Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1940. november 3
33 Könyv c. művét. Az iskolában élénk zenei élet folyik. Az ifjúság körében kamarazene-együttes alakult, 43. nagy énekkar működik s ez a nyilvánosság előtt is szerepelt. A tanulók tanári vezetéssel hangversenyeket is látogattak. Többen részt vettek természettani gyakorlatokon és rádiótanfolyamon. A növendékek több szüle i estet rendeztek, az intézet pedig ismét megszervezte a tanulók fonyódi nyaralását s ezzel kapcsolatban 25 szegény sorsú tanulónak nyújtott ingyenes vagy kedvezményes üdülést. Az Évkönyv megemlékszik a kormányzói jubileumról, Fialka Margit tanár és Dr. Szigethy Lajos ny. tanár elhúnytáról, közli továbbá Dr. Győry Aranka és Dr. Dömötörné Nőtel Elza tanári székfoglaló felolvasását. A tanári kar tagjai közül a tanév folyamán egy tanár teljesített katonai szolgálatot. A tanulók létszáma : 538 nyilvános és 12 magántanuló, összesen tehát 550 tanuló. Közülük evangélikus 313, ref. 120, unit. 5, bapt. 1, róm. kath. 47, gör. kat. 1, izr. 61. Érettségi vizsgálatot tett 31 tanuló. A környékről járt be 111 növendék. Az iskolának volt 15 rendes, 4 helyettes, 2 segélydíjas és 5 óraadó tanára. Irodalmi, művészeti és egyházi téren a tanári karnak több tagja fejtett ki említésre méltó munkát. 5. Orosházi gimnázium. Igazgatója Dr. Benkő István. Az iskola a tanulók vallási neveléséről külön ifjúsági istentisztelet tartásával, evangélizációs és csendes napokkal, az év folyamán háromszor történt úrvacsoravétellel, továbbá a reformáció emlékünnepélyével és az Ifjúsági Luther Kör kebelében működő bibliaköri munkával gondoskodott. Az iskolában csak az I—IV. osztály volt nyilvános jogú, az V—VIII. osztály mint gimnáziumi előkészítő tanfolyam működött. A következő ifjúsági egyesületek mozdítják elő a tanulók önálló tevékenységét : Luther Márton Kör, Luther Szövetség, Szavalókör, Gyorsírókör, cserkészet, Sportkör és Bélyeggyűjtőkor. Rendkívüli tárgyként fizikai gyakorlatok, német társalgás, művészi rajz és gyorsírási gyakorlatok szerepeltek. Az iskola egy tanára a tanév folyamán két ízben is teljesített katonai szolgálatot. Az Évkönyvben Ballai Mihály közöl hosszabb tanulmányt. Rajta kívül a testület két más tagja is működött irodalmi és egyházi téren. A tanulók létszáma : 126 nyilvános és 87 magántanuló, összesen tehát 213 tanuló. Közülük evangélikus 113, ref. 21, unit. 1, róm. kat. 60, gör. kel. 2, izr. 16. Az iskolának volt 4 rendes, 1 helyettes és 7 óraadó tanára. A minisztérium engedélye alapján a négy felső osztály tanulói a mult tanév óta az iskola székhelyén tehetnek magánvizsgálatot. 6. Szarvasi gimnázium. Az iskola igazgatója Dr. Nádor Jenő. Az ifjúság vallásos nevelését a vasárnapi ifjúsági istentiszteletek látogatása, a tanév folyamán két ízben történt úrvacsoravétel, két vallásos ünnepély, az Ifjúsági Luther Szövetség, Ifjúsági Gyámintézet és a bibliakör szolgálta. Tartott ezenkívül az iskola evangélizációs napot, csendes napot és lelki gyakorlatot. Rendkívüli tárgyként tanították a német, francia és angol nyelvet, zenét, művészi rajzot, gyorsírást és fizikai gyakorlatokat. Az iskolában önképzőkör, ifjúsági gyámintézet és Luther Szövetség, zenekör, gyorsírókör, segítőegyesület, sportkör és cserkészcsapat működik. Az Évkönyv közli az elhúnyt Sárkány Imre tanárról és a nyugalomba vonult Raskó Kálmán igazgatóról szóló megemlékezést. Az iskolának van 11 rendes, 3 helyettes és 3 óraadó tanára. Uj óraadó tanárok Bárány György és Liszka István, új helyettes tanár Gyarmati András. A tanári kar tagjai közül a tanév folyamán hárman teljesítettek katonai szolgálatot. A tanulók létszáma : 315 nyilvános, 47 magántanuló, összesen tehát 362 tanuló. Közülük evangélikus 199, ref. 34, róm. kat. 116, izr. 13. Az Öreg Diákok Szövetsége nagy mértékben támogatta az iskolát nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is. Az intézetben érettségi vizsgálatot tett 38 tanuló. Internátus működött 36 tanulóval. B) Dunántúli egyházkerület. 1. Bonyhádi gimnázium. Igazgatója Demiány Ervin. Az ifjúság vallásos nevelésének alkalmai : a vasárnapi ifjúsági istentiszteletek látogatása, háromszor úrvacsoravétel, csendes napok tartása, a Diákszövetség és a bibliakörök összejövetelei, az Országos Protestáns Napokon való részvétel. Az iskolában a következő ifjúsági egyesületek működnek : önképzőkör, szavaló- és nyelvművelőkör, diákszövetség, sportkör, cserkészcsapat és segítőegyesület. Az iskolának van 13 rendes, 1 helyettes és 2 óraadó tanára. Űj rendes tanár Boros Dezső, új helyettes tanár Dr. Klenner Ferenc. A tanári kar tagjai közül többen működtek egyházi, irodalmi és művészeti téren. Az Évkönyvbe Dr. Klenner Ferenc írt irodalomelméleti tanulmányt. A tanulók létszáma : 296 nyilvános és 51 magántanuló, összesen tehát 347 tanuló. Közülük evangélikus 144, ref. 33, róm. kat. 148, gör. kat. 1, gör. kel. 3, izr. 18. Vidékről járt be 40 tanuló, érettségit tett 41 tanuló. Az intézet internátusában 63 tanuló nevelkedett. 2. Kőszegi leánygimnázium. Igazgatója Arató István. Az ifjúság egyházi nevelését a külön ifjúsági istentiszteletek, a tanév folyamán két ízben úrvacsora-osztás, csendes napok, két vallásos ünnepély, belmissziói egyesület és két bibliakör szolgálták. Az intézetben rendkívüli tárgyként sokan tanultak német