Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1923. október 25

3 1. (Sz.) A deák-téri templomban dr. Csengődy Lajos által elmondott ima után, 1. a gyűlést báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő a következő nagyszabású beszéddel nyitotta meg: Méltóságos és Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés ! Csak félesztendő telt el azóta, hogy szerencsém volt beiktatásom alkalmából bővebben kifejthetni azokat az irányelveket, amelyek szerint egyetemes felügyelői tisztem munkáját elvégezni szándékozom. Azért méltóztassanak megengedni és ne minősítsék részemről e közgyűlés jelentősége lekicsinylésének, ha most, nem akarván ismétlésekkel igénybevenni szíves figyelmüket, csak az azóta aktuálissá vált problémákkal és kérdésekkel foglalkozom. Az emberiség évezredes történetének egész folyamán mindig vezető probléma volt a hit problémája. Tehát ez nem most vált aktuálissá. De talán nem volt még idő az emberiség történetében soha, amelyben a hit kérdése annyira létkérdéssé vált volna, mint ez a kor, amelynek szerencsétlen nemzedéke mi vagyunk. Ma a veszteségek korát éljük. Részben már veszendőbe ment, részben veszni indult minden, ami érték volt e nemzedék számára, és amin szíve csüngött. Ez a materializmusba sülyedt nemzedék, emelynek ma a mindennapi, tagadhatatlanul nehéz megélhetés lehetőségének biztosításán felül is legfőbb gondja a meggazdagodás, jóllehet, a pénzértékek rohamos leromlását tapasztalva, jól tudhatja, hogy a földi kincs nem érték, mégis azt kergeti vakon, mert rajta csüng a szíve, és, ha birtokába jut, boldogtalanabb, mint nélküle volt. Félő, hogy a pénz értékének zuhanása ennek a materializmusba merült nemzedéknek a lelkét is magával rántja a végromlásba. Jézus mondja: „Ahol a ti kincsetek van, ott van a ti szívetek is". (Máté 6, 21.) Egyedül a hit az a mentöcsolnak, amely korunk hajótöröttéit e földi lét idejére s az örökkévalóságra a boldogság révpartjára átmentheti. Ebből folyik, hogy a hit terjesztése és ápolása nemcsak egyház-, de állam- és társadalomépítő munka is. Ebből pedig viszont az következik, hogy az államnak és társadalomnak önmagával szemben tartozó kötelessége az egyházat a hit terjesztésében és ápolásában minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni. Minthogy pedig az egyház egy, a katholica ecclesia, amint Pál apostol mondja: „Egy a test és egy a Lélek, egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindnyájunkban munkálkodik" (lásd Efezus 4, 4—6.), ha az egy egyháznak különböző egyházfelekezetei méltó sáfárai akarnak lenni ennek az egy hitnek, kell, hogy minden figyelmüket arra irányítsák és minden bennük rejlő sajátos energiát annak szolgálatába állítsanak, de ugyanakkor kell, hogy a másiknak ugyanazon munkáját is megbecsüljék és azt ugyanannak a munkának végzésében ne gyengítsék, hanem erősítsék. Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés, a hit ősrégi és mégis mindig problémájából ágaznak szét és abb.an futnak össze mindazon aktulális kérdések, amelyekről itt most megemlékezni kívánok. Az elsők között is a legelső az 1923-ik esztendő nagy egyháztörténelmi eseménye: a lutheránus világkonferencia, amelynek alkalmából a megnyitás napján mi is minden egyházközségünkben könyörgő és hálaadó istentiszteletet tartottunk. Mi más hozta ezt létre, ha nem a hit lét- és nemlétkérdésévé válása, amely a soha fide egyházát szükségszerűleg elsősorban kellett, hogy sorompóba állítsa, hogy a különböző nemzeti tagozataiban rejiő, sajátos, isteni erőket egyesítve, harcolja meg a hitnek szép harcát, a vallásellenes és a lutheri egyház ellen irányuló, több oldalról jövő támadásokkal szemben. Nem szándékom helyütt részletezésekbe bocsátkozni, mai közgyűlésünk folyamán alkalmunk lesz még ezen nagy egyháztörténelmi eseményről bővebben hallani, de lehetetlen itt, ezen a helyen, meg nem emlékeznem róla. Amidőn ezt teszem, hálát adok a mindenható Istennek, akinek irgalmából ez az epochális esemény megtörténhetett, hogy a mi megcsonkított magyarhoni evangélikus egyházunknak is megengedte érni azt az áldásthozó örömöt, hogy, mint csonkatag is, amely letépett részei után fáj, sajog, így csonkán is, belekapcsolódhatott az egy testbe. Nem hallgathatom el abbeli hő kívánságomat, vajha annak az egy testnek,. Luther egyházának, vérkeringése át meg átjárná csonka tagját, a magyart is, melengetné és fokozottabb aktivitásra ösztönözné és képesítené a hit szolgálatában. Hogy magyarhoni egyházunknak a világkonferencián eddig is fontos szerep jutott, azért az érdem és elismerés elsősorban D. Raffay Sándor püspök úr Őméltóságát illeti, aki egyike volt azoknak, kik a világkonferencia gondolatát felvetették, megvalósulásának útját egyengették, kinek lelke a konferencia munkájának irányt szabott. Ez utóbbit főkép a világkonferencia alkalmából tartott hatalmas prédikációja által művelte. Munkájának méltó elismerése volt maga a tény, hogy az ünnepi prédikáció tartására őt kérték fel, nemkülönben, hogy a hetes elnöki tanácsba őt is beválasztották. A mi elismerésünk : egyházunk egyetemének őszinte hálája, amit nemcsak a világkonferenciával kapcsolatban, de általában a külföldi összeköttetések létesítésével és azok bölcs vezetésével is teljes mértékben kiérdemelt. í*