Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1930. november 21

4 1, Munkára hívó, új nap reggelén hála lelt szívvel borulunk le szent színed előtt, hogy minket eleddig megtartottál s a letűnt éjszakában is Gondviselésed szárnyai alatt őriztél. Bizonyára Tőled jő minden áldás és segedelem s mi önerőnkre hagyatva, csak gond és baj, kísértés és megtántorodás, bűn és gonoszság martalékaivá válunk. Lelkünk csak Tőled nyer üdvöt és erőt abban, akit Te váltságunkra elküldöttél. A Te égi zsámolyod felé száll tehát hívő szívünk fohásza, — őrizz és áldj meg minket e mai nap munkájában is, — segíts, buzdíts, áldj és lelkesíts a Te szent lelked ajándékai által anyaszentegyházunk buzgó szolgálatára. Távoztasd tőlünk a bűnös versengések, testvérietlen egyenetlenségek és szeretetlenségek minden kísértő ostromát, — nehéz idők súlya alatt küzködő s vergődő lelkünket óvd meg a csüggedés és kétségbeesés lelki gyászától, hit és reménység összeomlásától. Add, termékenyítsék lelkünket 400 esztendő lelkes hitvallóinak példája s magasztos emlékei, hogy mint a te szent Sionod történelmi idők válságainak nagyszerű küzdelmére és a próbatételben való megállásra hivatott nemzedéke: töretlen hittel, tántoríthatatlan odaadással álljunk őrt a történelem szent emlékeivel megszentelt ősi bástyafokon s adjuk át egykor a kezeinkből kihulló zászlót egyházban és hazában olyan nemzedéknek, amelynek legyen hite, ereje, bizodalma, reménye és lelkesedése, ha kell, új századok viharai elé lépni bátor szívvel, benned bízó lelkülettel, haza- és egyház-, nemzet-, és hitvalláshűség legszentebb eszményeiért rendületlenül küzdeni kész odaadással. Áldásod gazdagságát és egyházépítő erejének bőségét töltsed ki mai egyházias testvéri együttlétünkre, érzéseink és gondolataink egész világára, tanácskozásunk minden szavára s szándékára, hogy dicsérhessünk és dicsőíthessünk áldásaidért most és mindenkoron a mi Urunk, a Jézus Krisztus által. Ámen. Az ima elhangzása után D. báró Radvánszky Albert, egyetemes egyházi és iskolai felügyelő, a következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlést. Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés! Problémákkal telített korunkban, amikor az egyházon belül és azon kívül annyi az egyházat érdeklő és annak egész jövőjét befolyásoló kérdés vár megoldásra, sok tárgy kínálkozik egy elnöki megnyitó anyagául. Ámde, amikor magát az ágostai hitvallásról nevező honi egyház legfelsőbb tagozata, az egyetemes egyház, az ágostai hitvallás négyszázadik emlékesztendejében közgyűlését tartja, nézetem szerint nem lehet mást elébe helyeznünk az ágostai hitvallásnak. Jubileumi évek sorozatába esnek mostani esztendeink. Az 1930-ik esztendővel pedig elérkeztünk a jubileumok csúcspontjára. Mindaz ugyanis, ami a reformáció történetében 1530 előtt végbement, az ágostai hitvallást készítette elő, és mindaz, ami azután következett, annak folyománya volt. Az ágostai hitvallásban jut kifejezésre a lutheri reformáció felfogása az evangéliumról, s ebből folyólag hite és viszonya a világhoz és az élethez. Adjunk hálát az Istennek, aki az augsburgi ősöket ennek a hitvallásnak megalkotására ihlette. Legyen áldott a hitvallók emlékezete, akik ebben a hitvallási iratban a lutheri reformáció örökségét reánk hagyták és legyenek áldottak poraikban is azok a nemzedékek, amelyek azt híven követték, megőrizték, egymásnak tovább adták és számunkra is átmentették századok viharain és válságain. Mi pedig tegyünk fogadalmat, hogy az ágostai hitvallásban lefektetett igazságokhoz törhetetleniil ragaszkodunk és épségben adjuk át mi is azokat az utánunk következő nemzedékeknek. Ha így lesz, megnyugszik rajtunk és munkánkon az Istennek áldása, mert ez nem más, mint a leghívebben felfogott krisztusi evangéliumi feladatok szolgálata. Ez az ágostai hitvallással kapcsolatos fogadalom álljon tehát e jubileumi esztendő egyetemes közgyűlésének az élén. Nekem pedig legyen szabad mindazt, amit ez elnöki megnyitó keretében elmondani időszerűnek vélek, az ágostai hitvalláshoz fűznöm. Az ágostai hitvallás abban a nehéz helyzetben, amelyben hitvalló őseink voltak, nem jöhetett volna létre, ha az augsburgi birodalmi gyűlés evangélikusainak körében nem élt volna az egyetértés lelke. Ők egy emberként tartották szem előtt és szolgálták a kitűzött célt: a reformáció hitigazságait és életigazságait minél tisztább, tömörebb, méltóságteljesebb szövegezésben tárni a birodalmi gyűlés, a világ nyilvánossága és az utókor elé. Csak így tudtak tökéleteset, örökérvényűt alkotni. Megtanulhatjuk tehát ebből, hogy egy evangéliumi nevet viselő közösség minden munkája a hit szolgálatába állítandó, továbbá, hogy egyetemes célok szolgálatában maradandót alkotni csak egy célra törekvő, egyező akarattal lehet.