Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1933. november 10

37 76. (Sz.) A tanügyi bizottság felhívja a közgyűlés figyelmét arra, hogy az 1905-ben létesített ^tf-SSl. közoktatásügyi bizottságot ez idő alatt egyszer hívták csak össze, munkakörét egyébként is teljesen elvégzi a tanügyi bizottság. Éppen ezért indítványozza, hogy a közgyűlés e fölöslegesnek bizonyult bizottságot szüntesse meg. Az egyetemes közgyűlés az indítvány értelmében a közoktatásügyi bizottságot meg­szünteti. 77. (Sz.) A polgári iskolai tanárképzés ügyében folytatott miniszteri értekezletről jelenti a tanügyi bizottság, hogy az ott tárgyalt tervezet szerint a tanárképző továbbra is Szegeden marad s a tanítási gyakorlatot a jelöltek a szegedi Szent Benedek-rendi tanítóképzőben végzik. Az egyetemes közgyűlés, sérelmesnek látva, hogy evangélikus jelöltek is katolikus tanítóképzőben végezzék gyakorlatukat, ez ellen felterjesztést intéz a vallás- és közoktatás­ügyi miniszterhez. 78. (Sz.) A tanügyi bizottság jelenti, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter 76.979/1933. számú leirata szerint evangélikus iskolák befizetéséből 44.000 P áll egyházunk rendelkezésére a Protestáns Tanítói Internátusi Alapban. Az egyetemes közgyűlés felhatalmazza az egyetemes felügyelőt, hogy az összeg felhasználása iránt a miniszternek javaslatot tegyen. 79. (Sz.) A tanügyi bizottság elnöke rámutat arra a szomorú tényre, hogy a tőlünk elszakítotl iskolákat immár 15 éve nélkülözzük és megemlékezik arról, hogy ezek közül kettő, a késmárki liceum és az eperjesi kollégium, fennállásának 400 éves fordulójához érkezett. Elismerő szavakat szentel annak a ténynek is, hogy a soproni tanítóképző fennállásának 75., a budapesti leánygimnázium fennállásának 50. évfordulójához jutott el és azt a folyó évben ünnepelte meg. Ezzel kapcsolatban dr. Pazár Zoltán elmondja, milyen kedves és benső fogadtatásban részesítették a késmárkiak az ez év nyarán lefolyt 400 éves jubileum alkalmából az odautazott öregdiákokat. Az egyetemes közgyűlés üdvözli a jubiláló iskolákat és örömét fejezi ki afelett, hogy az öregdiákok fenntartják a kapcsolatot volt intézeteikkel és közvetve a tőlünk, elcsatolt, volt honfitársakkal. 80. (Sz.) Beterjesztetnek a beérkezett segély kér vények. Az egyetemes közgyűlés, tekintettel szomorú anyagi helyzetére, a kérelmeknek nem tud eleget tenni. Csupán a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak engedélyez az egyháztörténeti forrásmunkák közzétételének céljaira szóló ezévi segély címén 300 P-t és a magyarországi Bethánia Egyletnek az 1934. évben Budapesten tartandó világgyűlés előkészítő munkálatainak költségeire 100 P-t, de ezt is úgy, hogy felkéri az egyetemes felügyelőt ezen összegeknek a költségvetésbe az előre nem látható kiadásokra beillesztendő összegből való utalványozására. A szegedi egyetemi Luther Szövetség otthonának segélye­zését a diáksegélyezésre előirányzott összeg keretébe utalja. 81. (Sz.) Az egyetemes főjegyző bejelenti, hogy a Theológusok Otthonának felszerelésére 1925-ben 20 milliós, azaz 1600 pengős kölcsön nyújtatott, amely ezideig visszafizetésre nem került. Az egyetemes felügyelő ebbeli felhívására az otthon felügyelő-tanára azt a kérelmet terjeszti elő, hogy ez az otthonnak juttatott kölcsön segéllyé minősíttessék át. Az egyetemes közgyűlés, méltányolva a Theológusok Otthonának áldásos működé­sét, a fentnevezett összeg kölcsönminőségét megszünteti és annak mint annakidején nyújtott segélynek, visszafizetési kötelezettsége alól a Theológusok Otthonát annál is inkább felmenti, mert az otthon ezidőszerint a szeminárium feladatának elvégzésére is hivatott. 82. (Sz.) Az egyetemes főjegyző bejelenti, hogy a folyó évben a hadikölesönök karitatív valorizációja címén az illetékes miniszter segélyt nem utalt ki. Az egyetemes közgyűlés ezen segély elmaradását saj nálattal veszi tudomásul és felkéri az egyetemes felügyelőt, hogy ilyen segély újabb juttatása iránt megfelelő lépéseket tegyen. 83. (Sz.) Az egyetemes számvizsgáló bizottság beterjeszti jelentését az egyetemes egyház 1932. évi számadásainak megvizsgálásáról. Ezeket úgy alakiság, mint számszerűség szempontjából helyesnek és okmányokkal igazoltnak találta. A nyudíjintézet számadásait, mivel az összeállított okmányok technikai okokból a számvizsgálás idejében nem álltak rendelkezésre, a bizottság nem vizsgálhatta meg, úgyhogy azokról csak a jövő közgyűlésnek lesz a jelentés előterjeszthető. A közgyűlés a jelentéseket tudomásul veszi, az egyetemes számadásokat illetően a pénztárkezelő tisztviselőknek a szokásos fenntartással a felmentvényt megadja, a száma­dások kinyomatását a jegyzőkönyv mellékleteként elrendeli ; a nyugdíjintézeti számadásokra vonatkozólag pedig a jövő évben várja a megejtett vizsgálatról a számvizsgáló bizottság jelentését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom