését mellőzi a bizottság. Az egyetemes közgyűlés a bejelentést tudomásul veszi s az egyetemes tanügyi bizottság elnökét felhatalmazza a szükséges intézkedések megtételére. 60. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság bejelenti, hogy tárgyalta a dunáninneni egyház­kerületnek a konfirmációi oktatás egységes rendezésére vonatkozó javaslatát s ennek alapján meg­ismételi a mult évi rendelkezésen alapuló véleményét, mely szerint konfirmációi oktatásban lehető­leg a 13 éves kort betöltött ifjúságot kell részesíteni. Az egyetemes közgyűlés elfogadja a tanügyi bizottság véleményét. 61. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság bejelenti, hogy tárgyalta a dunántúli egyház­kerület közgyűlésének felterjesztését a vallástanító lelkészeknek a tanárokkal való egyenlő rang­sorolása tárgyában. A bizottság arra hivatkozva, hogy a rendes vallástanárokkal való azonos el­bánásnak jogi feltételei is vannak s mivel ezek a vallástanító lelkészeknél nem állnak fenn, nem lehet eredményes a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézendő felterjesztés, ezért a kérelem teljesítését nem javasolja az egyetemes közgyűlésnek. Ajz egyetemes közgyűlés a javaslat felett napirendre tér. 62. (Sz.) A tanügyi bizottság a dunáninneni egyházkerület javaslatára azzal a kérelemmel fordul az egyetemes közgyűléshez, hogy tegyen lépéseket a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisz­ternél a hitoktatók fuvardíjának utalványozása tárgyában. Az egyetemes közgyűlés felkéri az elnökséget a szükséges lépések megtételére. 63. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság jelentése alapján az egyetemes közgyűlés tudomásul veszi, hogy az egyházegyetem egész területén a nem evangélikus iskolákba járó növendékek száma 41.902 lélek. 64. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság jelentéséből tudomásul veszi az egyetemes közgyűlés, hogy a négy egyházkerület területén a mult tanévben összesen 8625 gyermek részesült konfirmációi oktatásban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom