Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1931. november 27
10 A birodalmi kancellár és több német birodalmi és porosz államminiszter is kihallgatással tüntetett ki, a külügyminisztérium kultúrosztályának vezetője pedig ebéden fogadott. Meglátogattam a berlini egyetem magyar intézetét és a magyar collegiumot, amely tea keretében adott alkalmat az érdekelteknek újabb együttlétre. A berlini magyar követ, Kánia Kálmán, meghatalmazott miniszter, estebéden látta vendé gül a német egyházi és állami élet több vezető képviselőjét. A belső Berlin generalszuperintendense, D. Carow, ebéden hozott össze a berlini helyi egyházi élet képviselőivel. Majd arra is alkalmat nyertem, hogy a Nicolai-templomban nagy, nyilvános ünnepélyen, ahol D. Haendler és D. Carow, generalszuperintendensek, üdvözöltek, a berlini egyházközségek hivatalos képviselete és nagyszámú hívősereg jelenlétében szólhattam hazánk és egyházunkról. Mivel birodalmi hősi emlékmű nem volt, e templom hősi emléktáblájára helyeztem el magyar feliratú, nemzetiszínű szalagos babérkoszorút, jelképileg a német hősi halottak emlékére. Nagy lelki gazdagodást jelentett számomra a belmissziói intézmények megtekintése, amelyek közül főkép a Bethania Központi Diakonissza-házat és a spandaui Johannesstiftet emelem ki. Szívélyes érintkezésem volt Berlinben mindazoknak az ott székelő, protestáns világszervezeteknek vezetőivel is, amelyekkel egyházunk összeköttetésben áll. Különösen jólesett, hogy dr. Wollmer Lars, lundi dómprédikátor, nemzetünk és egyházunk lelkes barátja, látogatásom alkalmára külön leutazott Berlinbe és az egész programmnak résztvevője volt. A Német Evangélikus Egyházi Bizottság elnöke hivatalos kísérőket rendelt ki mellém, akik felváltva egész további utamon velem voltak. Tevábbi utam első állomása Wittenberg volt. A városi templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen Kuthy Dezső volt a prédikátor. A vártemplomban D. Schöttler, magdeburgi generalszuperintendens, üdvözölt azon a kegyeletes ünnepélyen, amelynek keretében megkoszorúztam Luther sírját. A babérkoszorú nemzetiszínű szalagja magyar feliratot viselt. Wittenberg város tanácsa ünnepélyesen fogadott a városházán és ebéden látott vendégül. A város egyházi intézményeinek és történelmi emlékeinek megtekintése egészítette ki a tartalmas programmot, amelyet D. Meichssner, wittenbergi szuperintendens, vendéglátó házánál vacsora fejezett be. Ezen az egykor Bugenhagen lakta, ősi parochián magyar zászlót lengetett a szél. Wittenberggel való történelmi viszonyunk ápolásának egyik kegyeletes megnyilvánulása részünkről, hogy évről-évre úrvacsorai bort küldünk Wittenbergbe, ami ezidén is megtörtént. Ezt a wittenbergiek erkölcsi szempontból igen nagyra értékelik. A Luther-múzeum igazgatójának kérésére D. Payr Sándor, professzor, „Luther és a magyarok" című, kitűnő füzetét herceg Hohenlohe Károly Egon jeles fordításában rendelkezésre bocsátottam. Ez szolgáltat az igazgatónak, lie. Thulinnak, indítást arra, hogy a múzeum keretében ilyen cím alatt külön gyűjtemény-csoportot létesítsen. Erfurtban megkoszorúztam a Luther-szobrot. Az ünnepélyt a currende éneke keretezte. A Luther-emlékhelyek és a belmissziói intézmények megtekintése után tömegesen látogatott ünnepi összejövetel volt a Luther-templomban, amelyen a magyar nemzet és a magyar evangélikus egyház múltjáról, jelenéről és jövendőjének reménységéről hosszabb előadásban szóltam. Erfurtban is alkalmam nyílott az egyház és a város vezetőinek részéről a megbecsülés és hitrokoni szeretet jeleit tapasztalnom. Eisenachban a thüringiai lutheránus országos egyház vezetőinek szíves figyelme vett körül és segített minél gazdagabb tartalommal tölteni ki ottlétem idejét. A Wartburg kapitánya nagy előzékenységgel mutatta meg személyesen a helyeket, amelyek Luther és Árpádházi Erzsébet emlékével kapcsolatosak. A Wartburgban a currende énekelt, a Luther-szobor megkoszorúzása pedig katonazenekar szolgáltatta térzenével volt egybekötve .Itt is, mint Erfurtban, a magyar nemzetiszín díszlett a szoborra helyezett babérkoszorún. Egész németországi utamon mindenütt messzemenő jóindulatot és érdeklődést tapasztaltam egyházunkkal és nemzetünkkel szemben. A felszólalók mindenütt keresték és megtalálták a magyar vonatkozásokat. Azt a benyomást hoztam magammal, hogy a németek a magyarnak, a német evangélikusok nekünk magyar evangélikusoknak, olyan barátaink akikre építhetünk. Természetesen én is igyekeztem minden kínálkozó alkalmat megragadni, hogy a magunk rokonszenvét kifejezésre juttassam, ami hálás fogadtatásra talált. Meggyőződésem, hogy utam jó szolgálatokat tett a német-magyar kapcsolatok ügyének. Ezen túlmenően abban állt a németek megítélése szerint utam jelentősége, hogy ezzel vált befejezetté két ország hivatalos egyháza vezetőinek egymással való hivatalos látogatás váltása. Hogy személy szerint is sok tapasztalattal, emlékkel, egész életre szóló élménnyel lettem gazdagabb, hálás érzelmeket kelt bennem a német evangélikus egyházak első vezetőférfiával, D. dr. Kapler Hermann elnökkel és mindazokkal szemben akik odakünt németországi tartózkodásom előkészítésén és lebonyolításán fáradoztak. Kapler, elnök, részéről nemzetünk és egyházunk iránt mindenkor nagy megértés és rokonszenv nyilvánul meg. Ezért őszinte örömmel töltött el, hogy a Kormányzó Úr őfőméltósága, akinek utamról jelentést tettem, legmagasabb aláírással ellátott fényképét adományozta a jeles férfiúnak,
