Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15

52 114-121. 4. Minthogy a néhai báró Podmaniczky Géza és hitvese, gróf Degenfeld-Schom­berg Berta tulajdonát képezett s az örökös — Degenfeld Schömberg Pál gróf — által egy­házunknak ajándékozott kiskartali könyvtárnak az imaházi épület I. és II. emeletén leendő elhelyezése a Luther-könyvtár és múzeumnak más helyre való áttételét elkeriil­Iietleniil szükségessé tette, a Néber Kálmán által bérelt souterrain helyiséget — az egye­temes felügyelő úr ő méltóságának előzetes hozzájárulásával — felmondottam, hogy a Luther-Társaság nagyobb mennyiségű könyvkészletét megfelelően elhelyezhesse. A jelentés tudomásul szolgál. 115. (Sz.) Az egyházkerületek püspökei részéről beterjesztett jelentések szerint az elmúlt 1928—29. egyházközigazgatási év folyamán lelkészi szolgálatra a következő lel­készjelöltek avattattak fel: ci) a bányai egyházkerületben: Blázy Lajos, Kovan-Murányi György, Máder Hen­rik (Jugoszlávia), Hamm Károly (Jugoszlávia), Virág Jenő, Galáth György, Pusztai Jó­zsef, Danhauser László, Fábry Mihály, Kiss György; b) a dunántúli egyházkerületben Csaby József, Egyházy János, Knábel Imre, Süle Zoltán, Thüringer Lajos; c) a dunáninneni és tiszai egyházkerületekben lelkészavatás nem volt. Tudomásul szolgál. 116. (Sz.) A multévi jegyzőkönyv 116. pontja kapcsán az új Egyetemes Névtárra vonatkozólag jelenti a Luther-Társaság, hogy a szerkesztés és kiadás részleteire a meg­egyezés létrejött, s a kérdőívek még az ősz folyamán szétküldetnek. Az adatok az 1930. évi január 1-i állapotot fogják feltüntetni, s a névtár így a jubileumi év egyik szerény tör­ténelmi emléke lesz. A jelentés tudomásul szolgál. 117. (Sz.) A multévi jegyzőkönyv 20. pontja kapcsán bejelenti az egyetemes fő­jegyző, hogy az állítólagos csépai sérelem miatt elhatározott felterjesztést az egyetemes felügyelő nem terjesztette fel, mert a bekért tanügyi szakvélemény szerint a fenti eset­ben sérelem nem forgott fenn. A közgyűlés a bejelentést tudomásul veszi. 118. (Sz.) A multévi jegyzőkönyv 13. pontja kapcsán az egyetemes főjegyző be­terjeszti a dunántúli egyházkerület somogyi egyházmegyéjének felterjesztését a vonat­kozó eredeti iratok kapcsán, amelyekből kitűnőleg az Antalszállás, Margitpuszta és Ele­mérpuszta leányegyházközségekben lakó ev. birtokosoknak a szentlászlói róm. kath. plé­bános részére tűzifa szolgáltatására történt köteleztetése a kegyúri jogból származik és így sérelmet annál kevésbbé képez, miután a nevezett birtokosoknak módjában áll az előző tulajdonosokkal szemben regresszussal fellépni. Az egyetemes közgyűlés — sérelem nem forogván fenn — az iratokat az egyházmegyének visszaküldi. 119. (Sz.) Egyet, főjegyző, az 1924. évi közgyűlési határozattal kapcsolatban be­lerjeszti a központi irodára vonatkozó ügyrendet. Az egyetemes közgyűlés a beterjesztett ügyrendet megállapítja, annak a függelékben való kinyomatását elrendeli és azt életbelépteti. 120. (Sz.) A váci siketnéma intézet vallástanítója, Sommer Gyula, váci lelkész, je­lenti, hogy az 1928/29. tanévben 8 evang. növendék volt az intézetben és részesült vallá­sos gondozásban. Tudomásul szolgál. 121. (Sz.) Az egyetemes főjegyző bejelenti, hogy az alábbi ügyek nvilvántartandók : Si) a vasárnap megszentelése ügyében tett felterjesztésre válasz, lásd 47/1928. közgy. szám; b) az egyke ügyében tett felterjesztésre válasz, lásd 48/1928. közgy. szám. c) a m. kir. miniszterelnök válasza a szegedi egyetem világnézeti tanszékei ügyében tett felterjesztésre 29/1929. közgy. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom