Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1924. október 16
18 14—21. Az egyet, közgyűlés örvendetes tudomásul veszi ezen egylet megalakulását és azt a gyülekezetek figyelmébe ajánlja; a diakonissza-ügy továbbfejlesztése érdekében pedig a mult évi jegyzőkönyv 21. pontja alatt az elnökségnek adott felhatalmazást megújítja. 15. (Sz.) A Luther-Szövetség működéséről elnöke, dr. báró Kaas Albert, tesz szóbeli jelentést; egyben egyet, főjegyző bejelenti, hogy a mult évi közgyűlés által engedélyezett hitelt a szövetség visszafizette. Az egyet, közgyűlés örömének ad kifejezést a szövetség a kezdet nehézségei következtében hosszabb, de mégis fellendülő fejlődése felett és feljogosítja az elnökséget, hogy azt a szükség és lehetőség korlátai között továbbra is támogassa és segélyezze. 16. (Sz.) A földbirtokreform kérdésénél, utalással az elnöki jelentésben foglaltakra is, olvastatnak az egyes kerületek felterjesztései, melyekben különböző intézkedéseknek a kormánynál leendő kieszközlését szorgalmazzák, többek közt, hogy oly egyházközségek, melyeknek helyben nem lehet földet juttatni, esetleg cumulative kapják meg a földet egy más községben, — hogy felsőbb egyházi közületeink az intézmények fenntartására is részeltessenek földbirtokban, — hogy az előleges költségek kisebb összegben állapíttassanak meg, hogy a földek az egyház kulturális és nemzetépítő munkájára való tekintettel az 1848 : XX. t.-c. alapján juttattassanak az egyháznak és hogy legalább oly mértékben és arányban részesíttessék egyházunk földben, amily mértékben és arányban más keresztyén egyházak részesülnek. Az egyetemes közgyűlés, figyelemmel a már korábban tett felterjesztésekre, elhatározza, hogy a kormányt felterjesztésben megkeresi olyirányú intézkedések megtételére, hogy földet igénylő egyházainkkal szemben az előleges költségek lehető alacsony összegben állapíttassanak meg, hogy több egyház esetleg cumulative egy tagban kaphassa ki a földet és hogy egyházunk és felsőbb egyházi közületeink és intézményeink a földeket, figyelemmel az 1848: XX. t.-c. szellemére, lehetőleg leszállított ellenszolgáltatás ellenében kapják. 17. (Sz.) A mult évi jegyzőkönyv 24. pontja kapcsán olvastatik a báró Baldácsyalapítvány igazgatóságának válasza mult évi megkeresésünkre és a tiszai egyházkerületnek újabb indítványa az alapítvány kezelése tárgyában. Az egyetemes közgyűlés az alapítvány igazgatóságának értesítését tudomásul veszi és a tiszai egyházkerület felterjesztésében foglalt kívánságok mérlegelése céljából azt az alapítvány igazgatóságához átteszi. IS. (Sz.) Olvastatik a bányai egyházkerület felterjesztése a medgyesegyházai hetivásárnak és általában mindennemű országos vagy hetivásárnak hétköznapra való áttétele tárgyában. Az egyet, közgyűlés az indítványt helyeslőleg fogadván, újból elhatározza, hogy e tárgyban felterjesztést intéz a kormányhoz. 19. (Sz.) Olvastatik a bányai egyházkerület idei, 14-ik pont alatti határozata, melyben a lelkészi hiványok visszásságának megszüntetése érdekében azok átvizsgálására egy bizottságot küld ki azzal, hogy a méltánytalanságok és igaztalanságok megszüntetése iránt tegyen javaslatot. Az egyet, közgyűlés a bányai egyházkerületnek ezen határozatából kitetsző intenciót helyesli és felhívja arra a többi kerület figyelmét egyöntetű eljárás céljából. 20. (Sz.) Olvastatik a dunáninneni egyházkerület idei 37. jegyzőkönyvi pont alatti határozata, melyben a lelkészi és kántortanítói készpénzjárandóságok valorizálását kéri. Az egyet, közgyűlés kívánatosnak és szükségesnek tartja, hogy a lelkészi és kántortanítói készpénzilletmények valorizáltassanak és felhívja az egyházakat, hogy azt minél előbb tehetségük szerint megtegyék. 21. (Sz.) Olvastatik a dunáninneni egyházkerület f. évi közgyűlésének 78. jkvi pont alatti határozata, melyben az igehirdetés terén megnyilvánuló szabadosság kiküszöbölése érdekében kimondja, hogy igehirdetéssel és írásmagyarázattal csak arra szabályszerűen képesített egyének foglalkozhatnak és megkeresést intéz az egyet, közgyűléshez, hogy ezt a maga részéről is erősítse meg és állapítsa meg, hogy a magyar szent korona területén csak oly egyének jelölhetők lelkészi állásokra, akik az E. A.-ban előírt theol. végzettséget igazolják.