Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1926. november 11

31 69. (Sz.) A tanügyi bizottság indítványára 69 az egyetemes gyűlés helyeslőleg veszi tudomásul, hogy a püspökök az elemi iskolákat a Luther-társaság könyveinek használására utasítják, feltéve, hogy azok az új tantervvel megegyeznek. Fenn van tartva e püspöki rendelkezésekben . az iskoláknak ama joga, hogy kérhetik más tankönyvek bevezethetését. Egyúttal felkéri az egyetemes gyűlés a Luther-társaságot, hogy a bevezetendő új tantervhez adjon ki megfelelő tankönyveket. 70. (Sz.) A tanügyi bizottság bemutatja a dunántúli egyházkerületnek felterjesz­tését, melyben ez a tanítói hiványokban megállapított készpénzfizetések pengőben való számítására kér rendelkezést, az egyetemes gyűlés utal e kérdésben a lelkészfizetéseknek átszámítása tekintetében a 7. d) pontban hozott határozatára. 71. (Sz.) A dunántúli egyházkerület felterjesztése és a tanügyi bizottság javas­lata alapján az egyetemes gyűlés felterjesztésben kéri a vallás- és közoktatási minisztert: 1) a mi tanítóinkat a fizetési osztályokban olyan módon vigye feljebb, mint az államiakat; 2) a vasúti kedvezményt a nyugdíjasokra és a családtagokra, valamint a nyugdíjasok családtagjaira is terjessze ki ; 3) általában mindeníajta kedvezményben a mi tanítóinkat és tanárainkat is éppúgy részeltesse, mint az államiakat. 72. (Sz.) Több egyházkelületi felterjesztés és a tanügyi bizottság indítványa alapján az egyetemes gyűlés felterjesztésben kéri a vallás- és közoktatási minisztert, tétesse törvényhozásilag községi teherré az iskolai nyugdíjjárulékot. Ez az ál­lamra és az adófizetőkre nem jelent megterheltetést, de az egyházak, megszabadulva e tehertől, jobban szolgálhatnák híveik lelki építését. Addig is, míg a reform meg nem történik, csökkentse a nyugdíjjárulékok terhét. 73. (Sz.) Több egyházkerületi felterjesztés és a tanügyi bizottság -indítványa alapján az egyetemes gyűlés felterjesztésben kéri a vallás-és közoktatásügyi minisztert : visszatérve a legrégibb hiványjegyzőkönyvekre, revidiálja a hiányokat s választassa el a tanítói, kántori és lévitai javadalmakat, felhívja a miniszter figyelmét arra, hogy hiványváltoztatási ügyek csak akkor vehetők érdemleges tárgyalás alá, ha azokhoz az iskolafenntartó illetékes egyházi felsőbb hatósága már hozzájárult s hogy a mi­nisztérium ez ügyekben nem rendelkezhetik, hanem az egyházi hatóság határoza­tához hozzájárulhat, vagy ezt a hozzájárulást megtagadhatja. Kéri egyúttal az egye­temes gyűlés a tandíjpótló segély valorizálását. 74. (Sz.) A dunántúli egyházkerület felterjesztése és a tanügyi bizottság indít­ványa alapján az egyetemes gyűlés a kerületek útján elrendeli, hogy az elemi iskolákban reggel Luther Márton reggeli imádságával kezdjék, délután pedig estéli imádságával végezzék a tanítást. Mindakét imádság Luther kis kátéjának függelékében található. 75. (Sz.) A dunántúli egyházkerület felterjesztése és a tanügyi bizottság indít­ványa alapján az egyetemes gyűlés a kerületek útján utasítja az iskolafenntartókat : Írassák meg minden fokú iskolák használatára egyházgyülekezetük rövid történetét, hogy ezt a tanítók az iskolában felhasználhassák az egyháztörténeti tanítás elevenebbé, vonzóbbá, közvetlenebbé tételére. y 76. (Sz.) A dánántúli egyházkerület felterjesztése és a tanügyi bizottság indít­ványa alapján az egyetemes gyűlés a kerületek útján utasítja a tanítókat, hogy különös gondot fordítsanak a helyesírás, szépírás és fogalmazás gyakorlására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom