Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1924. október 16

38 120-125. 120. (Sz.) A pénzügyi bizottság beterjeszti a kerületek kérelmét, hogy az állam­segélyek méltányosabban osztassanak szét. Az egyet, közgyűlés a f. év második felében kapott nagyobbösszegű állam­segélyből a négy kerület részére egyenként tízmillió korona segélyt utalványoz. 121. (Sz.) A-pénzügyi bizottság beterjeszti az 1925. évre szóló költségelőirányzatot, » melyet az egyet, közgyűlés elfogad, megállapít és a függelékben való kinyomatását elrendeli. 122. (Sz.) Egyet, főjegyző bejelenti, hogy néhai Thébusz János, volt zólyomi evang. lelkész emlékére gyermekei, dr. Thébusz Béla, dr. Thébusz Aladár és dr. Thébusz Zoltán kétmillió koronás adományt bocsátottak az egyet, egyház rendelkezésére azzal, hogy az egy, az egyházi kultúra szolgálatában álló intézményre fordíttassék. Az egyet, közgyűlés hálás köszönetet mond az adományozóknak és azon feltevésben, hogy néhai Thébusz János emlékének legjobban megfelel, ha az adomány egy szegény theologus tandíjának fedezésére fordíttatik, a nyert felhatalmazás alapján az adományt ezen célra fordítani határozza és a Theol. Otthon felügyelőjének kiutalja. 123. (Sz.) A püspökök által beterjesztett jelentések szerint az elmúlt 1923/24. egy­házi közigazgatási évben lelkészi szolgálatra a következő jelöltek avattattak fel : I. a bányai egyházkerületben : Fürst Ervin, Korim Kálmán, Tomcsányi László, Glatz József és Kiss Benő, mind Budapestre; II. a dunáninneni egyházkerületben : Pohánka Ödön püspöki segédlelkésznek Sámson­házára, Csővári Dezső Kétbodonyba; III. a dunántúli kerületben : Kiss Ferenc és Kovács Károly Zoltán. A jelentések tudomásul szolgálnak. 124. (Sz.) Olvastatott az evangelikus egyetemes egyház tulajdonát képező Üllői-út 24., Szentkirályi-u. 51. sz. házak 1924. évi kezelésére vonatkozó jelentés. A béreket a 3333/924. M. E. sz. kormányrendelet alapján f. évi május 1-től kezdődő­leg negyedévi fokozatokban ismét felemeltem, illetve felemelem. Ennek folytán most már sikerült — a házakon eszközölt alaposabb renoválások mellett is — némi jövedelemre szert tenni. A renoválások egyelőre a tetőzet rendbehozására, néhány kőművesmunkára, víz­és villanyvezetéki alaposabb reparációkra s a bádogfedeleknek, csatornáknak jelenleg folya­matban levő kijavítására szorítkoztak. Remélem azonban, hogy tavasszal egyéb munkála­tokra, így pl. a Szentkirályi-uccai lépcsőház tatarozására, valamint az imaházi ablakok átfestésére is jut majd pénz. Minthogy az egyetemes felügyelő úr Őméltósága felszólított, hogy az eredetileg 600 aranykoronában megállapított, de utóbb 1200, majd 6000 papírkoronára csökkent s évek óta változatlanul maradt évi tiszteletdíjam felemelése iránt javaslatot terjesszek elő, — tisztelettel véleményezem, hogy e tekintetben leghelyesebb volna alapul venni a fentemlített kormányrendeletnek a lakbérek fokozatos emelését szabályozó rendelkezését (IV. rész (1.) I. pont). Eszerint a honoráriumnak f, évi májusi részlete a negyedévi 150 aránykoronának 7%-ra (168,000 K), az augusztusi részlet annak 10%-ra (255,000 K) stb. emeltetnék; s így a honorárium is — miként a lakásbérek — az 1926. évi májusi negyedben érné el az aranyparitás 50%-át. Ugyanezen számítás volna alkalmazandó a házmesternek járó, eredetileg 800 arany­koronában megszabott s jelenleg 12,000 papírkoronára csökkent fizetésnek felemelésére is. Végül jelentem, hogy a bérek ezidén is befolytak; hátralék nincs. Az egyet, közgyűlés a jelentést tudomásul veszi és mind a gondnoknak tiszteletdíját, mind a házfelügyelőnek fizetését a békebeli aranykoronaösszeg oly százalékában állapítja meg f. évi május 1-től kezdődőleg, amily százalékot a lakás­rendelet a lakbérek tekintetében megállapít. 125. (Sz.) Kiss István dunáninneni püspök beterjeszti jelentését a Zpevnik-alapról. A megszállás következtében a Zpevnik-bizottság is csonka lett s működését mindeddig nem folytatta. A bizottság nagynevű elnöke D. Baltik Frigyes püspök és kiváló alelnöke s pénztárosa Raab Károly elhúnytak, a bizottsági tagok nagy részével az összeköttetés teljesen megszakadt. Mint néh. D. Baltik Frigyes püspök utóda, érintkezésbe léptem Hornyánszky Viktor kiadó céggel s a folyó évi április hó 10-én hozzám intézett leveléből megtudtam a következőket;

Next

/
Oldalképek
Tartalom