Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1933. november 10

a jövőben az állami tanítókéval egyidejűleg a megállapított százalékos arányban, az ez évben elmaradt előléptetést pedig pótlólag teljesítse, amely jogosan várt előléptetés legalább utólag megszüntetné azt a sérelmet, amelyet a nem állami tanítóság annyiszor és oly keserűen felpanaszol. Az egyetemes közgyűlés ilyirányú felterjesztést intéz a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. 65. (Sz.) Tárgyaltatik a bányai egyházkerület felterjesztése, melyben kéri : forduljon az egyetemes közgyűlés felterjesztéssel az államkormányhoz a vallás- és közoktatásügyi miniszternek 64.050/1933. VI. számú rendeletében foglalt, autonómiánkat sértő és korlátozó ama intézkedései ellen, amelyekben a fizetéskiegészítő államsegély élvezetével egybekötött nem állami elemi népiskolai tanítói, segédtanítói, óvónői és segédtívónői állások betöltésénél nyilvános pályázathirdetést és szabály­szerű választást kíván és helyteleníti azt az eljárást, hogy a megüresedett állásokat az iskolafenntartó kezdő, tényleges, rendes tanítói, óvónői alkalmazásban nem álló tanerőknek meghívásával tölti be, egyben kijelenti a miniszter, hogy az 1907. évi XXVII. t.-c. 21. §-ában biztosított azon jogát, amelynek alapján aszóban levő állásbetöltések jóváhagyása hatáskörébe tartozik, oly értelemben fogj a gyakorolni, hogy a tanítói és óvónői állásoknak a fennálló törvényes rendelkezésekkel általában összhangban nem álló meghívás útján történő betöltése esetén kénytelen lesz annak jóváhagyásától s az állással egybe­kötött fizetéskiegészítő államsegély kiutalásától elzárkózni. Az egyetemes közgyűlés, tekintettel arra, hogy a megüresedő tanítói és óvónői • állásoknak nyilvános pályázathirdetés és szabályszerű választás útján történő betöltése nemcsak meg nem akadályozza, de éppen előmozdítja azt a lehetőséget, hogy az iskola­fenntartó a megüresedett állásra több jelentkező közül válassza ki a legalkalmasabbat, s ez az eljárás semmiben sem akadályozza a meghívásra netán kiszemelt jelöltet abban, hogy az állást nyilvános pályázás és választás útján elnyerje, a hivatkozott rendeletben egyházunk autonómiájának sérelmét nem látja s így nem tartja szükségesnek, hogy az ellen felterjesz­téssel éljen. 66. (Sz.) A bányai és dunántúli egyházkerületek felterjesztései alapján — utalással az előző közgyűléseknek e tárgyban már több ízben hozott határozataira s az azok alapján a kormányhoz intézett felterjesztéseire — az egyetemes közgyűlés felterjesztéssel fordul a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez és nyomatékkal kéri, hogy a tanítói fizetések búzajárandóságának igazságos értékelése érdekében még állami háztartásunk mai nyomasztó helyzetében is intézkedjék, mert a nép­oktatásnak katasztrofális veszedelmévé válhatik az a mindinkább általánossá váló s már csaknem elkeseredéssé fokozódott elégedetlenség, amelyet a tanítói terményjárandóságok túlzott értékeléséből származó tanítónyomor a tanítólelkekből kivált. 67. (Sz.) Tárgyaltatik a dunántúli egyházkerület felterjesztése, melyben kéri, hogy a nem állami tanítói sérelmek gyökeres orvoslása érdekében felterjesztés intéztessék a miniszterhez : vezesse be mielőbb az ú. n. holland-rendszert, amely szerint az összes személyi kiadásokat az állam­pénztár fedezze s csak a dologi kiadásokat viselje az iskolafenntartó egyház. Bár tudomása szerint ez ügyben az évek óta folyó tárgyalások során felvetődött már a holland rendszer bevezetésének eszméje, de a módszer ügyében még komoly tárgyalás nem volt, az állam mai súlyos anyagi helyzetének ellenére is felterjesztéssel él az egyetemes közgyűlés a vallás-és közoktatásügyi miniszterhez a holland-rendszer mielőbbi bevezetése iránt. 68. (Sz.) Tárgyaltatik a bányai egyházkerület felterjesztése, melyben közli, hogy a közös protestáns bizottság a két protestáns egyház összes püspökeihez megkeresést intézett olyan protestáns elemi iskolák mentése érdekében, melyeket tanulóik létszámának elégtelensége miatt a beszüntetés veszélye fenyeget, mikor a másik testvéregyháznak ugyanabban a politikai községben túlzsúfolt iskolája van és kéri, keressenek módot arra, hogy a túlzsúfolt iskolájú egyházhoz tartozó szülők a másik egyház iskolájának megmentéséhez szükséges mértékben ez utóbbiba Írassák be gyermekeiket. Az egyetemes közgyűlés a közös protestáns bizottság kezdeményezését helyes­léssel veszi tudomásul és célszerűnek találja a kérdés megoldásának a bányai egyházkerület által ajánlott azt a módját, hogy a tanulokban bővelkedő iskola egyházközsége — a helyi viszonyoknak legmegfelelőbb módon — utalja be a legalsó, I—II. osztályú növendékeit a másik egyház iskolájába, mert ezen osztályok vallástani tananyagának még nincsen felekezetek szerint megosztó jellege s ezért a két testvéregyház saját érdekeit ezen kiviteli mód mellett a legjobban megóvhatná. Az egyetemes közgyűlés felkéri a püspököket, hogy teljes egyetértésben a testvér református egyházzal a kérdésnek egyházunk érdekeit minél célszerűbben és eredményesebben szolgáló megoldása iránt egyházkerületeikben a szük­séges intézkedéseket tegyék meg s intézkedéseikről és azok eredményéről az egyetemes közgyűlést évről-évre tájékoztassák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom