Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1930. november 21

103 \ II. Közoktatásügyi bizottság. 1. a) Elnök és jegyző; b) az egyházkerületek püspökei és felügyelői ; c) az egyetemes tanügyi bizottság tagjai ; d) a nyolcosztályú közép- és felsőbb iskolák felügyelői és tanári karainak kiküldöttei. 2. Elnöke az egyetemes felügyelő, akadályoztatása esetén a hivatala szerint legidősebb egyház­kerületi felügyelő, ezeknek is akadályoztatása esetén a tanügyi bizottság elnöke. 3. Jegyzőjét a bizottság ülésezése tartamára maga választja. 4. Minden nyolcosztályú gimnázium és minden felsőbb iskola tanári testülete egy kiküldöttet választ minden iskolai év elején egyévi időtartamra. A megválasztottak, valamint a felügyelők nevei a püspök útján az egyetemes felügyelőnek jelen­tendők. Minden kiküldött az új választás bejelentéséig tagja a bizottságnak. III, Tanügyi bizottság. Dr. Mágócsy-Dietz Sándor elnök (1935), dr. Melich János alelnök (1935), dr. Böhm Dezső előadó, dr. Zelenka Frigyes elemi isk. előadó, Oravecz Ödön jegyző és középiskolai előadó (1935), az egyházkerületek püspökei és felügyelői, továbbá D. dr. Schneller István, dr. Hittrich Ödön, Kardos Gyula, dr. Bruckner Győző, Blatniczky Pál, dr. Beyer Ede, Reif Pál, dr. Gaudy László, Krug Lajos, Hanzmann Károly, Hollós János, Hamar Gyula, Uhrin Károly, Kiss Sándor, Balog István, Adorján Ferenc, Gerhard Béla, Kemény Péter és a theológiai fakultás mindenkori dékánja. Tiszteletbeli tag: dr. Szigethy Lajos. IV. Vallástanítási albizottság. Elnök: Blatniczky Pál. Tagok: Bartos Pál, Csővári Géza, Balog István, Kardos Gyula, Krug Lajos, Ziermann Lajos, Reif Pál, Paulik János, Adorján Ferenc, Lábossá Lajos, Kemény Lajos, Vidovszky Kálmán és a theológiai fakultás mindenkori dékánja. V. Theológiai bizottság. Elnök : D. báró Radvánszky Albert egyet, felügyelő. Tagok : a négy püspök és egyházkerületi felügyelő, a tanügyi bizottság elnöke, a theol. fakultás mindenkori dékánja és prodékánja, mint az egyházkerületek által kiküldött tagok: D. dr. Schneller István, Blatniczky Pál, Mihalovics Samu, Ziermann Lajos, dr. Dómján Elek ; póttagok : dr. Gaudy László, Podhradszky János, Zongor Béla, Túróczy Zoltán, a szervezendő három albizottság elnökei és a theológusok otthonának felügyelőtanára. VI. Lelkészvizsgáló-bizottság. % Az egyetemes közgyűlés püspök-elnökének elnöklete alatt : a püspökök, a theol. fakultás dékánja, a theol. fakultás gyakorlati theológiai, egyházjogi és rendszeres theológiai tanszékének tanárai, a lelkész­képző szeminárium vezető tanára. Jegyzőről a bizottság maga gondoskodik. A bizottság ülésére mindenkor meghívandók : az egyházkerületi felügyelők, az egyetemes ügyész és az egyetemes tanügyi bizottsági elnök. Javító vizsgálat esetén : az elnök, az illető tárgy szaktanára, a jelöltre nézve illetékes püspök. Egyházkerületenként tagok az 1930. évi egyet, közgyűlés határozatából: a bányai egyházkerület­ben Broschkó G. Adolf és Kemény Lajos ; a dunáninneni egyházkerületben dr. Csengődy Lajos és Draskóczy Lajos ; a dunántúli egyházkerületben Ziermann Lajos és D. Stráner Vilmos ; a tiszai egyházkerületben dr. Dómján Elek és Paulik János. VII. Alkotmány- és jogügyi bizottság. Az egyetemes felügyelő elnöklete alatt a négy püspök és egyházkerületi felügyelő, vagy ezen állások egyikének üresedésben léte esetén a hivatalában legidősebb egyházmegyei felügyelő, továbbá Okolicsányi Gyula, Csemez István, dr. Tomcsányi V. Pál, dr. Händel Béla, dr. Mikler Károly, dr. br. Kaas Albert, Sztehló Kornél, dr. Bruckner Győző, Laszkáry Gyula, dr. Félix Antal, dr. Nendtwich Andor, Kemény Lajos, dr. Dómján Elek, Takács Elek, Sárkány Béla, Balog István, Schöll Lajos, Draskóczy Lajos, hiva­talánál fogva tagja az egyetemes ügyész és a jegyzői kar. VIII. Pénzügyi bizottság. Az egyetemes felügyelő elnöklete alatt a püspökök és az egyházkerületi felügyelők, továbbá Földváry Elemér, Osztroluczky Miklós. Pranger József, Landgráf János, dr. Mikler Károly, Okolicsányi Gyula, Lichten­stein László, Radó Lajos, dr. Mikler Gusztáv, dr. báró Kaas Albert dr. Farkas Béla, Zongor Béla, dr. Dómján Elek, Jakabfi György, Duszik Lajos, Hanzmann Károly, Mihalovics Samu; hivataluknál fogva tagjai: az egyetemes ügyész, dr. Rásó Lajos, az egyetemes pénztáros, Bendl Henrik, az egyetemes ellenőr, Szelényi Gyula és dr. Szelényi Aladár, egyetemes főjegyző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom