Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15

60 már nem a beszámolóban vázolt időbe esik s ezért erről a következő évi beszámolóban fogok megemlékezni. Másik főtörekvése volt karunknak, hogy a legmagasabb helyen minisztertanácsi­lag engedélyezett, karunk számára elodázliatatlanul szükséges új fakultási építkezés kér­dését dűlőre vigye. A V. K. Miniszterünk részéről tapasztalt jóindulat karunk ismételt szóbeli és írásbeli felterjesztésére, valamint egyetemes egyházunk felügyelőjének, dr. báró Hadvánszky Albert, Ő méltóságának, Herrmann Miksa, ny. miniszter, soproni képviselő­nek, Sopron vármegye főispánjának, vitéz dr. Simon Elemérnek és Sopron város polgár­mesterének, dr. Thurner Mihálynak fáradságot nem ismerő, Sopron érdekeiért a leg nagyobb áldozatra is kész buzgósága végre lehetővé tette azt, hogy ez az égetően szüksé­ges probléma megoldást nyerjen, az építkezés kezdetét vegye. Sándy Gyula, műegyetemi tanár, műépítész, úrnak a minisztérium által jóváhagyott tervei alapján folyó évi szep­temberben kezdetét is vették a fakultás új épülete építkezésének előmunkálatai. Az épít­kezés szép tempóban halad előre. Isten áldása legyen az épülő új fakultáson. Amilyen örömmel regisztrálhatom e tényt, ugyanolyan örömmel kell reámutat­nom arra, hogy az elmúlt tanév folyamán felépült egyetemes egyházunk azon szeretet ­intézménye, amely hittudománykari hallgatóink, számára kíván meleg, családias, gon­dos felügyelettel ellátott Otthont nyújtani. Hála és köszönet illeti érte dr. Radvánszkv Albert báró egyetemes felügyelőt, akinek a cél helyességét felismerő, szilárd elhatározása valósította meg e szép tervet; elismerés és köszönet illeti meg Ziermann Lajos kormány­főtanácsost, a helyi Otthon-bizottság elnökét, valamint dr. Deák János egyetemi tanár. Otthon-igazgatót, hogy e szép terv megvalósulása végett minden erejük latbavetésével közreműködtek. Isten áldását kérjük e helyről is ez intézmény működésére, vezetőjére és lakóira. Hittudományi hallgatóink száma az elmúlt évben újból növekvő tendenciát mu­tatott. Amíg az előző tanév II. felében 89-en iratkoztak be, addig az elmúlt tanév (1928­1929.) II. felében 106-an. E szám a jelen tanévben ismét emelkedett néhánnyal. (112). Komoly vezetőhelyről merült fel ezzel kapcsolatban az a gondolat, hogy ne mond jani, aggodalom, vájjon ez a létszám nem túlnagy-e hazánk megcsonkításával lélekszám tekintetében legtöbbet veszített egyházunk számára és vájjon a lelkészi pályán elhelyez­kedni nem tudó theologusok száma nem teremti-e meg egyházi viszonylatban is azt az értelmi túlzsúfoltságot, amely csonka hazánk lehetetlen helyzetének más pályákon is egyik legégbekiáltóbb bizonysága. Hittudományi karunk e létszámemelkedést, más nézőpontból tekintve azt, nem­csak, hogy nem ítéli meg kedvezőtlenül és aggodalmasan, hanem nyugodtan, sőt örömmel látja, annálfogva, mert jó előképzettségű és lelkületű ifjakkal szemben, akik fakultá­sunkon bebocsáttatásért kopogtatnak, könnyebben állíthatja fel a szigorúbb követelmé­nyeket, melyeket a minden viszonylatban megnehezedett főiskolai előképzettség meg­követel. Ha egyik-másik a fakultás hallgatói közül nem bírja a tempót, nyugodtabban tudja az ilyennek azt tanácsolni, hogy más, könnyebb pályán próbáljon elhelyezkedni. Nyugodtan ítéli meg a helyzetet annálfogva is, mert a jelenlegi káplán-, sőt lelkészhiány jó néhány esztendeig szükségessé teszi a magasabb létszámot. A továbbiakban úgy véli, hogy a meglévő és Isten szolgálatára felkészült munkássereg szent elhatározása és lelke sedése fog új munkaalkalmakat és lehetőségeket teremteni. Addig, amíg két-három, sőt többezer ember lelki életének gondozása van több helyen is egy lelkészre bízva, ami vagy a lelkész fizikai erejének összeroppanásával, vagy kötelességének kényszerű elhanyago­lásával jár, nemcsak hogy lehet fejlődési lehetőségről beszélnünk, hanem elkerülhetet­lenül szükségesnek kell ítélnünk azt, hogy akár közgyűlési határozattal, akár zsinati tör­vénnyel megszabják azt a lélekszám-maximumot, amelyet egy ember lelki vezetésére bízhatnak. Ha testi egészség tekintetében átlag négy—ötszáz emberről gondoskodik egy orvos, hazai viszonyokról szólok, lelki téren is kell létszámmegszorítások révén újabb elhelyezkedési lehetőségekről gondoskodni. Utalok e mellett még arra a körülményre, hogy lelkészképzésünknek egyetemi fokozata és színvonala folytán még könnyebben meg­valósítható mostantól fogva egyetemes egyházunknak azon, már korábban kifejezésre juttatott óhaja és törekvése, hogy evangélikus középiskoláinkban a theológiai tanulmá­nyokat is végzett tanárjelölteket egyenlő minősítés esetén előnyben részesíthesse. Ha ezenkívül még gondolunk a belmissziói munkatér különböző ágain való elhelyezkedés le­hetőségeire, ami részben a belmissziói munka további szervezését és kereteinek kiépítését teszi szükségessé, valamint az újonnan tervbevett szórvánvlelkész-állások megszervezé­sére, melyeknek betöltői a theológiai tanulmányokkal egyidejűleg megszerezhető taní­tói képesítés birtokában kell, hogy legyenek s elhanyagolt szórvány vidékek megmen­tőivé lehetnek; ha arra gondolunk, hogy a jobban megszervezendő egyházi sajtó szol gálatában is nyugodtan lehet elhelyezni több, theológiailag kellőképen iskolázott ve­zetőt és lia végül tekintetünket a szűkre szabott határokon túl a megszállott területekre, sőt távolabb a pogány missziónak munkásokat váró szent munkamezőire fordítjuk, úgy a theológus létszámemelkedés nemhogy csüggedésre, vagv aggodalomra adna okot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom