Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15
60 már nem a beszámolóban vázolt időbe esik s ezért erről a következő évi beszámolóban fogok megemlékezni. Másik főtörekvése volt karunknak, hogy a legmagasabb helyen minisztertanácsilag engedélyezett, karunk számára elodázliatatlanul szükséges új fakultási építkezés kérdését dűlőre vigye. A V. K. Miniszterünk részéről tapasztalt jóindulat karunk ismételt szóbeli és írásbeli felterjesztésére, valamint egyetemes egyházunk felügyelőjének, dr. báró Hadvánszky Albert, Ő méltóságának, Herrmann Miksa, ny. miniszter, soproni képviselőnek, Sopron vármegye főispánjának, vitéz dr. Simon Elemérnek és Sopron város polgármesterének, dr. Thurner Mihálynak fáradságot nem ismerő, Sopron érdekeiért a leg nagyobb áldozatra is kész buzgósága végre lehetővé tette azt, hogy ez az égetően szükséges probléma megoldást nyerjen, az építkezés kezdetét vegye. Sándy Gyula, műegyetemi tanár, műépítész, úrnak a minisztérium által jóváhagyott tervei alapján folyó évi szeptemberben kezdetét is vették a fakultás új épülete építkezésének előmunkálatai. Az építkezés szép tempóban halad előre. Isten áldása legyen az épülő új fakultáson. Amilyen örömmel regisztrálhatom e tényt, ugyanolyan örömmel kell reámutatnom arra, hogy az elmúlt tanév folyamán felépült egyetemes egyházunk azon szeretet intézménye, amely hittudománykari hallgatóink, számára kíván meleg, családias, gondos felügyelettel ellátott Otthont nyújtani. Hála és köszönet illeti érte dr. Radvánszkv Albert báró egyetemes felügyelőt, akinek a cél helyességét felismerő, szilárd elhatározása valósította meg e szép tervet; elismerés és köszönet illeti meg Ziermann Lajos kormányfőtanácsost, a helyi Otthon-bizottság elnökét, valamint dr. Deák János egyetemi tanár. Otthon-igazgatót, hogy e szép terv megvalósulása végett minden erejük latbavetésével közreműködtek. Isten áldását kérjük e helyről is ez intézmény működésére, vezetőjére és lakóira. Hittudományi hallgatóink száma az elmúlt évben újból növekvő tendenciát mutatott. Amíg az előző tanév II. felében 89-en iratkoztak be, addig az elmúlt tanév (19281929.) II. felében 106-an. E szám a jelen tanévben ismét emelkedett néhánnyal. (112). Komoly vezetőhelyről merült fel ezzel kapcsolatban az a gondolat, hogy ne mond jani, aggodalom, vájjon ez a létszám nem túlnagy-e hazánk megcsonkításával lélekszám tekintetében legtöbbet veszített egyházunk számára és vájjon a lelkészi pályán elhelyezkedni nem tudó theologusok száma nem teremti-e meg egyházi viszonylatban is azt az értelmi túlzsúfoltságot, amely csonka hazánk lehetetlen helyzetének más pályákon is egyik legégbekiáltóbb bizonysága. Hittudományi karunk e létszámemelkedést, más nézőpontból tekintve azt, nemcsak, hogy nem ítéli meg kedvezőtlenül és aggodalmasan, hanem nyugodtan, sőt örömmel látja, annálfogva, mert jó előképzettségű és lelkületű ifjakkal szemben, akik fakultásunkon bebocsáttatásért kopogtatnak, könnyebben állíthatja fel a szigorúbb követelményeket, melyeket a minden viszonylatban megnehezedett főiskolai előképzettség megkövetel. Ha egyik-másik a fakultás hallgatói közül nem bírja a tempót, nyugodtabban tudja az ilyennek azt tanácsolni, hogy más, könnyebb pályán próbáljon elhelyezkedni. Nyugodtan ítéli meg a helyzetet annálfogva is, mert a jelenlegi káplán-, sőt lelkészhiány jó néhány esztendeig szükségessé teszi a magasabb létszámot. A továbbiakban úgy véli, hogy a meglévő és Isten szolgálatára felkészült munkássereg szent elhatározása és lelke sedése fog új munkaalkalmakat és lehetőségeket teremteni. Addig, amíg két-három, sőt többezer ember lelki életének gondozása van több helyen is egy lelkészre bízva, ami vagy a lelkész fizikai erejének összeroppanásával, vagy kötelességének kényszerű elhanyagolásával jár, nemcsak hogy lehet fejlődési lehetőségről beszélnünk, hanem elkerülhetetlenül szükségesnek kell ítélnünk azt, hogy akár közgyűlési határozattal, akár zsinati törvénnyel megszabják azt a lélekszám-maximumot, amelyet egy ember lelki vezetésére bízhatnak. Ha testi egészség tekintetében átlag négy—ötszáz emberről gondoskodik egy orvos, hazai viszonyokról szólok, lelki téren is kell létszámmegszorítások révén újabb elhelyezkedési lehetőségekről gondoskodni. Utalok e mellett még arra a körülményre, hogy lelkészképzésünknek egyetemi fokozata és színvonala folytán még könnyebben megvalósítható mostantól fogva egyetemes egyházunknak azon, már korábban kifejezésre juttatott óhaja és törekvése, hogy evangélikus középiskoláinkban a theológiai tanulmányokat is végzett tanárjelölteket egyenlő minősítés esetén előnyben részesíthesse. Ha ezenkívül még gondolunk a belmissziói munkatér különböző ágain való elhelyezkedés lehetőségeire, ami részben a belmissziói munka további szervezését és kereteinek kiépítését teszi szükségessé, valamint az újonnan tervbevett szórvánvlelkész-állások megszervezésére, melyeknek betöltői a theológiai tanulmányokkal egyidejűleg megszerezhető tanítói képesítés birtokában kell, hogy legyenek s elhanyagolt szórvány vidékek megmentőivé lehetnek; ha arra gondolunk, hogy a jobban megszervezendő egyházi sajtó szol gálatában is nyugodtan lehet elhelyezni több, theológiailag kellőképen iskolázott vezetőt és lia végül tekintetünket a szűkre szabott határokon túl a megszállott területekre, sőt távolabb a pogány missziónak munkásokat váró szent munkamezőire fordítjuk, úgy a theológus létszámemelkedés nemhogy csüggedésre, vagv aggodalomra adna okot.
