Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1924. október 16
25 az egyetemes gyűlés kimondja, hogy . 50—57. 1. a nyolcosztályú elemi iskola megvalósítását — habár az ma még az anyagi erők elégtelensége és a földmívesszülők jórészének előrelátható vonakodása miatt kötelezőleg el nem rendelhető — üdvösnek és rövid időn belül megvalósítandónak tartja. 2. erről a kultuszminiszterhez előterjesztést tesz s felkéri : készíttesse el a nyolcosztályú elemi iskola tantervét, de utasítja egyúttal a tanügyi bizottságot, hogy szintén készíttessen ily tantervet. 51. A multévi jegyzőkönyv 53. pontja kapcsán a tanügyi bizottság javaslatára az egyetemes gyűlés megállapítja, hogy a szülői értekezletek megtartása a helyi viszonyok szerint egyik középiskolában célravezetőnek, a másikban céltalannak bizonyult. Ezek megtartását az egyes iskolákra bízza, de mindenesetre elvárja, hogy az iskolák módot adjanak a szülőknek a tanárokkal minél gyakoribb érintkezésre. 52. A multévi jegyzőkönyv 53. pontja kapcsán a tanügyi bizottság jelentése és indítványa alapján az egyetemes gyűlés örömmel állapítja meg, hogy a cserkészet valamennyi fiúi középiskolánkban örvendetesen fejlődik, úgyhogy fiaink egy része, Vidovszky Kálmán csabai vallástanár — cserkészparancsnok kíséretében a kopenhágai diadalmas táborozásban is résztvett. Kívánatos, hogy a cserkészet a leányközépiskolákban is meghonosíttassék és hogy a vallástanárok és lelkészek — e valláserkölcsi szempontból fontos ifjúsági munkában — résztvegyenek. 53. A multévi jegyzőkönyv 54. pontja kapcsán a tanügyi bizottság indítványára az egyetemes gyűlés az egyházkerületeket figyelmezteti, hogy a kultuszminiszter 66,133. sz. rendeletével magának tartotta fenn az elemi iskolai tízhavi szorgalmi időnek esetről esetre a vármegyei közigazgatási bizottság véleménye alapján való megszakítását, illetve megrövidítését. 54. A multévi jegyzőkönyv 55. pontja kapcsán a tanügyi bizottság jelentése alapján az egyetemes gyűlés örvendetesen veszi tudomásul, hogy utasítása szerint járnak el a középiskolák s ennek folytán a leánymagántanulók száma egy év alatt 102-ről 84-re csökkent és hogy ezek többsége evangélikus. 55. A multévi jegyzőkönyv 59. pontja kapcsán bemutatja a tanügyi bizottság 1. a kultuszminiszter 142,141. sz. leiratát, melyben jelzi, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértve nem számítja le (a stólát kivéve) a kántori javadalmat a tanítóiból ; 2. a dunáninneni kerületnek a kántori és tanítói állások, illetve javadalmak kettéválasztására vonatkozó előterjesztését; 3. a dunáninneni püspöknek e tárgyban a miniszterhez való előterjesztését; 4. a dunántúli kerület hasonló előterjesztését az egyetemes gyűléshez, melyben egyúttal új javadalmi jegyzőkönyvek felvételét sürgeti ; 5. e tárgyakban az egyetemes felügyelőnek a miniszterhez való felterjesztéseit. Tekintve, hogy ezirányban a közgyűlés már határozott, a döntés tudomásul szolgál. 56. A multévi jegyzőkönyv 62. pontja kapcsán a tanügyi bizottság indítványára . az egyetemes gyűlés megbízza az egyetemes egyházi főtitkárt, hogy a most már együtt lévő adatok alapján állítsa össze a hősi halott tanítók és tanárok névsorát. 57. A multévi jegyzőkönyv 63. pontja kapcsán bemutatja a tanügyi bizottság 1. a kultuszminiszter 72.514. sz. leiratát, melyben jelzi, hogy új önálló hitoktatói állások szervezéséhez nem járul díjazással. Az állás megüresedése esetén csak az 5222. sz. rendeletnek megfelelő teljes tanulói létszám mellett díjazza az új hitoktatót. Ha ily állás megüresül, másutt csak a teljes létszám mellett és csak az illető felekezet részére szervezett állást díjaz. Kívánja -— konkrét panaszok folytán — hogy a parochuslelkész ne vonja el a hitoktatót lelkészi teendőkkel órái megtartásától. Hasonló esetek maguk után vonhatják az állami díjazás megvonását; 2. a dunáninneni kerület indítványát, mely az eddiginél kevesebb tanulói' létszám mellett kívánja önálló hitoktatói állások szervezését és a hitoktatóknak a VI—VII. fizetési osztályokba való előlépését; 3. a dunántúli püspöknek a hitoktatóknak fizetési [sérelmére vonatkozó előterjesztését, melyben jelzi, hogy ezek a IX. fizetési osztálynak megfelelő javadalmat sem kapják meg teljesen.