Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1940. november 3

40 45»l>3» értelmében a jogakadémiát kétévfolyamú intézetté kellene átalakítani. E sérelem ügyét magáévá teszi és nyilvántartja. Mindazoknak az egyházi vezetőférfiaknak és országgyűlési képviselőknek, akik a jogakadémia csonkítatlan fenntartása érdekében szavukat hallatták, hálás köszönetét fejezi ki. 46. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság javaslata alapján az egyetemes közgyűlés felhívja az iskolafenntartókat arra, hogy hozzanak olyan intézkedést, amelynek értelmében a támogatásra különösképpen érdemes szegény tanulók a megállapított kereten felül is tandíjmentességben és ingyen élelmezésben, vagy nagy­összegű tápintézeti kedvezményben legyenek részesíthetők. Felhívja egyszersmind az iskolafenntartókat, hogy emeljék fel a tandíjkedvezmény összegét annyira, hogy az az egyházi ösztöndíjak és segélyek összegével együtt elérje azt az összeget, amelyet az állami gimnáziumok tandíjkedvezmény címén nyújtanak. 47. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság javaslatára az egyetemes közgyűlés felterjesztést intéz a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez olyan rendelet kibocsátása tárgyában, amely szerint a jövőben legkésőbb május végéig meg kell jelenniök a következő tanévben használatba kerülő új tankönyvek­nek. Hasonló értelemben utasítja az Országos Evangélikus Tanáregyesület elnökségét a protestáns tanáregyesületek közös szerkesztésében megjelenő tankönyveknek ugyanarra a határidőre való kiadására. 48. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság javaslatára az egyetemes közgyűlés felterjesztést intéz a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a líceumi és tanítóképzőintézeti tanárok fizetéskiegészítő államsegélyének a gimnáziumi tanárok államsegélyével való egyenlővé tétele érdekében. 49. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság javaslata alapján az egyetemes közgyűlés felterjesztést intéz a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, kérve, hogy a felekezeti tanítóképző-intézetek és líceumok államsegélyes tanári állásait az egyes intézetek között arányosan ossza fel. 50. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság javaslata alapján az egyetemes közgyűlés felterjesztést intéz a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez aziránt, hogy az 1938 : XIII. t.-c. Végrehajtási Utasítása alapján kötendő szerződésekkel a gyakorlati irányú középiskolák s majd a tanítóképző akadémiák fenn­tartását és korszerű igényeinek kielégítését biztosítsa. 51. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság javaslata alapján kimondja az egyetemes közgyűlés, hogy az evangélikus közép- és középfokú iskolák minden tanárára kötelezővé teszi az Országos Evangélikus Tanáregyesületbe való belépést. 52. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság jelentése alapján az egyetemes közgyűlés tudomásul veszi, hogy az Országos Evangélikus Tanár­egyesület elnöksége a Mátrában, Bagolyirtáson 5000— P-ért üdülőház építésére telket vásárolt. Tudomásul veszi továbbá, hogy az 1940/41. tanévre az Evangélikus Tanárok Neveltetési Alapjából 4800-— P segélyt utalt ki az arra illetékes bizottság. 53. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság javaslata alapján a Magyar Eszperantó Szö­vetség beadványával kapcsolatban kimondja az egyetemes közgyűlés, hogy nem tartja kívánatosnak az eszperantó nyelv iskoláinkban való tanításának elrendelését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom