Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1923. október 25
30 101-103. főtitkára, dr. Geissler Brúnó Erdélybe menet f. évi június 9—11-ikén Budapesten időzött, résztvett a fasori főgimn. jubiláris ünnepén s a Deák-téri iskola dísztermében tanulságos előadást tartott a németországi helyzetről és a Gusztáv Adolf-egylet munkásságáról. Erdélyből visszajövet június 17—21-én Sopronban, Szombathelyen, Ágfalván és Szentgotthárdon tartott előadásokat és megbeszéléseket az egyház vezetőférfiaival. Kilátásba helyezte, hogy a németországi Gusztáv Adolf-egylet, ha ez irányban megkerestetik, közbenjár az osztrák Oberkirchenratnál, hogy az ú. n. Burgenlandban lévő leánygyülekezeteinket magyar területen maradt anyaegyházaink lelkészei gondozhassák továbbra is. Minthogy azonban ezen kérdésben még bizonyos nehézségeket kell leküzdeni, a szóbanforgó közbenjárást egyelőre nem vettük igénybe. Az elmúlt évben a Gusztáv Adolf-egylet egyházaink segélyezésére 91,112 márkát szavazott meg, de Gyámintézetünk ezen segélyeket — tekintettel német testvéreink súlyos helyzetére - nem fogadta eh'sőt a maga részéről a tavasszal 100,000 K, most újabban több mint Va millió koronát küldött a németországi Gusztáv Adolf-egyletnek, amit látható örömmel fogadtak. Jelentjük továbbá, hogy a Bognár-féle alapítvány alapítólevelét a vagyonkezelőbizottság elkészítette s azt mai közgyűlésünk jóváhagyta. Gyámintézetünk céljaira az elmúlt évben a Soproni Nőegylet 500 K-t, Seiler H. 4000 K-t, Luthár Ádám vend lelkész 890 K-t adományoztak, Tschürtz Pál gazda pedig végrendeletében a soproni helyi gyámintézetnek egy szép szőlőbirtokot hagyományozott. A nagy szeretetadományt a soros tiszai egyházkerületből Sátoraljaújhely kapta. A Bognár-féle alapítvány jövedelméből Tokaj 2 millió, Szekszárd 800,000 K. Lapújtö 400,000 K, Egyházasdengeleg—Heréd 200,000 K, Keszthely 200,000 K és Mérges 50,000 K segélyben részesült, azonkívül 16 gyülekezet, illetve intézet, részesült kisebb-nagyobb segélyben. Az egyetemes közgyűlés a jelentést tudomásul veszi. 102. (Sz.) Beterjesztetett a Luther-Társaság működéséről szóló következő jelentés: A lefolyt éven a Luther-Társaság, mint az országnak valamennyi irodalmi és tudományos társasága, szinte reménytelen harcot folytatott a drágaság ellen, mely munkáját úgyszólva teljesen megbénította. Sem folyóiratát, az Ösvényt, sem sajtó alá teljesen elkészült füzeteit nem adhatta ki. Egyetlen kiadványa volt báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő székfoglaló beszéde, amelynek terjesztésében nagyobb gyülekezeteink elismerésreméltó buzgóságot fejtettek ki. Állami segély kieszközlése nem sikerült — nyilván az állam pénzügyeinek ziláltsága miatt. A Társaság működése két irányban jelentkezett figyelemreméltó eredménnyel. Az egyik fontos életműködése, hogy vallásos ünnepélyeket rendezett egyes gyülekezeteinkben, amelyeken nem csupán eszméink és igazságaink hirdetésével végzett áldásos munkát, hanem a közérdeklődést is felébresztette Társaságunk iránt s egyúttal szép anyagi eredményhez juttatta. Ez ünnepélyek közül kiváltképen kiemelkedett a két debreceni ünnepély, amelyeken báró Radvánszky Albert és Kapi Béla elnökök tartottak nagyhatású előadást. Közgyűlésünket Orosházán tartottuk jún. 3-án, a község és vidék nagy érdeklődése közben, ünnepi istentisztelettel és fényes sikerű vallásos ünnepéllyel kapcsolatban. Az ünnepi prédikátor Paulik János volt; a közgyűlésen és ünnepen báró Radvánszky Albert, Kapi Béla, Ferenczi Zoltán beszéltek. A közgyűlésen a kultuszminiszter is képviseltette magát. Az orosházi gyűlés hatása alatt, részben más buzdító jelenségek következtében a tagok száma közel 300-al szaporodott. E tekintetben főleg Orosháza, Szarvas és Szeged gyülekezeteinek buzgóságát kell kiemelnünk. Mivel báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelővé választatván, elnöki tisztéről lemondott, a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel dr. Pékár Gyulát, irodalmi életünk egyik vezéremberét, választotta elnökké, aki a választást elfogadta és programmját a jövő évi- közgyűlésen fogja kifejteni. A 'Luther-könyvtár és Múzeum anyaga örvendetesen gyarapszik ; e gyarapodás bizonyára újabb lendületet nyer,- mihelyt állandó helyiségünket elfoglalhatjuk. Ujabban a Pestmegyei esperesség és a Perlaky-család adta át könyvtárát a Luther-könyvtár- és Múzeumnak. Két év alatt a Luther-Társaság vagyona kétszeresére emelkedett ugyan, de a nagy feladatokhoz és az egyre emelkedő drágasághoz képest ez elenyésző csekélység. Sem könyvkereskedésünk, sem a kiadói tevékenység nem virágozhatik fel nagyobb forgótőke nélkül. E -forgótőkét nem a közegyháztól várjuk, amely szintén elviselhetetlen terheket hordoz, hanem az evang. társadalomtól, annak élő hitétől és áldozatkészségétől. Kérjük a mélyen tisztelt egyetemes közgyűlést, hívja fel az egyházegyetem tagjait s ä híveket a Luther-Társaság, továbbá a Luther-könyvtár és Múzeum hathatós támogatására. " ' ^ Az egyetemes közgyűlés a jelentést tudomásul veszi és felhívja az egyház összes híveit, hogy a Luther-Társaságot, a Luther-könyvtárt és Múzeumot hathatósan támogassák. 103. (Sz.) A magyarhoni Ág. Hitv. Evang. Misszióegyesület a következő jelentést terjeszti be :