Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1936. október 29

29 1934 április hó 17—18. napjain tar loti ülése jegyzökönyvének 3. sz. mellékletében olvas­ható „Konventi végrehajtási utasítás az állami népiskolai tantervvel kapcsolatban" című munkálatot jelöli meg az egyetemes közgyűlés. Emellet azonban fölhasználandó az egye­temes egyházunk által e tárgyban már korábban kiadott következő két munkálat is : ,,Űt­mulatás a vallásosságnak és az evangélikus öntudatnak a magyarhoni egyetemes evan­gélikus egyház elemi iskoláiban való ápolására az állami tanterv keretein belül" és ,,Az állami tantervet pótló, evangélikus vonatkozású tanítási egységek". A munkálat a mindennapi iskolán kívül az általános ovábbképző népiskola tan­tervére, utasítására és általános óratervére is terjeszkedjék ki. Fölhatalmazza a tanügyi bizottság elnökét, hogy amennyiben ez a munkálat oly időpontban elkészülhetne, hogy kiváló szakférfiak bírálata után a tanügyi bizottság tavaszi ülése elé volna terjeszthető, úgy a munkálatot, ha az a tanügyi bizottság tavaszi ülésének és a püspöki karnak jóváhagyását megnyeri, nyomassa ki és kellő számban küldje meg az iskolafönntartó egyházközségek számára az egyházkerületeknek, a jövő évi egyete­mes közgyűlés jóváhagyásának föltételezésével. Ebben az esetben az egyetemes közgyűlés a munkálat használatbavételét az 1937—38. iskolai évtől kezdve már most kötelezőleg elrendeli egyházunk minden elemi iskolájában. Amennyiben azonban a munkálat elkészí­tése hosszabb időt venne igénybe, úgy az egyetemes közgyűlés fölhívja a tanügyi bizott­ságot, hogy a munkálatot szakférfiak bírálata és a püspöki kar jóváhagyása után terjessze a jövő évi egyetemes közgyűlés elé. 45. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság jelenti : a) Kitüntetésben részesültek a bizottság tagjai közül Kardos Gyula alesperes és Dr. Zelenka Fiigyes elemi iskolai előadó, kiket Magyarország Kormányzója kormányfőtanácsosi, valamint Németh Sámuel gimnáziumi és Hamar Gyula tanítóképzőintézeti igazgató, kiket tanügyi főtanácsosi címmel tüntetett ki ; Busz Imre szárazdi tanító a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt ezüst érmét, Eőri Dénes gyóni tanító a Magyar Zenealbum pályázatának bronzérmét, Kertay János kőszegi igazgató-tanító a Magyar Társaság Falukutató Intézete 100 P-ős II. díját, Neubauer János soproni igazgató-tanító a Magyar Tudományos Akadémia Wodianer-díját nyerte. Igazgatói címet kaptak : Karner Jenő, Kurtz Konrád a dunáninneni, Hajas Dénes, Nagy Lajos, Tompa Lajos a dunántúli egyházkerületben. b) Szakfelügyelők lettek : Bajor János bonyhádi, Horváth János vadosfai, Ludván Sándor celldömölki, Magyar István felpéci, Solti János kiskőrösi igazgató-tanítók. c) Új igazgatók lettek : Pataki Sámuel Békéscsabán, Rozsondai Károly a soproni képzőben. d) Nyugalomba vonultak : Dr. Reil Lajos békéscsabai gimnáziumi, Hamar Gyula soproni tanítóképzőintézeti igazgató, Dr. Kubacska András c. igazgató és Kovács János a budapesti gimná­ziumban, Hanély Flóra, Suhajda Lajos c. igazgató és Teke Sándor a kőszegi líceumban, Dr. Röder Ede a nyíregyházi leánygimnáziumban, Gergely Ida tanár, Krausz Emma, Micsinay Gizella, Plaszky Aranka, Porubszky Gizella segédtanítónők az aszódi leánynevelő intézetben. Ezenkívül nyugalomba mentek : Bauer Henrik dombóvári, Bauer János tolnanémedii, Bárdosi Aladár gecsei, Csengei Gyula oroszlányi, Dácheit Jakab bikácsi, Demetrovits Mária győri, Földes Elek debreceni, Fritz Lipót alsónánai, Gárdái Lajos rábcakapii, Hajas Dénes csöngei, Kalma Pál budapesti, Lehoczky János, Lukoviczky Endre és Molnár János békéscsabai, Nagy Lajos lovászpatonai, Petrusz Pál bényei, Potyondi Zsigmond téíi, Purth Gyula ágfalvai, Schäfer Mihály kistoi mási és Szilágyi Lajos kisbaboti igazgatók, illetve tanítók. e) Meghaltak : a 97 éves Ludmann Ottó eperjesi kollégiumi tanár, Dr. Lestyán Goda György szarvasi tanítónőképzőintézeti orvos, Dr. Rökk Aladár, a m'skolci tanítóképző felügyelője, Böjtös Pál ny. zsebeházai, Greksza György békéscsabai, Hollós István ny. győrszabadhegyi, Jány János ny. szabadii, Lenháti J'ános zalaszentgróti, Mathes Sándor zurányi, Nagy Sándor ny. mihályházai, Ruhmann Andor ny. nyíregyházi, Sass István ny. suri, Sümegi Sándor ny. tárnokréti, Váraljai Wer­stroh Konrád ecsényi, Wolf Artúr ny. torzsai és Zákócs Ferenc tolvaii igazgatók, illetve tanítók. Az egyetemes közgyűlés a kitüntetetteket szeretettel üdvözli, a nyugalomba vonul­taktól hálával búcsúzik, az elhunytak emlékének kegyelettel áldoz. 46. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság bemutatja az iskolák állapotáról, a nem evangélikus iskolákban folyt hitoktatásról és a konfirmációi oktatásról szóló, 1935/36. tanévi jelentéseket : 1. Miskolci jogakadémia. A mult tanévben is 6 nyilvános rendes, 2 nyilvános rendkívüli, 2 címzetes nyilvános rendes, 1 magántanár és két lektor működött. A hallgatók száma az I. félévben 360 (tavaly ugyanekkor 349), a II. félévben 304 (317), ebből evangélikus 51, lletőleg 42 (tavaly 49, ill. 43). Életbe lépett az új szer­vezeti és koimányzaci szabályzat. A tanári kar tudományos, irodalmi és társadalmi munkássága

Next

/
Oldalképek
Tartalom