Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1928. november 16
36 59—63. nánlúli egyházkerületi pénztáros részére az 1929. évtől kezdődőleg évi 200 P tiszteletdíjat állapít meg, amelynek az egyetemes költségvetésbe leendő felvételét elhatározza. 60. (Sz.) A theológiai bizottság bemutatja a dunántúli egyházkerület felterjesztését, amelyben a theológiai fakultással kapcsolatban Sopronban felállítandó theológusotthon külső és belső berendezési keretei között javasolja megoldani külön szeminárium felállítása nélkül a gyakorlati lelkészképzés feladatait. A bizottság a gyakorlati szeminárium Budapesten való felállítása tárgyában hozott egyetemes közgyűlési határozat érvényben tartása mellett ideiglenesen, átmenetileg megoldhatónak tartja a theológiai hallgatók szemináriumszerű képzését a theológus-otthonnal kapcsolatban. Beható vita után az egyetemes közgyűlés a következő határozatokat hozza: a szeminárium felállítása és pedig elsősorban Budapesten leendő létesítésének kérdésével való újbóli beható foglalkozás és megfelelő tervezet kidolgozása céljából külön bizottságot küld ki, amelynek tagjai az egyetemes felügyelőn és az egyházkerületi elnökségeken kívül a theológiai fakultás dékánja, a theológusotthon felügyelőtanára, továbbá dr. Mikler Károly, a budapesti egyházmegye felügyelője és Kemény Lajos, a pesti magyar egyház igazgató-lelkésze; az egyetemes elnökséget felhatalmazza a közgyűlés, hogy a bizottság javaslata alapján, amennyiben lehetséges, a szemináriumnak esetleg már jövő évi szeptember hó l :ével leendő megnyitásáról gondoskodjék és ezt a theológiai fakultással az egyetemi tanulmányaikat elvégzett hallgatók értesítése céljából idejében tudassa. 61. (Sz.) Tárgyaltatik a bányai egyházkerület felterjesztése a tanítóknak és levitatanítóknak olyan továbbképzése érdekében, amely nekik megfelelő ismereteket és gyakorlati jártasságot adna a hivatalukkal járó lelkészi munka végzésére. A theológiai bizottság javaslata nyomán — az egyetemes közgyűlés is kívánatosnak és szükségesnek tartja, hogy a tanítóknak, de kiváltképen a levitatanítóknak a megfelelő ismeretekkel együtt meg legyen a gyakorlati jártasságuk is a hivatalukkal járó lelkészi funkciók végzésére, ennek folytán felkéri a püspököket, hogy közös megállapodással rendezzenek erre a célra póttanfolyamokat, amelyeknek alkalmas helyéül kínálkozik a létesítendő lelkészképző szeminárium, illetve annak felállításáig valamelyik tanítóképzőintézet. E póttanfolyamok munkájának biztossága és egyöntetűsége érdekében felkéri a közgyűlés a theológiai fakultási kart a póttanfolyamok munkáját irányító módszeres tervezet elkészítésére. 62. (Sz.) Tárgyaltatik dr. Mágócsy-Dietz Sándor indítványa alapján a theológiai bizottság által aziránt beterjesztett javaslat, hogy a tót és a német nyelv a theológiai fakultáson intenzívebben taníttassék, mert ezidőszerint a német nyelvtanulása ugyan mindenkire nézve kötelező, de a tót nyelv tanítása csak fakultatív. Tekintettel arra, hogy a tót nyelv tanítása közegyházi életszükségletet képez, az egyetemes közgyűlés megbízza a szeminárium kérdésének kidolgozására kiküldött albizottságot a kérdés tanulmányozásával és olyirányú javaslattétellel, mely szerint a tót nyelv ne a fakultás tanulmányi rendjén belül, hanem a szemináriumban, addig pedig, amíg ez felállítható, a theológus-otthon munkarendjének keretében taníttassék. 63. (Sz.) A Theol.-otthon-bizottság javaslatai nyomán az egyetemes közgyűlés 1. tudomásul veszi a Theol. Otthon felügyelőjének az 1927—28. tanévről szóló jelentését, melyet az Otthon felügyelője a bizottsági ülésen egész terjedelmében felolvasott, és Geduly Henrik püspök indítványára az Otthon felügyelőjének működéséért a maga részéről is köszönetet mond; 2. tudomásul veszi, hogy a fent hivatkozott jelentés szerint az egyetemes közgyűlés multévi idevonatkozó határozata értelmében a Theol. Otthon pénztárának a vezetésére Wojtech Vilmos egyházkerületi pénztáros kapott megbízást és, miután a pénztárt előzőleg Wojtech Vilmos pénztáros és Hanzmann Károly egyházkerületi főszámvevő átvizsgálták, a Theol. Otthon pénztára Wojtech Vilmosnak átadatott, egyúttal az ő jelentésük alapján dr. Deák János otthonfelügyelő-