Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1926. november 11

56 VII. Istentisztelet. Vasár- és ünnepnapokon az ifjak kötelesek egyházunk istentiszteletén résztvenni és évente egyszer az igazgató által kijelölt helyen és időben úrvacsorához járulni. VIII. Kedvezmények. A rendszeresített segélyek elnyeréséért csak oly tagok folyamodhatnak, kik példás magaviselet mellett tanulmányaikban jeles eredményt tudnak felmutatni. A ,XUlHER-OTTHON" házirendje. 1. §. A Luther-Otthonban a házirend alapelve, hogy lakói, mint az egyháznak, a hazának és a társadalomnak leendő munkás tagjai, a keresztyén szeretet és a vele együtt járó önfegyelmezés szellemében a testvéri közösség, a tiszta erkölcs ápolása, a tudományos előkészületekben való ernyedetlen szorgalom, a lelkűknek evangéliumi műve­lése által már itt is bizonyságot tegyenek arról, hogy jövő hivatásuk tudatával bírnak. 2. §. Az intézet lakói közvetlenül az intézet igazgatójának felügyelete alatt állanak, ennélfogva rendelkezéseit köteles tisztelettel fogadják. 3. §. A Luther-Otthon tagjai kötelesek tanulmányaikat lelkiismeretes pontossággal végezni, az előadások látogatását, a kollokviumok, a vizsgák eredményét az órarend és az index felmutatásával az igazgatónál félévenként igazolni. Egyetemi tanulmányaikon kívül való oktatásban (vívás, tánc, idegen nyelvek, zene, stb.) csak akkor vehetnek részt, ha azáltal a rendes étkezésnél való pontos megjelenésben gátolva nincsenek. A kollegiális együttérzés megköveteli, hogy az intézet lakói egymással megismer­kedjenek és egymással szémben figyelmesek, udvariasak, elnézők legyenek. Az intézet, mint már neve mutatja, nem tekinthető egyszerű penziónak (szállásnak), hanem evangélikus családi otthonnak; ehhez képest mindenki úgy viselkedjék, hogy társainak terhére ne legyen, alkalmatlanságot elő ne idézzen, bosszúságot ne okozzon. Napközben, de főleg vacsora után oly csendnek kell lenni, hogy tanulmányaiban senki ne zavartassék, ezért az összes helyiségekben, mint a folyosókon és a lépcsőházban is lárma, fütyülés, éneklés, ajtók csapkodása a legszigorúbban tilos. Egymás látogatása esti 10 óra után nincs megengedve. Tapintat, jó modor és illemtudás minden intelligens ifjútól elválaszthatatlan. Egymásközt felmerülő személyes ügyek elintézésére elsősorban az igazgató illetékes. Igazgatójuk iránt legyenek feltétlen bizalommal, bárminő bajukban segítségre mindig kész, atyai jóbarátot fognak benne találni. Mindennemű önbíráskodás szigorúan tilos. 4. §. A Luther-Otthon, mint evangelikus intézet, kötelezi tagjait, hogy vasár- és ünnepnapokon saját egyházuk istentiszteletén résztvegyenek és évente egyszer úrvacso­rához járuljanak. 5. Az intézeti könyvtárt, az igazgató ellenőrzése mellett, kizárólag az Otthon lakói használhatják, a könyveket az Otthonból kivinni nem szabad. A társalgóban az ifjak a tekeasztalt, sakkjátékot és dominót a kijelölt időben díj­talanul használhatják. Az intézetnek nagyobbára tudományos munkákból álló könyvtárát az ifjak magában az intézetben az igazgató ellenőrzése mellett használhatják. A könyvtár és a zongora használati díját a választmány időről időre állapítja meg. A kártyázás, vagy bármilyen szerencsejáték (hazárdjáték) tilos. 6. §. A felkelés ideje télen-nyáron hét óra. A takarításra kijelölt időben — délelőtt 8 —12-ig — a takarítást végző személy­zetet munkájában akadályozni, feltartóztatni nem szabad. Az ilyenkor otthónlevőknek tartózkodási helyül a tanulóterem és a társalgóhelyiségek szolgálnak, amelyek reggel 8-tól este 10-ig a lakók rendelkezésére állanak. Reggelit xj 4S— :y 48-ig, ebédet V 42-kor, vacsorái 8 órakor szolgálnak fel. Minden étkezést rövid fohász előz meg és rekeszt be. Ezeken az étkezéseken mindenki pontosan köteles megjelenni. Akik a megjele­nésben esetleg akadályozva vannak, azt az igazgatónak előzetesen bejelentik. A kijelölt időn kívül, vagy elkésés esetében csakis igazgatói engedéllyel lehet étkezni. Aki az étkezésről elkésik, ebédet, vacsorát kérhet, lehetőleg kap is, de nem követelhet. A konyha az igazgató, illetőleg a gondnok rendelete nélkül semmit sem szolgáltat ki. Akinek egészségi állapota megkívánja, az intézeti orvos javaslatára, az igazgató rende­letére külön ételeket kaphat. A konyhába belépni tilos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom