Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1939. november 10
20 13*1. Y. tereknél szorgalmazza s egyben annak az óhajának ád a közgyűlés kifejezést, hogy ez a kérdés minél előbb és olykép oldassék meg, hogy az OTBA lelkésztagjait több személyi járulék semmiesetre ne terhelje, mint az azonos jövedelmű állami tisztviselőket, az egyházakra és egyházi közületekre pedig lehetőleg semmiféle járulék szolgáltatásának a kötelezettsége ne háríttassék. 14. (Sz.) Tárgyaltatik a nógrád-hont-barsi e.e. egyházmegye 1939. évi október 4. napján tartott rendkívüli közgyűlésének a dunáninneni püspök által megküldött felterjesztése némely felszabadult felvidéki egyháznál a lelkészi és tanítói hiványokat illetően felmerült jogviták tárgyában. Az egyetemes közgyűlés megállapítja, hogy a felszabadult felvidéki egyházak lelkészi, tanítói és kántori hiványaiban magyar koronában megállapított készpénzilletményeket — a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter által a kongruával való vonatkozásban követett joggyakorlatnak is megfelelően — olykép kell pengőre átszámítani, hogy minden régi magyar koronát 1 pengő 36 fillérrel kell számításba venni. A készpénzilletménnvel egyenlő elbírálás alá esik a természetbeni járandóság, munkaszolgáltatás stb. megváltása címén hivánvilag biztosított készpénzjárandóság is. 15. (Sz.) A jogügyi bizottság bemutatja a m. kir. minisztériumnak 5900/1939. M. E. számú azt a rendeletét, amely a gyermekek vallására vonatkozó jogszabályoknak a visszacsatolt területeken hatálybalépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezéseket tartalmazza. Az egyetemes közgyűlés a rendeletet tudomásul veszi s egyben elhatározza, hogy felterjesztést intéz a m. kir. belügyminiszterhez aziránt, hogy az 5900/1939. M. E. szánni rendelet 1. §-a 3. pontjában szabályozott esetekre vonatkozóan utasítsa a gyámhatóságokat arra, hogy a hozzájok az anyakönyvvezetőktől idevonatkozóan beérkezett jelentéseket mindenkor és haladéktalanul közöljék a gyermek neme szerinti szülőjének illetékes lelkészével. 16. (Sz.) A jogügyi bizottság — utalással az 1937. évi november 12. napján megtartott egyetemes közgyűlés jegyzőkönyvének 13. pontja alatt foglaltak szerint már meghozott határozatra bemutatja a néhai Saxlehner Ödön állal szüleinek emlékére tett „Saxlehner András és neje tanulmányi ösztöndíj-alapítvány"-ról kiállított alapítólevelet. Az egyetemes közgyűlés az alapító iránt ezúttal is kifejezésre juttatott hálás köszönettel elfogadja az alapítványt, megállapítja, hogy az alapítvány céljára hagyományozott 10.000 P az egyetemes pénztárba befolyt, az alapítványi vagyon megőrzése és a jövedelem rendeltetésszerű felhasználása tekintetében a magyarországi evangélikus egyházegyetem nevében kötelezettséget vállal, egyben megállapítja azt is, hogy az örökhagyó Saxlehner Ödön által hagyományozott könyvtárat a végrendeleti örökösök az evangélikus egyházegyetemnek átadták, az az egyházegyetem székházában „Saxlehner-könyvtár" megjelöléssel elkülönítetten, egységes könyvtárként már rendelkezésre áll az érdeklődő evangélikus közönségnek. Végül elrendeli a közgyűlés, hogy az alapítólevél mindhárom eredeti példányára a jóváhagyó záradék rávezettessék s egy eredeti példány a hagyományozó családjának : Saxlehner Andor m. kir. udvari tanácsos, vagy Saxlehner Kálmán m. kir. udvari tanácsos kezéhez kiadassék. 17. (Sz.) Bemutattatik a Johannita Lovagrend Magyar Csoportjának kórházi ágyalapítványára vonatkozó és a közigazgatási hatóság kívánalmainak megfelelően módosított alapítólevél. Az egyetemes közgyűlés — hivatkozással az e tárgyban az 1937. évi november 12. napján megtartott közgyűlés jegyzőkönyvének 12. pontja alatt hozott határozatára is — a bemutatott alapítólevél szerinti alapítványt elfogad ja, annak az alapítólevél értelmében való kezelésére magát kötelezi s egyben kimondja, hogy ennek az alapítványnak a létesítésével egyúttal teljes és végleges kielégítést nyert a magyarországi evangélikus egyházegyetemnek az az igénye is, amelyet az egyházegyetem néhai Dessewffy Géza volt tolcsvai lakos hagyatékával kapcsolatban nevezett örökhagyó végrendelete alapján egyébként a Johannita Lovagoknak Egyesülése a Magyar Királyságban csoportjával szemben az örökhagyó végrendeletében meghatározott esetre támaszthatna. Egyben elrendeli a közgyűlés az alapítólevél mind a négy példányának jóváhagyó záradékkal való ellátását, azzal, hogy egy eredeti példányt a Johannita Lovagrend Magyar Csoportjának, egy példányt pedig özv. cserneki és tarkeői Dessewffy Gézánénak kiadni rendel.