Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1924. október 16

20 -38. 31. (Sz.) Tárgyaltatik a bükki ev. egyházközség fellebbezése a dunántúli egyház­kerület azon határozata ellen, mellyel kimondta, hogy a bükki ev. híveknek a csepregi határban levő ingatlanai csakis a csepregi fiókegyház javára róhatók meg egyházi adóval. Az egyet, közgyűlés a határozatot, mely az E. A. 256. §-ának megfelel, helybenhagyja. 32. (Sz.) Tárgyaltatik Tiszaföldvár fellebbezése a bányai egyházkerület f. évi közgyűlé­sének 13. jkönyvi pont alatti határozata ellen, mely az egyházközségnek 1923. évi június 24-én hozott ama határozatát erősíti meg, mely kimondotta, hogy a megüresedett második tanítói állás férfitanerővel töltendő be. Tekintve, hogy az egyházközség fellebbezése kapcsán bemutatja az 1924. évi október 5-én tartott közgyűlésében hozott amaz újabb határo­zatát, hogy a megüresedett második tanítói állást újból női tanerővel kívánja betölteni, — az egyetemes közgyűlés az eddigi eljárást tárgytalannak tekinti és kimondja, hogy jogerőre emelkedése esetén az 1924 október 5-én hozott ezirányú határozat lesz érvényes, mert az E. A. 21. §. értelmében egy későbbi közgyűlés jogosult eg} r korábbi határozatot szabályszerű új határozattal módosítani. 33. (Sz.) Tárgyaltatik Fedák Jánosné és Majba Vilmos fellebbezése a bányai egyház­kerület 46. jkönyvi pont alatti határozata ellen, mely az egyházmegyei határozat ellen beadott fellebbezést elkésés okából visszautasította. Miután a megtámadott kerületi hatá­rozat nincs az iratokhoz csatolva, de az iratokból az sem tűnik ki, hogy a nehezménye­zett egyházmegyei határozat miért és mikor lett a fellebbezőknek kézbesítve, — az egyetemes közgyűlés az iratokat pótlás végett visszaadja. 34. (Sz.) Tárgyaltatik Sass Béla fellebbezése a pesti magyar egyház zárszámadása és adóz (ása tárgyában. Tekintettel arra, hogy adóügyek elbírálása az E. A. szerint a számvevő­székek hatáskörébe tartozik, az egyet, közgyűlés az iratokat a budapesti egyház­megye számvevőszékéhez teszi le. 35. (Sz.) Tárgyaltatik Orosháza egyházközség fellebbezése a bányai egyházkerü­letnek 45. jkönyvi pont alatti, az egyházmegye határozatát helybenhagyó határozata ellen, melyben kimondatott, hogy az egyházközségnek a politikai községben való képviselteté­sére az E. A. 58. §. értelmében az elnökség van hivatva. Az egyet, közgyűlés a kerület határozatát indokainál fogva helybenhagyja. 3C>. (Sz.) Tárgyaltatik Orosháza egyházközség fellebbezése a bányai egyházkerület 43. jkönyvi pont alatt hozott határozatának a tanítói szabályrendeletre vonatkozó része ellen. Az egyetemes közgyűlés a kerületi határozatot helybenhagyja, mert az egy­házkerületnek, mint felsőbb hatóságnak, joga van felügyeleti jogánál fogva az egy­házközségek által alkotott szabályrendeletek felülvizsgálására és megfelelő módosí­tások elrendelésére. 37. (Sz.) Tárgyaltatnak Szentetornya egyházközség határrendezési ügyében a bányai kerület 44. jkönyvi pont alatti határozata ellen Gádoros és Orosháza egyházközségek által beadott fellebbezések. Az egyet, közgyűlés a kerület határozatát indokainál fogva helybenhagyja, mert abban a magasabb egyházi közérdeket tartja szem előtt és az az E. A. intéz­kedéseinek megfelel ; egyben azonban a közgyűlés megütközésének ad kifejezést az Orosháza egyházközség fellebbezésében foglalt azon szokatlan kijelentés felett, hogy ily parányi kérdés kedvezőtlen elintézése esetére kész volna ősei hitét feláldozni. 38. (Sz.) Tárgyaltatik Nagy Lajos volt gyúrói lelkész panasza az egyházi bíróságok állítólagos szabálytalan eljárása és elszámolási kérdések állítólagos helytelen elintézése miatt. Az egyet, közgyűlés a panaszt elutasítja, mert az egyházi bíróságok vélt hibái csak az E. Á.-ban előírt jogorvoslatok útján orvosolhatók, a lelkész és egyház között felmerült vitás anyagi kérdések pedig az E. A. 329. § c. pontja szerint egy­házi törvénykezési útra tartoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom