Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1925. október 22

29 h) Felhívja az egyházkerületek figyelmét a vallás- és közokt. miniszter 66—73. 59,307. számú rendeletére, melyben az iskolafenntartókat kéli, adják meg a tan­személyzetnek a ,.genfi előleg" reájuk eső részét, ugyanerre maga is hathatósan kéri az iskolafenntartókat. i) Kéri a vallás- és közokt. minisztertől a megszégyenítően kevés hitoktatói óradíj méltányos fölemelését s a fuvardíj megtérítését. Az óradíj csekély voltára jellemző adatként felemlíti, hogy a cinkotai állami tanítónőképzőnél heti egy óráért egész évre 12 aranykoronát kapott az evangelikus hittant tanító lelkész. 67. (Sz.) A tavalyi jegyzőkönyv 68. pontja kapcsán jelenti a tanügyi bizottság, hogy a jóltevők hálaünnepe megtartatott a középiskolákban és a Veress Pálné intézetben. Tudomásul szolgál. 68. (Sz.) A tavalyi jegyzőkönyv 72. pontja alapján bemutatja a tanügyi bizottság a cserkészetről, testnevelésről és a Levente-egyesületekről beérkezett jelentéseket. Az egyetemes gyűlés a lelkészeket, tanítókat és iskolafenntartókat felhívja a cserkészet és a Levente-egyesületek ügyének felkarolására, egyúttal elrendeli, hogy ezután csak a középfokú iskolák küldjenek ily jelentéseket. 69. (Sz.) A tavalyi jegyzőkönyv 73. pontja kapcsán bemutatja a tanügyi bizottság a vallás- és közokt. miniszter 115,103. szám alatt kelt válaszát, melyben megengedi, hogy a reálgimnáziumokban a görög nyelv, mint rendkívüli tárgy, taníttassék. Indítványozza továbbá a bányai egyházkerület fölterjesztése alapján, hogy ajánlja a reálgimnáziumok fenn­tartóinak, hogy mindenik ilyen típusú iskolánál gondoskodjanak a görög nyelvre képesí­tett tanár alkalmazásáról. Indítványozza végül : hívja fel az iskolák igazgatóit, figyel­meztessék tanulóikat, hogy, aki lelkészi pályára kíván lépni, tanuljon latinul és görögül. Az egyetemes gyűlés felhívja a reálgimnáziumok fenntartóit, hogy görög szakos tanárt is alkalmazzanak, a görög nyelvnek, mint rendkívüli tárgynak, tanítá­sáról gondoskodjanak s figyelmeztessék a lelkészi pályát választani készülő ifjakat arra, hogy tanuljanak latinul és görögül. 70. (Sz.) A mult évi jegyzőkönyv 77. pontja kapcsán a tanügyi bizottság indít­ványára az egyetemes gyűlés megbízza Bartos Pál bányakerületi és Hanzmann Károly dunántúli népiskolai előadókat, vessék össze a két statisztikai táblázatot, a dunántúlit és a Bartos-félét s szerkesszenek egy táblázatot, ezt mutassák be a tanügyi bizottság tavaszi ülésén. A tanügyi bizottság elnöke felhatalmaztatik e táblázatoknak 3000 példányban való kinyomatására. 71. (Sz.) A mult évi jegyzőkönyv 78-ik pontja alapján bemutatja a tanügyi bizottság az új elemi iskolai állami tantervet. Az egyetemes gyűlés felkéri az egyházmegyei, kerületi és az országos evangelikus tanítóegyesületeket, foglalják össze az új tantervre vonatkozó észre­vételeiket s küldjék be az illetékes egyházi hatóságok útján az egyetemes tanügyi bizottság elnökéhez, hogy az új egyházi tanterv előkészítését ezek alapján meg­indíthassa. 72. (Sz.) A tavalyi jegyzőkönyv 80-ik pontjával kapcsolatosan bemutatja a tanügyi bizottság a v. és k. miniszter 21.136. sz. válaszát s ennek, valamint a bányai kerület jelentésének alapján jelenti, hogy a „rákospalotai sérelem" orvosoltatott, nevezetesen ott tisztán evangelikus jellegű állami iskola állíttatott fel. Tudomásul szolgál. 73. (Sz.) A tavalyi jegyzőkönyv 83-ik pontja alapján bemutatja a tanügyi bizottság az elemi iskolában kötelező énekek sorrendjét, melyet Kárpáthy Sándor soproni tanítóképző tanár készített. Az egyetemes gyűlés felkéri Krug Lajost, a soproni Evangélikus Néptanító szerkesztőjét, közölje e munkálatot folyóiratában s az egyetemes egyház költségére különlenyomatban bocsásson rendelkezésére 1500 példányt az egyetemes felügyelő­nek az egyházak, tanítók, vallástanárok között való kiosztás végett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom