Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1928. november 16
44 98 - 103. 98. (Sz.) A bányai egyházkerület püspökének felterjesztése kapcsán, a tanügyi bizottság indítványára az egyetemes közgyűlés felhívja az iskolafenntartó hatóságokat, hogy az illetékes bizottságok, igazgatótanácsok ülését be nem várva, elnökségük útján vegyék ki új tanítóiktól, tanáraiktól hivatalbalépésük első két hetében a hivatalos esküt. 99. (Sz.) Tárgyaltatik a dunántúli egyházkerületnek az általa leventeügyben ész lelt sérelemre vonatkozó felterjesztése. A tanügyi bizottság indítványa alapján az egyetemes közgyűlés utalással a tavalyi egyet, közgyűlési jegyzőkönyv 69. pontjában hivatkozott vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendeletekre, utasítja az érdekelt egyházi hatóságokat, hogy sérelmes esetekben forduljanak a miniszteri rendeletekre való hivatkozással az illető leventeügyi helvi közegek ellen panasszal a leventeügyben illetékes felsőbb fórumhoz. Ha ez a lépésük sikertelen maradna, jelentsék az esetet egyházkerületük püspökének, aki az ügyben a miniszternél eljár. 100. (Sz.) A Luther-Társaság felterjesztése kapcsán a tanügyi bizottság bejelenti, hogy a társaság az ismeretes tankönyvügy folytán szenvedett károsodásáért kárpótlásul tankönyvárusítási monopóliumot kér iskoláinkban. A tanügyi bizottság ezt kivihetetlennek minősíti, egyrészt, mert törvénybe ütközik, másrészt, mivel jóravaló, egyházi jellegű, továbbá hitrokon könyvkereskedéseket, illetőleg könyvkereskedőket károsítana, végül, miután a tankönyvek olcsóbbítását lehetetlenné tenné. A tanügyi bizottság indítványára az egyetemes közgyűlés elrendeli, hogy az egyházak és iskolák a LutherTársaság által az illetékes egyházi és iskolai hatóságokkal egyetértőleg megállapítandó és kiadandó anyakönyveket, naplókat, tanulmányi könyvecskéket és egyéb nyomtatványokat a nevezett társaságtól szerezzék be. Egyúttal a Luther-Társaság kiadásában megjelenő iskolai könyvek is az illetékes egyházi és iskolai hatóságok jóakaró figyelmébe és pártfogásába ajánltatnak. 101. (Sz.) Beterjesztetik az egyetemes egyház számadásait megvizsgáló bizottság által átvizsgált és a megfelelő záradékkal ellátott, az 1927. évről szóló egyetemes egyházi számadás és jelentés. Az egyetemes közgyűlés a jelentést tudomásul veszi, a felmentvényt a szokásos fenntartással megadja és a számadásnak a függelékben leendő kinyomatását elrendeli. 102. (Sz.) Beterjesztetik az egyetemes számvevőszék 1928 nov. 14-én megtartót! üléséről felvett jegyzőkönyv, amelynek kapcsán az egyetemes közgyűlés tudomásul veszi, hogy mind a négy egyházkerület számadása mind alakilag, mind számszerűleg helyes. Egyben a számvevőszék javaslata értelmében felhívja a kerületeket, hogy számadásaikra a jóváhagyó záradékot vezessék rá és hogy a devalváció folytán megsemmisült, kis alapítványok a számadásba egy tételben állíttassanak be, az egyes alapok külön nyilvántartása mellett. Ezen utóbbi határozat az egyetemes egyház kisebb alapíványaira is vonatkozik. 103. (Sz.) Az egyetemes főjegyző bemutatja a beérkezett különböző segélykérvényeket és pedig a Christlicher Hausfreund, továbbá a „Jöjjetek én hozzám" című egyházi lapok segély iránti kérvényét, az Országos Evangélikus Tanítóegyesület kérvényét a Révfülöpi Üdülőház részére segély utalványozása iránt, a theológiai fakultás dékánjának kérelmét, amelyben a theológusok tandíjsegélye, valamint a lakbér és élelmezési segélynek felemelését szorgalmazza, Kutas Kálmán szegedi lelkész kérelmét, a szegedi egyetemi hallgatók segélyezése érdekében és a Magyar Protestáns Diákszövetség segélykérvényét. Az egyetemes főjegyző a pénzügyi bizottság nevében bejelenti, hogy az összes kérelmek a jövő évi költségvetés összeállításánál vétettek figyelembe és mindenik célra bizonyos összeg beállíttatott a költségvetésbe. Az egyetemes közgyűlés a bejelentéseket és az intézkedéseket jóváhagyólag tudomásul veszi.