Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1928. november 16

40 71— 79. ügyi bizottság elnökét, hogy az ezen tantervnek egyházi szempontból való kiegé­szítésére készülőben lévő munkálatot ideiglenes érvénnyel a püspökök útján az iskolafenntartókkal közölje. 72. (Sz.) A tanügyi bizottság indítványa alapján az egyetemes közgyűlés örömmel tudomásul veszi, hogy Luther Kiskátéjá­nak jubileumi fordítása a befejezéshez közel áll, egyúttal felkéri az egyetemes fel­ügyelőt, hogy a fordítást a püspökök véleményének kikérése után az 1929. év első felében, mint az 1536. évi német kiadás stereotip kiadását, képekkel ellátva, kinyomassa. 73. (Sz.) Bemutattatik a vallás- és közoktatásügyi miniszter 37,552/1927. számú leirata. A tanügyi bizottság indítványa álapján az egyetemes közgyűlés örömmel veszi tudomásul, hogy a Zeneművészeti főiskolán a protestáns egyházi zenekarvezetők képzésére kétéves egyházi zene­képző tanfolyam nyílt meg és hogy erre egyházi megbízottul vitéz dr. Kendeh­Kirchknopf Gusztáv küldetett ki. 74. (Sz.) A bányai egyházkerület felterjesztése kapcsán a tanügyi bizottság indít­ványára az egyetemes közgyűlés felhívja a tanítókat és egyházuk, vallásuk iránt való szeretetüktől el is várja, hogy kántori képesítést is szerezzenek. 75. (Sz.) A dunántúli egyházkerület püspökének előterjesztése, és a vallás- és köz­oktatásügyi miniszter 9777/1928. sz. leirata kapcsán, a tanügyi bizottság indítványára az egyetemes közgyűlés felterjesztést intéz a vallás- és közoktatásügyi mi­niszterhez aziránt, rendelje el, hogy évenként kétszer, az illetékes egyházi főha tóság részéről kijelölendő napra úgynevezett deprekációs szünnap engedélyeztes­sék a nem evangélikus középfokú iskolákba járó konfirmált evangélikus ifjúság részére, hogy a másnapi úrvacsorára kellőképen előkészíttessék. Az illetékes val­lástanárokat pedig felhívja az egyetemes közgyűlés, hogy ezen szünetek megálla­pítását egyházi főhatóságaiktól lehetőleg arra az időpontra kérjék, amikor a róm. katholikus ifjúság hasonló célú lelki gyakorlatait tartja. 76. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság indítványára az egyetemes közgyűlés tudomásul veszi az iskolák 1927—28. iskolai évi állapotáról szóló jelentést és elrendeli annak e jegyzőkönyv függelékébe való fel vételét. 77. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság indítványára az egyetemes közgyűlés helyeslőleg tudomásul veszi az 1927/28. egyházi közigazgatási év folyamán eszközölt iskolai könyv-engedélyezésekről szóló jelen­tést és elrendeli ezen engedélyezett könyvek jegyzékének e jegyzőkönyv függelé­kében leendő kinyomatását. 78. (Sz.) Az egyetemes tanügyi bizottság indítványára az egyetemes közgyűlés tudomásul veszi, hogy az evangélikus középfokú iskolák tanárai gyermekeinek neveltetési alapja egy év alatt 6942 pengő 64 fillérre emelkedett. Sajnálattal állapítja meg, hogy a polgári és középfokú iskolák egy része nem küldte be a tanulóktól beszedett, illetőleg beszedni rendelt járulékokat. Felkéri a püspököket, utasítsák ezen iskolák igazgatóit, hogy a hátralékokat sze­mélyes felelősség terhe alatt szolgáltassák be. 79. (Sz.) Az egyházkerületek vonatkozó előterjesztései kapcsán, a tanügyi bizott­ság javaslatára az egyetemes közgyűlés felhívja az iskolafenntartó gyülekezeteket: ahol a viszonyok engedik, állítsák fel a nyolcosztályos elemi iskolát és ideiglenes tan­tervül alkalmazzák az Evangélikus Népiskolában megjelent tantervet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom