Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1931. november 27

58 A magyar református egyház kiküdöttei : a) Rendes tagok : Benedek Sándor, dr. Bernáth Géza, dr. Kováts J. István, dr. Ravasz László, gróf Teleki József, dr. Antal Géza, dr. Balogh Jenő, Medgyeszay Vince, dr. Segesdy. Ferenc, Dókus Ernő, Janka Károly, Meczner Béla, dr. Révész Kál­mán, dr. Baltazár Dezső, gróf Degenfeld Pál, dr. Kun Béla, Makláry Károly, dr. Tóth Lajos, Török Imre; b) póttagok: Kiss Zsigmond, Vincze Elek, Halka Sándor, dr. Huszár Aladár, Cziáky Endre, dr. Puky Endre, Berey József, Szomjas Gusztáv. II. Közoktatásügyi bizottság. 1. a) Elnök és jegyző; b) az egyházkerületek püspökei és felügyelői; c) az egyetemes tanügyi bizottság tagjai; d) a nyolcosztályú közép- és felsőbb iskolák felügyelői és tanári karainak kiküldöttei. 2. Elnöke az egyetemes felügyelő, akadályoztatása esetén a hivatala szerint legidősebb egy­házkerületi felügyelő, ezeknek is akadályoztatása esetén a tanügyi bizottság elnöke. 3. Jegyzőjét a bizottság ülésezése tartamára maga választja. 4. Minden nyolcosztályú gimnázium és minden felsőbb iskola tanári testülete egy kiküldöttet választ minden iskolai év elején egyévi időtartamra. A megválasztottak, valamint a felügyelők nevei a püspök útján az egyetemes felügyelőnek jelentendők. Minden kiküldött az új választás bejelentéséig tagja a bizottságnak. III. Tanügyi bizottság. Dr. Mágócsy-Dietz Sándor elnök (1935), dr. Melich János alelnök (1935), dr. Böhm Dezső előadó, dr. Zelenka Frigyes elemi iskolai előadó, Oravecz ödön jegyző és középiskolai előadó (1935), az egyházkerületek püspökei és felügyelői, továbbá D. dr. Schneller István, dr. Hittrich ödön, Kar­dos Gyula, dr. Bruckner Győző, Blatniczky Pál, dr. Beyer Ede, Reif Pál, dr. Gaudy László, Krug Lajos, Hanzmann Károly, Németh Sámuel, Hamar Gyula, Uhrin Károly, Kiss Sándor, Balog István, Adorján Ferenc, Gerhard Béla, Kemény Péter, D. Kovács Sándor és a theológiai fakultás mindenkori dékánja. Tiszteletbeli tag: dr. Szigethy Lajos. IV. Vallástanítási albizottság. Elnök: Blatniczky Pál. Tagok: Bartos Pál, Csővári Géza, Balog István, Kardos Gyula, Krug Lajos, Ziermann Lajos, Reif Pál, Paulik János, Adorján Ferenc, Lábossá Lajos, Kemény Lajos, Vidovszky Kálmán és a theológiai fakultás mindenkori dékánja. V. Ifjúsági belmissziói albizottság. Vidovszky Kálmán elnöklete mellett tagok: dr. Gaudy László, Kardos Gyula, Lábossá La­jos, Németh Gyula. VI. Theológiai bizottság. Elnök : D. báró Radvánszky Albert egyet, felügyelő. Tagok : a négy püspök és egyházkerületi felügyelő, a tanügyi bizottság elnöke, a theol. fakultás mindenkori dékánja és prodékánja, mint az egyházkerületek által kiküldött tagok: D. dr. Schneller István, Blatniczky Pál, Mihalovics Samu, Ziermann Lajos, dr. Dómján Elek; póttagok: dr. Gaudy László, Podhradszky János, Zongor Béla, Túróczy Zoltán, a szervezendő három albizottság elnökei és a theológusok otthonának felügyelőtanára. VII. Lelkészvizsgáló bizottság. Az egyetemes közgyűlés püspök-elnökének elnöklete alatt: a püspökök, a theológiai fakultás dékánja, a theol. fakultás gyakorlati theológiai, egyházjogi és rendszeres theológiai tanszékének tanárai, a lelkészképző szeminárium vezető tanára. Jegyzőről a bizottság maga gondoskodik. A bizott­ság ülésére mindenkor meghivandók : az egyházkerületi felügyelők, az egyetemes ügyész és az egye­temes tanügyi bizottsági elnök. Javító vizsgálat esetén: az elnök, az illető tárgy szaktanára, a jelöltre nézve illetékes püspök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom