Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1939. november 10

35 Munkálataik a következő folyóiratokban, illetve szaklapokban jelentek meg : Egyetemes Filologiai Közlöny, Evangélikus Népiskola, Keresztyén Igazság, Középiskolai Matematikai és Fizikai Lap, Protestáns Tanügyi Szemle, Protestáns Szemle. 4. Előadássorozatot tartottak : Ruzicska László (Budapest), vitéz Zerinváry János (Bony­hád) és Wágner Géza (Szarvas). 5. Itt említendő meg még, hogy Kapi-Králik Jenő (Budapest) zeneművei külföldön is elő­adásra kerültek, és Oppel Imre (Budapest) ,,Krisztus lecsendesíti a habokat" címen a keszthelyi templom számára oltárképet festett. 6. A tanévvégi értesítőkben megjelent tanulmányokról a „II. Középiskolák" című fejezet­Ben történt részletes megemlékezés. Az egyetemes közgyűlés a jelentéseket tudomásul veszi. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság a következőket jelenti. A középiskolák működéséről szóló jelentésekből megállapította, hogy azok egyházias, haza­fias szellemben működnek, nevelési és tanítási munkájukat hűséggel végzik. Elismeréssel emlékezett meg a tanárok nevelői, tanítói és irodalmi működéséről. Különös megnyugvással állapította meg, hogy az egész országban megszerveztettek a közép­iskolai diákszövetségek, továbbá, hogy ifjúsági Luther-szövetségek, bibliakörök, evangélizációs előadások és csendes napok keretében állandóan mélyülő egyházias, vallásos nevelés folyik. Kívánatosnak tartja az egyházi szellem fokozatos erősítését. Céltudatos tervszerűséggel minden evangélikus középiskolának azon kell lennie, hogy céltűzésében, módszereiben, belső szelle­mében érvényesítse az evangélikus egyház lelkét. Az evangélikus öntudat erősítésén kívül fejlesztenie kell az evangélikus egyházi hittudatot is, miért is az eddiginél erőteljesebben kell felhasználnia egy­házunk hitvallási iratait, különösen az Ágostai Hitvallást. Szükségesnek tartja, hogy a tanári kar ilyen szellemtől áthatott lelki közössége kiépüljön s abban ne legyen ismeretlen a közös bibliatanulmányozás és az evangélikus egyház hitvallási iratai­nak tanulmányozásában való elmélyülés. Fontosnak látja a bizottság az intézetek vallástanárainak feladatát, akik a tanári kar lelkipásztorai és lelki vezetői kell, hogy legyenek. Az egyetemes közgyűlés a jelentést megnyugvással veszi tudomásul s annak fel­adatmegjelöléseit bizalommal ajánlja az iskolák vezetőinek és tanárainak figyelmébe. 47. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság beterjeszti a középiskolákra, tanító- és tanítónőképző intézetekre és a polgári iskolákra vonatkozó statisztikai jelentést. A) Középiskolák. /. Kimutatás a tanárokról. N (a i s k o 1 a Osztályok Rendes Helyettes Óraadó Tanárok száma o on Fiúiskolák : s k o 1 a száma tanár tanár tanár összesen 1. Aszód 8 10 4 3 17 2. Békéscsaba 9 15 1 3 19 3. Budapest 13 18 4 7 29 4. Orosháza . 8 3 2 4 19 5. Szarvas 9 13 4 — 17 6. Bönvhád . 8 14 1 — 15 7. Sopron 8 14 1 1 16 8. Nyíregyháza 8 15 — 4 19 Összesen 71 102 17 22 141 Leányiskolák : 1. Budapest 13 15 3 10 28 2. Kőszeg 8 12 5 6 23 3. Nyíregyháza 8 14 — 1 15 Összesen 29 41 8 17 66 '.r / /. Ki ma tatás a tanuló ifjúságról. 1. F i ú i s k o 1 ák. A tanulók száma : Aszód Békés­csaba Buda­pest Orosház i Szarvas Bonyhád Sop­ron Nyíregy­háza Összesen Vizsgát tett nyilv. tanuló . . 329 361 638 94 330 257 329 479 2817 ,, „ magántanuló . 51 5 9 38 117 47 5 6 278 összesen .... 380 366 647 132 447 304 334 485 3095

Next

/
Oldalképek
Tartalom