Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1933. november 10

15 törvényszék ítéletét megváltoztatva, a diósgyőri egyházközséget új lelkészválasztás megtartására hívta fel. Majba Vilmos budapesti lelkésznek a bányai egyházkerületi törvényszék végzése ellen beadott fellebbezését visszautasította, a Hüttl Ármin, budai vallástanár, ellen indított ügyben az I. és II. fokú bíróság ítéletét feloldotta s a budapesti egyházmegyei törvényszéket újabb tárgyalásra és határozathozatalra utasította. Második ülésében a békéscsabai képviselőtestületi tagválasztás peres ügyében beadott fellebbezést az E. A. 421. §-a alapján végzéssel elutasította, Czuppon Béla, büki tanító, fegyelmi ügyében hasonlóképen visszautasító végzést hozott, Kovács Mihály, kapolcsi lelkész, fegyelmi ügyében az egyházkerületi törvényszék II. fokú ítéletét, a fellebbezés elutasítása mellett, helybenhagyta s az ugyanannak újabb fegyelmi ügyében előterjesztett bíróküldési kérelmet végzéssel elutasította. A lelkészképzés ügyében, sajnos, nem jelenthetem, hogv a két üres tanszék, különösen is az annyira fontos gyakorlati theológiai tanszék betöltése megtörtént volna. Bár ebben a kérdésben az illetékes kormánytényezők részéről megértést és jóindulatot láttam megnyilatkozni, a velük való többszöri, élőszóbeli érintkezés során sem sikerült többet elérnem, mint azt a biztatást, hogy, amint az anyagi lehetőségek megengedik, megtörténnek a betöltés iránti intézkedések. Az év folyamán a fakultás elhelyezésére s egész helyzetére vonatkozólag olyan hírek láttak a sajtóban napvilágot, amelyek egyházunk és a fakultás illetékes köreit bizonyos nyugtalansággal töltötték el. Már ezeknek a híreszteléseknek alapján is szükségesnek tartottam, hogy a kormányhoz felterjesztéssel éljek. Azt a megnyugtatást kaptam, hogy ilyen veszély egyáltalán nem forog fenn. Helyesnek és örvendetesnek találom, hogy a Magyarhoni Evangélikus Lelkész-Egyesület győri konferenciája is foglalkozott ezzel a kérdéssel és abban közvetítésemmel a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjesztéssel fordult. Szükséges, hogy a lelkészi kar részéről meg legyen a fakultással szemben az állandó, élénk érdeklődés és a kettő közt a lelki kapcsolat meg ne szűnjék. A theológiai fakultásnak eredményes konferenciáján, amelyet 10-ik munkaesztendejének befejezésekor a mult tanév végén tartott meg, sajnos, tervem ellenére sem vehettem részt. Az egyetemes egyház képviseletét D. Geduly Henrik püspök, elnöktársam, volt szíves ellátni. Résztvettem azonban a fakultásnak a folyó tanévi megnyitó ünnepélyén és a második évtized küszöbén a közgyűlés keretében üdvözöltem azt. A dékáni székből távozó D. Dr. Pröhle Károly és a dékáni széket elfoglaló Dr. Kiss Jenő professzorral iratváltásom volt. Az új dékánnak hivatalbalépéséről szóló értesítésében a theológusok létszámának növekedése tekintetében aggodalom jut kifejezésre. Míg ugyanis az 1932/33. tanév II. félévében csak 101 hallgatója volt a fakultásnak, a most folyó tanév I. félévének kimutatása már 118-as létszámot tüntet fel. Megnyugtatólag hatott rám, hogy az új dékán ezt a jelenséget, amelynek megítélésében megelőző dékáni működése alatt az ő nézete az enyémtől még eltérő volt, most már nyugtalanítónak látja. A helyzet azonos megítéléséből ugyanis könnyebben alakul ki olyan elhatározás, amely az aggasztó jelenséget eliminálja. Sajnos, már is fordultak elő olyan esetek, hogy végzett theológusok azért fordultak hozzám segítségért, mert nem tudnak elhelyezkedni. Ezt a kérdést a megnyugtató megoldás előtt nem szabad a napirendről levennünk. Öröm volt számomra, hogy a fakultás megnyitó közgyűlésén tanuja lehettem Sólyom Jenő, budapesti gimnáziumi vallástanár, theológiai doktorrá avatásának. Ő a hittudományi kar harmadik rendes doktora. Abban, hogy a rendes theológiai doktorok közül kettő Luther-tanulmánnyal szerezte meg ezt a fokozatot, annak egyik bizonyságát látom, hogv a mi egyházunkat sem hagyja érintetlenül az a Luther-renaissance, amely a külföldi evangélikus egyházak életében olyan szép eredményeket termel ki. Az egyetemes egyháznak a theológiai fakultás vizsgálatain való képviseletét illetőleg Kiss István, püspök, volt a mult tanévben a soros püspök. Örvendetes módon azonban, beleértve a most folyó tanév elején esedékessé vált vizsgálatokat is, mind a négy püspökünk megfordult a fakultáson. Azért tartom ezt örvendetesnek, mert jó hatással van egyházunk és a fakultás közötti kapcsolat elmélyítésére s buzdítólag hat mind a tanári karra, mind az ifjúságra. Theológusaink közül az elmúlt tanévben is többen voltak külföldi egyetemeken és erre a tanévre is többen mentek ki. Ezt egyrészt a Gusztáv Adolf-Egylet, az Europäische Zentralstelle für Evangelisch-Kirchliche Hilfsaktionen ösztöndíjai, a hallei magyar ösztöndíj, a finn testvérek segítsége s a párizsi kedvezmény, másrészt az egyetemes költségvetésbe beillesztett külföldi tanulmányi segély tette lehetővé. Itt-ott a vallás- és közoktatásügyi miniszter utalványozott theológusainknak segélyt. Egy idevonatkozó jelentésből úgy értesültem, mintha más egyházbeli theológusokat az állani fokozottabb mértékben támogatna. Utánanézve a dolognak, azt a megnyugtatást kaptam, hogy ez így nem felel meg a tényeknek és egyházunk e téren semmiféle hátratételt nem szenved. Nagyon üdvösnek tartom, hogy súlyos gazdasági viszonyok között is lehetővé válik theológiai ifjúságunk számára a külföldi, különösen a németországi egyetemek látogatása. Fájdalmas volna, ha ezt a sokszázados gyakorlatot az idők mostohasága megszüntetné. A külföldi diákévekből az azokat élvező ifjak lelkén keresztül mindenkor gazdag áldás árad egyházunk életébe,