Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1939. november 10

48 kerületnek további 2000—2000 P-t juttat, mivel az államsegélynek az egyes rendeltetés szerinti célokra való felosztása még nem történhetett meg. A közgyűlés új segélyfelosztási munkálat megindítását ezidőszerint nem látja lehetségesnek s épp ezért a jövő évi adóalapi segélyeket is az 1931. évi megállapítás arányá­ban kívánja a majd rendelkezésre álló összegből kiadni. Ennélfogva kimondja az egyetemes közgyűlés, hogy az adóalapi segélyéri való újbóli folyamodás nem szükséges. 83. (Sz.) Az egyetemes főjegyző, a mult évi jegyzőkönyv 74. pontja alatt hozott határozatra utalással, bejelenti, hogy a m. kir. belügyminiszter a hadikölcsöncimletek valorizációja cimén 3000 P karitatív államsegélyt utalványozott s ez az összeg a közgyűlés jóváhagyásának feltételezésével az egyházegyetem pénztára javára bevételeztetett. Az egyetemes közgyűlés a bejelentést jóváhagyólag tudomásul veszi és kimondja, hogy, mivel a segély így hathatósabb segítséget jelent, azt a jövőben is egv összegben juttatja, mégpedig felváltva, az egyházegyetemnek és az egyes egyházkerületeknek. (Sz.) Beterjesztetnek a következő jelentések: 1. Jelentés a Hrabovszky Zsigmond-alapítványról : 1938 január 1-én tőkemaradvány 47-28 P Tőkésített kamat 0 80 ,, 1938 december 31-én tőkemaradvány 18 08 P 2. Jelentés a Báró Prónay Dezső emlékalapról : 1938 január 1-én tőkemaradvány 209 05 P Tőkésített osztalék 2*40 „ 1938 december 31-én tőkemaradvány 211*45 P Tudomásul szolgál. 85. (Sz.) A pénzügyi bizottság bejelenti, hogy a gróf Roth—Teleki-féle ösztöndíjak az 1938/39. tanévre az egyházegyetem közigazgatási pénztárából nyert ösztöndíj segély felhasználásával akként osztattak ki, hogy Nyíregyházán 1, Aszódon, Békéscsabán, Bonyhádon és Szarvason 2, Sopronban 3 és Budapesten 4, összesen 16 tanuló egyenkint 10 P ösztöndíjat kapott. Tudomásul szolgál. 86. (Sz.) Beterjesztetik a lelkészsegélyezési alap bizottságának jelentése, mely szerint a rendelkezésre álló összegből a szabályrendelet és a közgyűléstől nyert felhatalmazás alapján 1938. évi december hó 17-i ülésében 46 igényjogosult gyermek után egyenkint 30, összesen 1380 P-t utal­ványozott s a fennmaradt 120 P-t kivételes és rendkívüli segély címén osztotta szét. a Tudomásul szolgál. 87. (Sz.) Beterjesztetik az egyházegyetem székháza gondnokának jelentése : Az egyházegyetem budapesti (Üllői-út 24. és Szentkirálvi-utca 51. sz.) épületeinek gondo­zásáról szóló 1939. évi jelentésemet a következőkben terjesztem elő: A házadó kérdésében várt közigazgatási bírósági határozat még nem érkezett le. A ház jövedelmezőségében változás nem történt. A bérek általában rendesen fizettetnek s kiadatlan, üres helyiség nincsen. Az udvari épületnek az idő által megviselt külső falazatán az omladozó vakolat — a Luther Otthonban végzett munkálatokkal kapcsolatban — tataroztatott ; egyébként csak a bérháznál volt szükség az ereszcsatornák és bádogfedelek részbeni megújítására is kiterjedt, nagvobbmérvű munkálatokra. Tudomásul szolgál. 88. (Sz.) Az egyetemes főjegyző beterjeszti a tiszai egyházkerület miskolci líceumának és tanítóképző intézetének szervezeti és kormányzati szabályzata 8. §-ának módosítására vonatkozó kérelmét, melyet folyó évi közgyűlésének 24. jegyzőkönyvi pont alatt hozott határozatával álla­pított meg. Tekintettel az egyetemes tanügyi bizottság és az egyetemes jogügyi bizottság véleményére, az egyetemes közgyűlés a szabályzat módosításához hozzájárul, azt jóváhagyja, egyben felhívja a tiszai egyházkerületet, hogy a módosításról három példányban terjesszen fel függeléket és felhatalmazza az elnökséget, hogy azt a jóváhagyási záradékkal ellássa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom