Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1940. november 3

36 12-üt. (Budapest), Dr. Sziklay László (Nyíregyháza), Dr. Varga Ferenc (Aszód), Dr. Vermes Miklós (Budapest), Wágner Géza (Szarvas), Dr. Weidlein János (Szarvas), vitéz Zerinváry János (Bonyhád). Tanulmányaik és cikkeik a következő folyóiratokban jelentek meg : Keresztyén Igazság, Evangélikus Élet, Magyar Protestánsok Lapja, Harangszó, Protestáns Tanügyi Szemle, Magyar Nyelv, Evangélikus Népiskola, Egyetemes Philologiai Közlöny, Természettudományi Közlöny, Ethnog­raphiai Közlöny, Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, Láthatár, Soproni Szemle, Szabolcsi Szemle, Énekszó, Magyar Lélek, Archívum Europae Centro-Orientalis, Botanikai Közlemények, Deutsches Archiv für Landes und Volksforschung stb. 4. Vallásos, tudományos vagy nevelési tárgyú előadásokat mindegyik iskolának több tanára tartott. Az ilyen előadások száma jóval több száznál. 5. Zenei téren különösen Becht József, Dr. Gárdonyi Zoltán, Kapi-Králik Jenő és Peschkó Zoltán fejtett ki előadásokkal, illetőleg mint zeneszerző értékes munkát. Oppel Imre (Budapest) pedig több képet festett közgyűjtemények számára. Az egyetemes közgyűlés a jelentéseket tudomásul veszi. 43. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság beterjeszti a középiskolákra vonatkozó statisz­tikai jelentést. I. Kimutatás a tanárokról. S Iskola Osztályok Rendes Helyettes Óraadó Tanárok száma £ Fiúiskolák ' száma tanár tanár tanár összesen 1. Aszód 8 10 4 2 16 2. Békéscsaba 8 15 1 — 16 3. Budapest 13 20 3 3 26 4. Orosháza 8 4 1 7 12 5. Szarvas 9 11 3 3 17 6. Bonyhád 8 13 1 2 16 7. Sopron 8 15 1 1 17 8. Nyíregyháza 8 15 — 2 17 9. Rimaszombat 8 10 3 4 17. 10. Rozsnyó 2 1 — 3 4 Összesen 80 114 17 27 158 Leányiskolák : 1. Budapest 13 15 4 7 26 2. Kőszeg r. 8 13 3 2 18 3. Nyíregyháza 8 14 — 6 20 Összesen 29 42 7 15 64 1. Aszód 2. Békéscsaba . . 3. Budapest 4. Orosháza 5. Szarvas 6. Bonyhád 7. Sopron 8. Nyíregyháza . 9. Rimaszombat 10. Rozsnyó II. Kimutatás a tanuló ifjúságról. 1. Fiúiskolák. Az iskola Összesen Osztályozott nyilv. tanulók Osztályozott mngántanulók Összesen 327 45 372 326 11 337 638 16 654 126 87,.;. 213 315 47 362 296 51 347 305 4 309 463 13 476 318 1 319 49 ' ­1 ; — 49 3163 275 3438

Next

/
Oldalképek
Tartalom