Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1917. november 8

7 váltásához. Isten akarta úgy," hogy legyen egy prófétai lélek, a mely Önmagán és egész 1 életén milliók számára példaadó világossággal mutassa meg: mit tesz az, hogy megtartsuk azt, a mi az Isten országában a mi boldogító kincsünk, a mienk. * ~ ' 2. De a Lélek, Istennek Lelke, nemcsak azt mondja a filadeltíai gyülekezetnek, hogy tartsd meg azt, mi nálad vagyon; de hozzáteszi azt is: Vagyon valami jóság benned és megtartottad az én beszédemet és meg sem tagadtad az én nevemet. És ha Isten Lelkének e fölemelő dicsérő szavait a reformációra alkalmazzuk, akkor boldog büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy a reformáció munkája az isteni igazságmegtisztítása a reárakott emberi tehertől. Előttünk áll Lutherünk elszánt alakja, a mint egy egész világ császári, pápai hatalmával szembeszáll, hogy áz egyházban, a mely letért az evangéliomban lefektetett isteni igazságok alapjáról, diadalt szerezzen a Krisztus igazainak. Előttünk áll ő, a mint az igazság ellenállhatatlan varázserejével millió és millió lelket meggyőz affelől, hogy igaz keresztyénnek, Krisztus igaz követőjének csak az tekinthető, a kinek hitét nem emberi találmányok, nem papi vagy pápai eredetű határozatok, de a Krisztus tiszta igéje, a szentírás szabályozza; előttünk áll ő, a mint zárdai magányában, keserves lelki harczok árán jut reá arra a'boldogító, mert teljes üdvbizonyosságot szolgáltató igazságra, hogy nem a törvény betűi, nem az ú. n. jócselekedetek és neiïï- pápai vagy papi bűnbocsánat árán jutunk Isten megtartó és üdvözítő kegyelméhez, de megadja azt az igazán hívőknek Isten, ingyen való jóakaratából, a Jézus Krisztus szent és ártatlan testének és vérének engesztelő áldozatul adásáért. És előttünk áll a nagy reformátor, a mint ezeknek az általa a szentírásból merített, a pápai lelki hatalom várát egyszeriben megdönteni képes erősségű igazságoknak győzelméért küzd, fárad, beszél, ír, áldoz, utazik, vitázik, ellenfeleivel, magára zudíttatja a pápai anathémát és a birodalmi átkot, életét számtalanszor koczkára veti és végül is, fáradhatatlan apostoli buzgósága révén, a nagy Melanchtonnak és többi reformátortársainak segítségével millió és millió evangéliomi keresztyén-' lélek igaz boldogságára, soha, semmiféle erőszakkal és cselvetéssel többé el nem fojtható győzelmet szerez az egész művelt világon, nem a maga, nem is a Teformáczió, de a miért ő és az egész reformáczió küzdött és fáradt : a Krisztus evangélioma igazainak, hogy az egyházban nyerjen valóságot a Lélek dicsérő szava a filadelfiai gyülekezet angyala előtt: Vagyon valami jóság benned és megtartottad az én beszédemet és meg sem tagadtad az én nevemet . . . Ês. a régi igazság alapjain újonnan szervezkedő eg}'ház valóban így él, így tanít. A lelkek fölszabadulnak a papi és pápai törvény betűinek nyomása alól; mindenki megtalálja a maga üdvössége útját az Úr Jézus Krisztusban vetett hitében; mindenki boldogan merül el az evangéliom olvasásába, hallgatásába, magyarázatába, mert fölébred a lelkekben a vágy Isten igaz ismeretére (Eféz 4, 13) az evangéliom által, a melyet eddig gondosan elzártak a nép elől; támadnak kiváló iskolák, jeles tanítókkal, szószékek, a melyeken bátor éstiszta lelkiismeretű papok hirdetik a meggyőződés szabadságával és csupán Krisztusban való megkötöttségével a Krisztus evangéliomát ; terjed a művelődés, a szabad szárnyukra bocsátott tudományok rohamos fejlődésnek indulnak, az emberi társadalom, az egyházak és országok népe szabad, megértő, testvéri szellemben indul a szervezkedés útjára és megindul és diadalmas erővel kibontja szárnyait az emberiség történetének új korszaka, az új-kor, a melynek uralkodó és egyúttal boldogító jelszava: az embernek, a hívőnek egyenlő méltósága, joga és szabadsága Isten és ember előtt. íme, Isten kegyelmének nagyszerű szellemi áldásai a reformáczió által ! Isten kegyelmének csudálatos útja, a mely világosan mutatja a reformáczió munkájában, hogy a lelkeknek a Krisztusban és az ő evangéliomában való megkötöttsége egyúttal a legnagyobb szabadság forrása, mert ha lelkiismeretünket tisztán és egyedül az Isten igéje, az evangéliom által köttetjük meg: úgy minden emberi tekintély és hatalom fölött úrrá tettük azt és a mi üdvösségünk útjában sem akadályoz minket semmiféle emberi erő, semmiféle emberi parancs vagy előírás, mert a mi lelkünk szabadon és közvetlenül él, társalog s olvad föl boldogan a hitnek erejével a megtartó Isten örök kegyelmében. És mert tudjuk, hogy ez mindannyiunknak közös kincse, méltósága és kiváltsága az Úrtól, azért érzünk mi evangélikusok embertársaink iránt egy fokkal több testvéries érzéssel, egy fokkal melegebb testvéri szeretettel és bensőséggel — a mely sokszor nagy áldozatra, türelemre és lemondásra is kész — mint bármely más szellemi közösség vagy felekezetnek tagjai. Mi evangélikusok szeretjük egymást, szeretjük embertársainkat válogatás nélkül. Mi elfogadjuk a keresztyénség, az evangéliom legfőbb parancsának és irányelvének a szeretetben munkás hitet (Gal. 5, 6) és azért boldogan és büszkén valljuk, hogy a mi életünk, buzgólkodásunk, ragaszkodásunk, szeretetünk és áldozataink javára válnak nemcsak a minket közvetlenül környező emberi társadalomnak, de drága hazánknak is, a melynek javáért és igazaiért, a hazánk alkotmányáért és szabadságjogaiért folytatott nagy küzdelmektanúságaként nemcsak a mi sorainkból kikerült nagy hősök, tudósok, költők, művészek