Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15

36 57-65. és e bizottságot fölhívja, hogy a költségvetésre is kiterjedő munkálatait haladék­talanul kezdje meg és azokat 1930 április hó végéig az egyetemes egyház elnök­ségének mutassa be. 58. (Sz.) Tárgyaltatik a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a törpeiskolák ösz­szevonására, illetve megszüntetésére és helyettük községi, illetve állami iskolák létesítésére vonatkozó leirata, amelyre az egyetemes felügyelő már az év folyamán felterjesztést in­tézett és kérte a minisztert, hogy az ilyen iskolák megszüntetésétől, illetve beolvasztásá­tól tekintsen el, mert a törvények intézkedése szerint ez úgysem eszközölhető és egyhá­zunkra veszedelmes. A miniszter egy későbbi leiratban ugyan azt is kilátásba helyezi, hogy ilyen összevont iskolákra kikötésszerüen biztosítaná, hogy az egyik tanító ev. val­lású legyen, de a jogügyi bizottság még így is veszedelmesnek tartja egyházunkra nézve az ilyen törpe iskolák önkényes megszüntetését, és javaslata nyomán w « az egyetemes közgyűlés az egyet: felügyelő által ezirányban beadott fel­terjesztést helyeslőleg veszi tudomásul és egy olyirányú újabb felterjesztés meg­tételét határozza el, amelyben felkéri a vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy szigorúan a fönnálló törvények álláspontjára helyezkedjék és ezen iskolák állami segélyét hagyja meg. 59. (Sz.) A tanügyi bizottság bejelentése és indítványa alapján az egyetemes közgyűlés részvéttel veszi tudomásul Alexy Lajos, ceglédi igazgatótanító, Bothár Dániel, soproni líceumi tanár, Hudák János, pesti vallás­tanár és Sziráczky János, szarvasi tanítónőképzőintézeti felügyelőbizottsági elnök, elhunytát. 60. (Sz.) A tanügyi bizottság bejelenti, hogy a hozzá beterjesztendő ügyiratok sokszor igen későn érkeznek és így alapos elintézésük szinte lehetetlen: ezért megfelelő intézkedést kér. Az egyetemes közgyűlés elrendeli, hogy az illető ügyiratok az egyetemes közgyűlés elótt legalább két héttel beküldendők. Felkéri a püspököket, hogy a bi­zottságok elnökségeinek panasza alapján azon egyházi tényezőket, akik jelenté­seiket saját mulasztásukból későn, vagy egyáltalában nem, vagy feltűnően hibásan, illetőleg hiányosan terjesztik be, rendbírsággal büntessék. 61. (Sz.) A tanügyi bizottság bemutatja ama tankönyvek jegyzékét, melyek az 1916. évtől kezdődőleg mostanáig szabályszerűen engedélyeztettek. Az egyetemes közgyűlés tudomásul veszi e jegyzéket és elrendeli a jegyző­könyv függelékéül való kinyomatását. 62. (Sz.) A tanügyi bizottság bemutatja a jelentést az iskolák 1928—29-iki iskolai évi állapotáról. Az egyetemes közgyűlés tudomásul veszi e jelentést és elrendeli a jegyző­könyv függelékéül való kinyomatását. 63. (Sz.) A tanügyi bizottság bemutatja az ,,Útmutatás a vallásosságnak és az evan­gélikus öntudatnak az állami tanterv keretében az evangélikus elemi iskolákban való ápolására" vonatkozó füzetet, melyet a tanügyi előadó készített és amely kellő számban szétküldetett az iskolafenntartóknak. Örvendetes tudomásul szolgál. 64. (Sz.) A tanügyi bizottság bejelenti, hogy a tanító-, illetőleg tanítónőképzőinté­zeteket fenntartó egyházkerületek hozzájárulásával megállapíttatott az állami rendtar­tás módosított szövege külön a tanítónőképz 3 és külön a tanítóképzők számáráv Indítvá­nyozza a bizottság, hatalmaztassék fel a tanügyi bizottság elnöksége, hogy e módosított rendtartásokat, mint kötelezőket, az illető képzőintézetekkel közölje. Az egyetemes közgyűlés az indítványt - elfogadja. 65. (Sz.) A tanügyi bizottság bejelenti, hogy az állami tanítóképesítő szabályzaton az önkormányzatunk szellemének megfelelő módosítások végrehajtattak. Indítványozza:

Next

/
Oldalképek
Tartalom