Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1918. szeptember 11
174. 7. alkotásra képtelenségünket, akkor is végigzúg Tertulliánnak az elerőtlenedett vallások felett ítélkező szava: „Kik vagytok? honnan jöttök? mit akartok?... A tegnapéi vagytok!" De ha munkával, eszmény megvalósításával, isteni karizmáink értékesítésével, egyházunk örökkévaló igazságainak megőrzésével s a változott időkben való érvényesítésével egyakarattal és egy szívvel dolgozunk, akkor mienk a jövendő. Elmaradhatnak mögöttünk kiélt eszmék, mint a világűr éjszakájába temetkező, kiégett csillagok, a tegnap vallásai fölött diadalmasan előretör a holnap vallása: az isteni kegyelem és szeretet, az emberi munka és méltóság, a lelkiismeret és emberjóság vallása: a Krisztus lelkének egyházunk lelkébe jegyzett örök bizonyságlevele. Erre a nagy munkára hivattál, Testvérem, indulj az Úr kegyelmének erejével. Légy az Úr kegyelme és hited által erős. Higyj, egyházunk s önmagad hivatásában s mindkettőbe vetett bizodalmadat erősítse az Úrba vetett bizodalom. „Ilyen nagy bizodalommal való dicsekedésünk a Krisztus által vagyon Isten előtt. Nem hogy alkalmatosak volnánk mi magunktól valaminek gondolására, úgymint magunktól, hanem, hogy alkalmatosak vagyunk, Istentől vagyon!" Ha pedig egykor visszaadod a lelkedbe írott megbízó levelet, a te megbízó Istenednek, legyen előtte kedves az az emberi válasz, mit arra földi életed reájegyzett. Egyházunk fejlődésében pedig maradjon meg minden időkben ama igazi bizonyságleveled, „mely nem téntával, hanem az élő Isten lelkével Íratott, nem kőtáblára, hanem az egyház szívébe." Ez a bizonyságlevél világítson át a mulandóságból az örökkévalóságba s hirdesse az Úr kegyelmének ember-munkában megnyilatkozó dicsőségét. Amen. A beszéd elhangzása után az egyetemes felügyelő az oltárhoz járulva letette a megállapított szöveg szerint a hivatali esküt, mire a beiktató püspök őt törvényesen megválasztott és beiktatott egyetemes egyházi és iskolai felügyelőnek nyilvánította. A Himnusz eléneklése után a gyűlés tagjai az ülésterembe visszatérvén, br. Prónay Dezső lelépő egyetemes felügyelő lelkes beszédet intézett az ekkép ünnepélyesen beiktatott egyetemes felügyelőhöz és üdvözölvén őt új hivatalában, átadta neki az elnöki széket és az egyetemes felügyelői pecsétet, utalván beszédében az egyház történeti fejlődésére, mely széles alapon álló demokratikus egyház, ahol a hitéletnek és a közigazgatásnak egymással mindig kölcsönösségben kell állania és utalt Péter apostol ama szavaira : Engedelmeskedjetek egymásnak. Ezután még dr. Baltik Frigyes püspök üdvözölvén az új egyetemes felügyelőt, mint elnöktársát, br. Solymosy Lajos elfoglalta elnöki székét és a következő székfoglaló beszédet mondta: Mélyen tisztelt Egyetemes közgyűlés! Itt állok, tisztelt közgyűlés előtt, magyarhoni ág. hitv. ev. egyház legnagyobb hivatali polcán, ahova az általános bizalom emelt. Gyermekkoromban egy bizonyos elfogultságot éreztem mindannyiszor, amikor az egyetemes felügyelői elnevezést hallottam, de az érzésnek magyarázatát nem leltem, nem is kerestem, nem is gondolva arra, hogy bármikor idáig eljuthatok. Meghatva állok itten, érezve a nagy felelősség súlyát, mely a mai naptól fogva vállaimra és egész lényemre nehezedik. Meghatva, de nem megijedve, mert hiszek az Istenben, aki erőt, egészséget és kitartást fog nyújtani nekem feladataim teljesítésében s bízom az egyetemes egyház minden egyes tagjában, mellém rendelendő minden egyes munkatársamban, hogy mindenben buzgón támogatni fognak, mert én odaadó, igazságos, önzetlen és pártatlan működést óhajtok kifejteni egyházam javára és boldogulására. Nem kényszerített engem ide senki, ide hozott engem az általános bizalom, mellyel visszaélni sem szándékom, sem akaratom. Mindig erős volt bennem a vallásos hit, melyet másokban is ébreszteni 7 1 és fejleszteni feladatomnak tartok, mert a hit és a vallás reményt nyújt a kétségbeesésben, boldogít és erősít a mindennapi küzdelemben, nemesít felfogásokban és erkölcsökben, mások iránt tiszteletet ébreszt. Művelt embereknek, műveletleneknek egyaránt szüksége van a hitre és a vallásra ; műveletleneknek azért, mert a hit és a vallás tartja meg őket a jó erkölcsökben, fenntartja és táplálja bennük a mások vagyona és személye iránti tiszteletet és megbecsülést, a műveltnek pedig kötelessége és érdeke a hit és vallás gyakorlásában jó példával előljárni és a műveletleneket gondolkodásra ösztönözni. Sajnos, szomorúan tapasztalható az újabb társadalomban, a hitélet gyengülése és ezzel együtt az erkölcsi felfogások lazulása, mit annak tulajdoníthatok, hogy vannak különféle osztálybeli egyének, kik abban keresik feladatukat, hogy az embereket eltérítsék az egyháztól; őket a maguk felfogásaiban nevelik, hogy ezáltal romboló társadalmi munkájuk iránt fogékonyak legyenek és önző érdekeik eszközeivé váljanak. Ha újabb idők egyes sajtótermékei, közerkölcsökre és közfelfogásokra rombolólag hatottak és félős, ha ez így halad tovább, a nemzet romlásnak néz elébe. Még itt az idő a megállásra, fel kell világosítani embertársainkat a következményekről. Szintén e veszély a műveletlenebb, alsóbb néposztályoknál nagyobb, elsősorban ezeket kötelessége és hivatása
