Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15

31 44. (L.) Tárgyaltatik a bányai egyházkerület közgyűlésének 55. jkvi pontja alatt 44-45. hozott határozata, mely szerint a pesti közép egyházmegyének a vásároknak vasárnap­ról hétköznapra való áttételét sürgető határozatára az egyetemes közgyűléshez ez iránt felterjesztést intéz. Az egyetemes közgyűlés a jogügyi bizottság javaslatához képest az ez irány­bani felterjesztés kedvező elintézésének szorgalmazását határozza el. 45. (K.) Olvastatik az egyetemes liturgiái bizottság jelentése: Az Egyetemes Liturgiái Bizottság folyó hó 14-én tartott ülésében, Méltóságos és Főtisztelendő D. Geduly Henrik, püspök, úr elnöklete mellett 1. meghallgatta vitéz dr. Kendeh-Kirchknopf Gusztáv, lelkész, előadói jelenté­sét a liturgia egységesítése tárgyában. , Előadó jelentette, hogy az Egyetemes Gyűlésnek mult évi határozata értelmében bekérte, az egyetemes iroda közbejöttével, minden egyházközségtől a nála szokásos isten­tiszteleti rendeket. Miután, sürgetések dacára, ezek a bejelentések hiányosak, de mert az eddigiekből megállapítható, hogy a liturgiái rend körülbelül egyházkeriiletenkint azonos, de mert egyetemlegesen egységes rendet, a jelenlegi viszonyok között alkotni aligha lehet, de min­den reménység megvan arra, hogy a kerületenkinti típusokat, megfelelő felvilágosítások után, különösen az ifjúsági istentiszteletekben mielőbb ki lehet építeni, a bizottság a kö vetkezőkbe foglalta határozati javaslatát: a) Keresse meg az Egyetemes Közgyűlés az egyes egyházkerületeket aziránt, hogy a maguk részéről nevezzenek meg olyan egyházkerületükben működő és az egyház litur giájával egyébként is foglalkozó lelkészt, akivel a liturgiái bizottság kibővíttetnék, akinek a bizottság a kerületében gyűjtött anyagot rendelkezésére bocsátja és tőle, záros határ időre, olyan istentiszteleti rendre vonatkozó javaslatot kér, melyet egyházkerületében egységesnek lehetne tekinteni. A négy egyházkerületi előadóval így megbővített bizottság a négy javaslat alapján valószínűleg meg tudja állapítani azt a kívánatos liturgikus ren­det, mely e tekintetben egységet jelenthetne magyarhoni ev. egyházunkban. b) Múlhatatlanul szükségesnek tartja a külföldön részben már befejezett egységes liturgiái mozgalmaknak a mi lelkészi karunkkal és kántorainkkal való megismertetését, esetleg ezen külföldi rendek bemutatását egyházkeriiletenkint és ezekben vidékenkint. amiért is kéri az Fgyetemes Közgyűlést: bocsásson rendelkezésére annyi anyagi erőt, amennyivel a külföldi liturgikus mozgalmak eredménye egy e célból megírandó füzetben megjelentethető és amennyivel ezen vidékenkinti fölvilágosítás, esetleg szemléltetés meg­oldható volna. c) Miután a liturgia egységesítésére való törekvés együtt jár az agenda kérdésének megoldásával, de együttjár az énekeskönyv és a koráikönyv újjáalakításának szükséges­ségével is, mondja ki az Egyetemes Közgyűlés, hogy az ezen ügyekkel foglalkozó, de ed dig külön dolgozó bizottságokat a liturgiái bizottságban egyesíti. d) Vegye tudomásul, hogy már a közeljövőben olyan ifjúsági, gyermekistentisz­teleti rendet és ehhez tartozó agendát, énekeskönyvet és koráikönyvet bocsát, javaslatsze­riien, az Egyetemes Egyház rendelkezésére, mely az egységes liturgiának első lépése volna. Az ehhez szükséges énekeskönyv figyelembe venné az eredeti dallamokat a szöveg­ben, de a koráikönyvben is. Ezzel elintézte a tiszai egyházkerületnek megkeresését az egyetemes Agenda és a koráikönyv tárgyában és a bányai egyházkerületnek az egyház zene- és énekügyének hatályosabb felkarolására és rendezésére irányuló megkeresését is. 2. Foglalkozott a dunáninneni egyházkerületnek azon határozatával, mely az Egyetemes Gyűlésnek figyelmébe ajánlja az Egyetemes énekeskönyv megszerkesztésével kapcsolatosan olyan énekek felvételére irányuló kérését, melyek hazánk mai helyzetét is figyelembe veszik. A bizottság kéri tudomásul venni, hogy a dunáninneni egyházkerület megkeresését figyelembe veszi. 3 Foglalkozott a dunántúli egyházkerület azon megkeresésével, hogy a Kapi­féle koráikönyvbői hiányzó, de egyházunkban használatos dallamok jegyzékei a társke­rületekből is beszereztessenek és függelékként e koráikönyvhöz csatoltassanak. A bizottság jelenti, hogy a Kapi-féle korálkönvvből hiányzó korálok gyűjtését vállalja és az Egyetemes Gyűlésnek rendelkezésére bocsátja. 4. Foglalkozott Háberehrn Gusztáv Adolf, aszódi reálgimnáziumi tanár, beadványá­val, melyben a tanáregyesület által kiadott ,,Kis korál könyvének" a gimnáziumokba kö telező tankönyvül való bevezetését és az eszerint tanítandó énekek ellenőrzésére egy szakfelügyelőnek kinevezését sürgeti. A bizottság Háberehrn tanár megkeresését teljesíthetetlennek tartja, de Kis Korál­könyvét iskoláinknak ez úton ismét figyelmébe ajánlja. Az énekszakfelügyeletet addig,

Next

/
Oldalképek
Tartalom