Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15

41 89. (Sz.) A pénzügyi bizottság beterjeszti a dunántúli egyházkerület indítványát, 89-95. amely szerint Sántha Károly, volt sárszentlőrinci lelkész és országos nevű költő, emlékét az egyház síremlék felállításával örökítse meg. Az egyetemes közgyűlés Sántha Károly emlékének megörökítését kegye­letes közegyházi kötelességnek tekintvén, a síremlék létesítését a maga részéről támogatni fogja. 90. (Sz.) Ezzel kapcsolatban tárgyaltatik a Jánossy Gábor, közgyűlési tag, által a közgyűlés elején előterjesztett indítvány Gyóni Géza, országos hírű háborús költőnk, emlékének megörökítése és hamvainak hazahozatala tárgyában. Az egyetemes közgyűlés az indítványt magáévá teszi, igyekezni fog azt tár­sadalmi úton megvalósítani és ehhez a kormány hozzájárulását és támogatását is kieszközölni. 91. (Sz.) A pénzügyi bizottság bemutatja a bányai egyházkerület felterjesztését egy tótnyelvű egyházi lap kiadása tárgyában. Az egyetemes közgyűlés a tervet helyesli, megbízza a bányakerületet, hogy egy ilyen lapot létesítsen és kilátásba helyezi, hogy a lap megindulása után azt a lehetőséghez képest anyagilag is segíteni fogja. 92. (Sz.) Tárgyaltatik Vietórisz László, hitoktató-lelkész, indítványa és a hitok­tatói kar sanyarú helyzetének javítására irányuló kérelme, melyben rámutat arra, hogy az államilag javadalmazott hitoktatók most rosszabb helyzetben vannak fizetésüket ille­tőleg, mint évek előtt. Az egyetemes közgyűlés magáévá tevén az indítványt, felterjesztésben fogja a vallás- és közoktatásügyi miniszter figyelmét ezen méltánytalan állapotra felhívni és őt a kérdés megfelelő megoldására felkérni. 93. (Sz.) A pénzügyi bizottság bejelenti, hogy a törvénykezési költségekből na­gyobb összegek nem térültek meg az egyetemes pénztárba, ez irányban az egyetemes felügyelő megtette már a szükséges intézkedéseket, de sok foganatjuk nincs, mert egyes lelkészeknél és tanítóknál a megállapított perköltséget bírói úton sem lehet behajtani. Az egyetemes közgyűlés a jelentést tudomásul veszi és felhívja az elsőfokú törvényszékek elnökségeit, hogy ott, ahol költségbiztosítékot követelni lehet, gon­doskodjanak arról, hogy az oly összegű legyen, amelyből a felsőbírósági költségek is fedezetet nyerhetnek. 94. (Sz.) A pénzügyi bizottság beterjeszti az egyetemes egyház 1930. évi költség­előirányzatát, amely 19 000 pengő hiánnyal zárul, dacára annak, hogy azt a legnagyobb körültekintéssel állapította meg az eddigi elvek alapján. A költségvetésbe, figyelemmel a 13. jkvi pont alatt hozott határozatra, az államsegélyből az egyházkerületeknek köz­igazgatási célokra juttatandó összeget egy összegben állította be, amelynek felosztására a kiküldendő bizottság lesz hivatva. Az egyetemes közgyűlés a beterjesztett költségelőirányzatot elfogadja, azt megállapítja és a függelékben való kinyomatását elrendeli. A 82.000 pengő köz­igazgatási célokra szolgáló egyházkerületi segélyösszeg felosztásának kulcsszerű megállapítására kiküldött bizottságot az egyetemes felügyelő elnöklete mellett az egyházkerületi elnökségek, egyházkerületi főszámvevők, pénzügyi bizottsági el­nökök és egyházkerületenként az egyházkerületi elnökségek által kiküldendő 1—1 tagból alakítja meg és addig, míg ezen bizottság a felosztási kulcsot véglegesen és közmegelégedésre megállapítandja, az egyes egyházkerületeknek jutó összegekre előlegképen az eddigi összegeket utalja ki. 95. (Sz.) A közalap ügyében a pénzügyi bizottság beterjeszti a beérkezett felter­jesztéseket és, miután a folyó évben az új összeírás még nem történt meg, javasolja, hogy a folyó évre a járulék kiszámításánál az eddigi gyakorlat vétessék alapul. Az egyetemes közgyűlés a közalapi járulékot az 1929. évre a javaslat ér­telmében úgy állapítja meg, hogv a bánvai egyházkerület 2603 P-t, a dunáninneni 327 P-t, a dunántúli 1720 P-t, a tiszai egyházkerület pedig 290 P-t köteles beszol­gáltatni a folyó naptári év végéig. A közalap újabb összeírását a közgyűlés elrendeli olykép, hogy az az adóalapi összeírással egyidejűleg történjék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom