Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1939. november 10

11 előmozdítani, hogy a Papnék Szövetségének a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett 4. kérvényét meleg pártolással terjesztettem fel, elnöktársam pedig a m. kir. belügyminiszternél járt el hasonlóan, ami mindkét esetben hathatós anyagi támogatást eredményezett. A lelkészképzés tárgykörében ezidén nincs sok különösebb jelentenivalóm. A hittudományi kar épületének kiegészítése érdekében a mult évi közgyűlés 39. jegyzőkönyvi pontban foglalt határozata alapján tett felterjesztés eddig válasz nélkül maradt. A kérdést nem szabad levennünk a napirendről mindaddig, míg a kiegészítés meg nem történik, mert arra a hittudományi kar munkájának eredményessége érdekében feltétlenül szükség van. A mult évi egyetemes közgyűlés 41. jegyzőkönyvi pontjában foglalt határozattal a Theológusok Otthona épületének kibővítése ügyében kiküldött bizottságot nem hívtam egybe, mert ez a kérdés szorosan összefügg az ugyanezen pontban részletezett szabályzatok tervezetének elkészítésével, amely viszont még nem volt letárgyalható. A hittudományi karral való érintkezéseim a már hagyományossá vált szellemben folytak s a legszívélyesebbek voltak. A kar tanévnyitásán felkérésemre D. Kovács Sándor püspök látta el az egyházegyetem képviseletét. A német és tót nyelvtanfolyamok eredményesen folytatták a mult tanévben és folytatják ebben a tanévben is működésüket. A német nyelvmesteri teendőket Kaiser József segédlelkész, a tót nyelvtanítást pedig Dr. Báró Podmaniczky Pál egyetemi tanár végezte és végzi. A külföldi tanulmányi segélyeket theológusaink csak részben vették igénybe, mert a közbejött kedvezőtlen nemzetközi helyzet többek tanulmányainak külföldön való folytatására irányuló szándékát keresztülhúzta. Itt említeni meg, hogy a lelkészi oklevél-űrlapokat kinyomattam és az egyházkerületek rendelkezésére bocsátottam. Megemlítendőnek tartom még azt is, hogy a halle-wittenbergi egyetemmel kapcsolatos Magyar Nemzet Könyvtárának egyetemes egyházi kiadványainkból összeállított gazdag nyomtatványanyagot adományoztam. Amidőn a tanügyre térek át — hálásan emlékezve meg arról a rendkívül értékes munkáról, amelyet tanügyi bizottsági elnöki minőségében nagyrabecsült elnöktársam végez — itt is elsősorban az állammal való érintkezéseink anyagát ismertetem. Ezeket az érintkezéseket illetőleg tanügyi vonatkozásban általános megállapításom az, hogy itt sajnos, nem olyan megnyugtatóak a tapasztalataim és észleleteim, mint egyházi vonatkozásban. Iskolaközigazgatási téren állandóan szaporodnak a sérelmi esetek. Már maguk az iskolaközigazgatási törvények is érintik egyházunk autonómiáját. A végrehajtási utasítások és a külön kiadott miniszteri rendelkezések pedig önrendelkezési jogunkat sokszor teljesen elhomályosítják. Mivel nemcsak egyes szórványos esetekről, hanem magáról autonómiánkról van szó, elkerülhetetlennek tartom ennek a kérdésnek alapos és mélyreható megvizsgálását. Ennek megtörténte után az egész kérdéskomplexumot le akarom tárgyalni a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterrel. Ez után az általános megállapítás után a részletkérdéseket illető beszámolóm a következő. A mult évi 61. jegyzőkönyvi pontban elhatározott, az evangélikus tanároknak az OTBA kötelékébe való felvételét kérelmező felterjesztés megtételétől eltekintettem, mert a felvétel időközben megtörtént. A mult évi 54. jegyzőkönyvi pont alapján az állami, községi és társulati elemi és továbbképző iskoláknak arra való kötelezését szorgalmazó felterjesztésünk, hogy az evangélikus növendékek névsorát minden felszólítás nélkül már az iskolai év elején közöljék az illetékes lelkészi hivatallal, válasz nélkül maradt. A mult évi 58. jegyzőkönyvi pont értelmében a tanítóság nyári tanulmányútjaira ingyenes vasúti jegy engedélyezését kérelmező felterjesztésünkre a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 80.595/1939. sz. alatt azt a választ adta, hogy a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter értesítése szerint a kérés nem teljesíthető. Mult évi közgyűlésünk 42. számú határozata értelmében felterjesztésben kértem a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy két tanítóképző intézetünk helyett mindhárom részére biztosítsa az akadémiai fokozatot. Mivel az akadémiák számáról törvény intézkedik, a benyújtott előterjesztéssel és személyes tárgyalásokkal arra törekedtem, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a törvény módosítása érdekében lépéseket tegyen. Sajnálattal jelenteni be, hogy a miniszter egyházunknak ezt a kérelmét elutasította és megállapította, hogy a tanítóképző akadémiák